2012. április 23., hétfő

Leszerződtem! :-D

Az új dizájn valóban meghozta a változást! ;-)
Na, jó, tudom, hogy ez csak véletlen egybeesés, és ez a bizonyos dolog nem is újkeletű, csak most realizálódott, de akárhányszor ránézek erre a fejlécre, mindig átjár az életöröm, ami árad belőle. :-D

Szóval, a lényeg…
Még 2011-ben írtam egy novellát Bri pályázatára, Több, mint barátság? címmel, amit az év végén elküldtem egy kiadónak is, hasonló célból. Mindkét akció sikeres volt, hiszen Brinél első helyezést értem el, és a kiadónak is elnyerte a tetszését.
Örömmel jelentem tehát, hogy az említett novella hamarosan megjelenik egy novellás kötetben, e-book formájában! :-D
A szerződés mindkét fél részéről aláírva, az üzlet tehát megköttetett.
Ez viszont lehet, hogy mást is befolyásolni fog, ugyanis a szerződés értelmében a kiadó kizárólagos jogot formál az adott mű megjelentetésére (így azt már töröltem is az oldalról – elnézést azoktól, akik hiába keresik), valamint egyfajta "elővásárlási joguk" van minden ezt követően íródó művemre, ami annyit jelent, hogy mielőtt publikálnám, el kell nekik küldenem, és csak akkor tehetem közzé vagy jelentethetem meg máshol, ha ők elutasították. Vagyis nem tudom, hogy a közeljövőben mennyit fogok tudni itt publikálni – ennek még utánajárok. :-) És, bár a Zoét még jóval a szerződés megkötése előtt írtam, azt hiszem, kihasználom a lehetőséget és azt is elküldöm nekik… Ja, mert azt még nem is mondtam, hogy A szivárvány tövében egy részletével is pályáztam náluk, és a részlet alapján bekérték a teljes kéziratot… Szóval, bármi megeshet! :-D

De nagyon nem akarom végleg befagyasztani ezt az oldalt, még akkor sem, ha mostanában úgy tűnhetett. Lehet, hogy hozok majd nektek néhányat a "régebbi" írásaim közül. ;-) :-D

Drukkoljatok!!! :-D

2012. április 8., vasárnap

Megújulás :-D

Üdv Mindenkinek!

Először is szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon boldog ünnepeket kívánni, sok-sok "piros tojást" a locsolóknak és jókedvet, türelmet a százféle kölnitől illatozó lányoknak! :-D

Másodjára, örömmel jelentem, hogy – amint azt ti is láthatjátok, és ahogy a cím is mutatja – a blog ismét megújult.
Remélem, hogy ez a megújulás nem csak a tavasz színeit hozza magával, hanem annak lendületét is, és ezáltal újra fel tudom éleszteni az oldalt, no meg saját írási kedvemet. :-)
Sajnos, mivel a napokban több év kihagyás után újra munkába álltam, így még nem tudom pontosan, hogyan és mennyi időt tudok majd a blogra szánni, de mindenképp többet szeretnék, mint az elmúlt hónapokban... Ennek nagyon fontos oka van! Mégpedig az, hogy terveim szerint hamarosan közelebbről is megismerkedhettek Zoéval! Igaz még "műtétre" szorul, "gyógyítgatom" kicsit (az Aranymosás pályázaton jött néhány figyelemreméltó észrevétel, amik mellett nem mehettem el csak úgy), de amint "egészséges" lesz, kalandos útra indul, amit remélhetőleg érdeklődéssel követtek majd nyomon.
Addig is, kérek még egy kis türelmet...

Szóval, hamarosan ZOE!!! :-D