Végre előhívhattam az energiamezőt, mely fizikai harcban ugyan használhatatlan, de jelen esetben a megmentőm lehetett. Ujjaim között sárgán vibráló derengés éledt, ami aztán egyre gyarapodva felvette az alakomat. Szemközt a goy-jal ugyanez történt, de mivel nem önszántából vált el testétől, szelleme élénkvörös színt öltött. Asztráltestem egyetlen laza csuklómozdulattal a szakadék fölé rántotta a rózsaszínben derengő szellemalakot, miközben a hatalmas goy továbbra is teljes mozdulatlanságban bámulta a feneketlennek tűnő hasadékot. Amikor kivetülése a mélység fölé ért, a monstrum remegve térdre rogyott. Tudta, ha a kényszerítés ténye miatt tehetetlen asztráltestét levetem a mélybe, ő is vele zuhan. – Gulandi tuua! Gulandi tuua! – üvöltötte szinte könyörögve.
Amint a megadást biztosító eskü elhangzott és fizikai valójától elszakított energiája elvesztette élénk színét, visszaküldtem hozzá az áttetsző alakot. A két test először eggyé vált, majd fokozatosan elhalványulva semmivé foszlott.
Levegőért kapkodva álltam a szakadék szélén, minden diadalérzet híján. Tudtam, hogy ez csupán a kezdet volt. A goy horda nem fogja feladni, míg el nem pusztítják a fánkat, vagy mi őket. És azzal is tisztában voltam, hogy a mostani győzelem nem rajtam múlt. Csupán a szellemeknek köszönhettem, hogy még élek.
Összeolvadva lüktetve fénylő kivetülésemmel lassan a fa felé fordultam, letérdeltem és fejet hajtottam a farkas előtt, hálát adva a szellemek közbelépéséért.
***
Ugyanekkor valahol messze, egy másik világban két kicsiny gyermek játszadozott.
– Mi ez? – kérdezte az alig két éves kisfiú, amikor nagyapjuk félhomályba süppedő szobájában valami újdonságra bukkant és a korosztályára oly jellemző kíváncsiság nővéréhez vezette.
A lány sem tudta, valójában mi az, amit lát, de mint idősebb testvér, fontossága teljes tudatában kimondta, ami először eszébe jutott.
– Egy játék.
A gyerekek izgatottan közelítették meg a halványan derengő csodát.
A tálcányi táblán, melyet négy láncokkal összekötött oszlop határolt, egy miniatűr világ tárult fel előttük. A sárosnak tűnő földből ágas-bogas, csupasz fa emelkedett ki, alatta vörös szőrű, farkas -féle állat szobrozott. A kicsiny domb tövében két különös szerzet állt egymással szemközt. Harcosok voltak, pont mint azokban a mesékben, amitől anyjuk próbálta távol tartani őket. Az egyik nagydarab volt – már ha egy alig négy centis valamiről ez elmondható –, szarvakkal díszített sisakot, mellvértet és nadrágot viselt, kezében rövid pengéjű kardot szorongatott bősz ábrázattal. A másik sokkal kisebb volt, ninja-szerű öltözéke sem mutatta veszélyesebbnek, ahogy a hátán keresztben rögzített gyilkos fegyver sem. A felettük lebegő telihold fénye halvány fényburkot vont köréjük.
A két gyerek csodálattal teli kíváncsisággal vizsgálta az eléjük táruló látványt. A kisfiúnak még a szája is tátva maradt, amikor felfedezték, hogy ez a játék bizony magától mozog. A felhők úgy úsztak a levegőben, mint a valóságban, egy szemvillanással később eltakarva a miniatűr holdat. Abban a pillanatban lendült a sisakos harcos karja, kezében karddal, mire a ninja üvöltve térdre rogyott. Öblös nevetés rázta meg az apró oszlopokat. A két gyerek egymásra nézett, majd csillogó tekintettel újra a játék fölé hajoltak.
A kislány félrehajtott fejjel figyelte az eseményeket. Ujjai hegyével óvatosan megsimította a farkas dús bundáját, mire az állat hátravetett fejjel az újra előbukkanó hold felé fordult és elnyújtott üvöltést hallatott. A lány következő mozdulata teljesen önkéntelen volt. Keze szinte magától mozdult és egyetlen gyors mozdulattal árkot vájt a küzdő felek közé. Sáros ujjait a levegőben tartva leste a hatást és ámulva nézte a kialakuló különös fényjátékot, mikor pedig a sisakos harcos köddé vált, a testvérek gondtalanul, boldogan kacagva indultak újabb játék keresésére.
Kedves Diara!
VálaszTörlésNagyon ügyes munka ez a novellád is. Kifejezetten tetszett a történet-a-történetben-megoldás, könnyű dolgod nem volt, mert a kép maga elég nehéz. A leíró részek nagyon szépek most is, nem okoz nehézséget beleképzelni magam a történetbe.
Vetélytársak vagyunk ezen a pályázaton, mert én is írtam Bellsnek novellát, de nem tudtam, hogy ki lehet tenni.
Katarina
Szia, Katarina!
VálaszTörlésIgen, láttam, hogy indultál, ahogy más ismerősök is. :-D Várom is a művek felkerülését... :-D
Ami azt illeti, nem kérdeztem meg Bellst, de Arti megtette, mert azt írta, ki lehet tenni (ő is közzétette a sajátját). Hittem neki. :-D
Egyébként örülök, hogy tetszik. Most a szokottnál is jobban, mert ez talán azt jelzi, nem égetem le magam túlzottan ezzel az utolsó percben megírt szösszenettel.
Nem tudom, tényleg a kép "nehéz"-e, de rám egyáltalán nem hatott inspirálóan, az biztos. :-/ :-P
Nagyon jó lett.
VálaszTörlésOlvasás közben azon gondolkodtam, írtál-e már ilyen goy-os, fantasy-s írást, talán tavaly Deszyhez,bocs, hogy nem emlékszem pontosan, de z itt nagyon jól sikerült. És igaza van Katarinának, nehéz volt a kép, de jól megoldottad a történetet a történetben, akarom mondani "Képbe zárva":)
Szurkolok mindkettőtöknek :)
Köszönöm! :-)
VálaszTörlésNem baj, hogy nem emlékszel, én sem emlékszem. :-D Szerintem ilyet még nem írtam, csak boszisat, tündéreset. :-) Deszy hasonló képes pályázatára az Orákulumot írtam.
Szia :)
VálaszTörlésTürelmetlen voltam, és végül elolvastam a novelládat, és nagyon jóó lett :) Szerintem nehéz képed, volt és remekül oldottad meg :)
Elolvasva a műved - és látva, hogy foglalkozol novella írással, meghívnálak a versenyemre :)
Minden esetre fontold meg,
http://kisnovella.blogspot.com/
Remélem, majd még találkozunk :)
Love.Gabriella.Fisher
Szia, Gabriella!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett. :-)
Jót mosolyogtam az első mondatodon. Elárulod, mi volt a türelmetlenséged oka? Hiszen a képet nem ismerted... :-D
Köszönöm a megtisztelő meghívást! Nem kell nagyon gondolkodnom, érdekesnek ígérkezik, elég egyedi a pályázati kiírás - szóval megyek és jelentkezem. :-D
Azért érdekelt, mert te is egyike vagy a jelentkezőknek, akik jó novellát írtak :)
VálaszTörlés