Meglepi (Zoe) és körkérdés

Sziasztok!

Hoztam nektek egy kis meglepetést… Már azoknak, akik szeretnék olvasni a Zoét. :-)
A S.T.É.G. legújabb feladata szerint egy párbeszédet kellett írnom, amire időhiány miatt a Zoe egyik dialógusát alakítottam át. Hiba volt, most már tudom :-P, mert oda nem illett, de erről beugrott, hogy ide viszont tökéletes ízelítő lenne. :-D
Viszont, a feladatnak köszönhetően rájöttem valamire, amit igazából eddig is tudtam, de most jóformán a képembe ordított: túl sok narrációt használok!!!
Az eredeti jelenetben szinte minden megszólalás után volt valami megjegyzés, amiben közöltem, hogyan beszélt az illető vagy épp mit csinált közben. valamennyit kitöröltem belőle, de valószínűleg még mindig túl sok maradt.

Nektek mi erről a véleményetek? Kell a narráció, jó, hogy elétek festi a teljes jelenetet, szinte filmszerűen vagy zavaró, megakasztja az olvasás – és a párbeszéd – lendületét? Mennyi az elég, mikor kevés és mikor sok?

Íme tehát a "majdnem-erdeti" Egy izgalmas nap reggele dialógus:

„Dél körül ébredtem meg a frissen főzött kávé konyha irányába csalogató illatára.

– Hogy kerülsz ide? – kérdeztem kissé élesen a tűzhely körül ténykedő Christ. – Várj, ne is mondd! Amit Luis olyan könnyedén megoldott hajnalban, az gondolom, neked se okozott problémát. Nem gondoltam volna, hogy ezt a fajta zárat ilyen egyszerű feltörni.

– Akár úgy is tehettem volna, de én inkább elkértem a pótkártyát Helentől – villantott felém egy fölényes vigyort.

– Én is kaphatok egy csészével? – kérdeztem a kávéfőző felé intve, miközben a kis asztal mellé telepedtem.

– Természetesen. 

Elém tett egy csészényit a gőzölgő italból  és már fordult is vissza a tűzhely felé, hogy még éppen időben megfordítsa a palacsintát. Az asztalon már minden készen állt egy kényelmes, kiadós és nem utolsó sorban, ízletes reggeli elköltéséhez.

– Minek köszönhetem ezt a fantasztikus kiszolgálást? – kérdeztem gyanakvóan, a juharszirupos üvegből csemegézve.

– Szeretnék elnézést kérni a tegnap, pontosabban a ma hajnalban történtek miatt. 

Egy újabb palacsinta ugrott tökéletes piruettet.

– Nem te törtél be éjnek idején. Kérjen bocsánatot Luis. – Felvetésemet szóra sem méltatta, mint lehetetlen kívánságot. – Apropó, a történtek – vontam magamra a figyelmét, mutatóujjamat a magasba tartva. – Szerintem, ha megnézed a telefonodat, egyetlen árva nem fogadott hívást sem fogsz találni rajta. – Jelentőségteljes kijelentésemet követően élvezettel lenyaltam az ujjamon végigcsordulni készülő szirupot. – Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban vagy velük valójában, de jobban tennéd, ha nem becsülnéd alá őket. Szerintem igenis ellenőrizni akartak téged. És az a tény, hogy Luis ide mert jönni, azt bizonyítja, biztosak voltak benne, hogy nem leszel itt. Valamit nagyon elronthattunk, ha nem vették be, hogy együtt vagyunk. – Elgondolkozva kortyoltam bele a kávémba.

– Igazad van. Nem volt nem fogadott hívásom, megnéztem és David sem akart tőlem semmit. Pontosabban, mire odaértünk, az ügy hirtelen megoldódott nélkülem is. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy bármit is elrontottunk volna. De ha eddig nem is hitték el, most Luis a saját két szemével látta. – Szemtelen vigyor terült el az arcán, mire hozzávágtam egy galacsinná gyúrt szalvétát.

– Nagyon vicces! – húztam fel az orrom. – Mostanában túl sok férfi legelteti rajtam a szemét, ehhez képest lassan azt is elfelejtem, hogy nő vagyok. Mit gondolsz, az nagyon ártana a sztorinknak, ha felszednék valakit, aki nem a látszat kedvéért, és főleg nem akaratom ellenére stírölget? – Palacsintamajszolgatás közben fél szemmel felsandítottam rá, hogy lássam a hatást. Vajon mit szólna, ha beszélnék neki Keithről?

– Alapjában ásná alá a tervünket – válaszolta teljes nyugalommal. – De a megállapodás szerint hamarosan szakítunk, és akkor szabad a pálya. Kibírod még egy kicsit?

– Persze, ameddig csak akarod, drágám – hajtottam le a fejem alázatot színlelve.

– Hú, de pikírt vagy ma reggel. – Tekintete kutatva mélyedt az enyémbe enyhén felhúzott szemöldöke alól.

– Még csodálkozol?! Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy egy vadidegen férfi kajtat a lakásomban cseppet sem tisztességes szándékkal, mellőlem pedig egy másik, alig kicsivel jobban ismert alak ugrik ki, aki, nem mellesleg, még pisztolyt is ragad. Jobb helyeken olyan hisztit kaptál volna cserébe, hogy a füled is kettéállt volna! De látod, tőlem csak pár megjegyzésre futja – vágtam vissza enyhén idegsokkos stílusban. – Azt hiszem nem volt rám túl jó hatással az apám. Már azt is elfelejtettem, hogy viselkedik ilyen helyzetben egy igazi nő. A filmekben sikítoznak és toporzékolnak, de lehet, hogy inkább el kellene ájulnom.

– Igazad van. Ha egy olyan lányt fogtam volna ki, mint az említett filmek hősnői, valószínűleg már az intim borotvájával nyiszatolnám az ereimet. Apropó, neked van olyanod? – nézett rám hirtelen elkomolyodva.

– Intim borotvám?! – hörrentem. Ez még tőle is váratlanul ért.

– Igazából egy sima borotva jobb lenne. Annyira siettem vissza, hogy nem volt időm borotválkozni. – Hogy alátámassza az elhangzottakat, ujjait végighúzta sercegő borostáján.

– Borotvahabot is kérsz? Aloés – Ádáz küzdelemben legyűrtem egy nevetőgörcsöt, felkaptam az utolsó palacsintát a tányérról és megindultam a fürdő felé. – És miért nem mész haza megborotválkozni? – kérdeztem immár azt figyelve, hogy kerül közelebbi ismeretségbe a rózsaszín borotvámmal.

– Más dolgunk van.

– Mi ez a többes szám?

– Meghívást kaptunk Mr. Follow birtokára.

Fuldokolva próbáltam megszabadítani a légcsövemet a félrenyelt falattól.

– Rosszul hallottam – hápogtam. – Anthony Follow meghívott magához? Egy pincérnőt?!

– Jól hallottad.

– Miért?

– Mert jó a hallásod.

– Miért hívott meg? – Elkaptam a karját, hogy végre kénytelen legyen rám nézni.

– Látod, ez jó kérdés – nézett komolyan a szemembe.”