A jövő árnyai

Sziasztok, ismét itt vagyok és hoztam a tegnap beígért terveimet. :-)
Ezúttal Spirit Bliss soron következő regényéhez, A jövő árnyaihoz készítettem néhány borítót.
Az adagolt infók: az első résszel ellentétben ez a jelenben fog játszódni; fontos elem marad a maszk, ami mögé a szereplők mindegyike bújik, vagyis a karakterek szerepet játszanak, senki nem az, akinek látszik; továbbá szó lesz benne az anyaságról és a reménytelen szerelemben való reménykedésről… Persze nem pontosan ezekkel a szavakkal írta le, de én ezt szűrtem le belőle. :-D
És "kikötés" volt, hogy passzoljon a sorozat első kötetének borítójához.
Na, számomra ez volt a nehezítés, mert őszintén bevallom, A múlt árnyai borítója nekem egyáltalán nem a szívem csücske. :-/ De nem tetszhet mindig minden mindenkinek. (Ez az én terveimre is érvényes. :-P)
Ha ehhez hozzáveszem, hogy eddigi tapasztalataim szerint Spirit nagyon szereti a jelképeket, máris ott tartok, hogy csoda, hogy beindult a fantáziám, de azért volt egy két ötlet, ami kikívánkozott. :-D

Íme az etalon, A múlt árnyai borító:

 

És íme A jövő árnyai terveim:

És +1 ráadásképpen, mert nagyon megtetszett a kép :-D

Holnap: Helena Silence – Enigma

 

Halhatatlan álom

Mostanában, mint azt ti is észrevehettétek, nem igazán írtam. Nem mondanám, hogy ihlethiányban szenvedtem – bár tény és való, időből (annak is a szabad fajtájából) nem ártott volna kicsivel több. Inkább úgy fogalmaznék, hogy töltődési fázisban leledzettem, amikor is nem érzek késztetést az írásra, inkább felváltva filmeket nézek és olvasok minden szabad percemben. Gyanítom, hamarosan vége ennek a fázisnak, mert a legutóbb elkezdett könyv már nagyon nem tud lekötni és a filmek között sem találtam a napokban kedvemre valót. :-D
A lényeg, reggel rádöbbentem, hogy "írói" munkásságom szüneteltetése korántsem jelenti azt, hogy nem tudok nektek újdonságot hozni. :-D
Na, nem olvasnivalót, de azért remélem, éppúgy tetszeni fognak ezek az alkotásaim is.
A következő napokban ismét könyvborítókat láthattok majd: három hamarosan megjelenő regényhez készült terveimet osztom meg veletek.

B. M. Grapes – Halhatatlan álom

Ezzel a "munkával" úgy voltam, hogy sajnos megnéztem előtte a már beérkezett rajongói borítókat, ami nagy hibának bizonyult. Volt köztük ugyanis néhány nagyon szép megoldás, sőt, olyan is, amire egyből azt mondtam: "ezt nem lehet felülmúlni". Így indultam hát neki a dolognak. Tudtam, hogy nem lesz tökéletes a művem, mert azt már más elkövette előttem, mégis kikívánkozott belőlem egy látomás.
Egy általam nagyon szeretett, már régen meglévő kép akart mindenáron átlényegülni…
Érdekességképpen ezúttal azt is megmutatom, miből lett a cserebogár. :-D

Előtte:

Utána:

Holnap: Spirit Bliss – A jövő árnyai

Meglepi (Zoe) és körkérdés

Sziasztok!

Hoztam nektek egy kis meglepetést… Már azoknak, akik szeretnék olvasni a Zoét. :-)
A S.T.É.G. legújabb feladata szerint egy párbeszédet kellett írnom, amire időhiány miatt a Zoe egyik dialógusát alakítottam át. Hiba volt, most már tudom :-P, mert oda nem illett, de erről beugrott, hogy ide viszont tökéletes ízelítő lenne. :-D
Viszont, a feladatnak köszönhetően rájöttem valamire, amit igazából eddig is tudtam, de most jóformán a képembe ordított: túl sok narrációt használok!!!
Az eredeti jelenetben szinte minden megszólalás után volt valami megjegyzés, amiben közöltem, hogyan beszélt az illető vagy épp mit csinált közben. valamennyit kitöröltem belőle, de valószínűleg még mindig túl sok maradt.

Nektek mi erről a véleményetek? Kell a narráció, jó, hogy elétek festi a teljes jelenetet, szinte filmszerűen vagy zavaró, megakasztja az olvasás – és a párbeszéd – lendületét? Mennyi az elég, mikor kevés és mikor sok?

Íme tehát a "majdnem-erdeti" Egy izgalmas nap reggele dialógus:

„Dél körül ébredtem meg a frissen főzött kávé konyha irányába csalogató illatára.

– Hogy kerülsz ide? – kérdeztem kissé élesen a tűzhely körül ténykedő Christ. – Várj, ne is mondd! Amit Luis olyan könnyedén megoldott hajnalban, az gondolom, neked se okozott problémát. Nem gondoltam volna, hogy ezt a fajta zárat ilyen egyszerű feltörni.

– Akár úgy is tehettem volna, de én inkább elkértem a pótkártyát Helentől – villantott felém egy fölényes vigyort.

– Én is kaphatok egy csészével? – kérdeztem a kávéfőző felé intve, miközben a kis asztal mellé telepedtem.

– Természetesen. 

Elém tett egy csészényit a gőzölgő italból  és már fordult is vissza a tűzhely felé, hogy még éppen időben megfordítsa a palacsintát. Az asztalon már minden készen állt egy kényelmes, kiadós és nem utolsó sorban, ízletes reggeli elköltéséhez.

– Minek köszönhetem ezt a fantasztikus kiszolgálást? – kérdeztem gyanakvóan, a juharszirupos üvegből csemegézve.

– Szeretnék elnézést kérni a tegnap, pontosabban a ma hajnalban történtek miatt. 

Egy újabb palacsinta ugrott tökéletes piruettet.

– Nem te törtél be éjnek idején. Kérjen bocsánatot Luis. – Felvetésemet szóra sem méltatta, mint lehetetlen kívánságot. – Apropó, a történtek – vontam magamra a figyelmét, mutatóujjamat a magasba tartva. – Szerintem, ha megnézed a telefonodat, egyetlen árva nem fogadott hívást sem fogsz találni rajta. – Jelentőségteljes kijelentésemet követően élvezettel lenyaltam az ujjamon végigcsordulni készülő szirupot. – Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban vagy velük valójában, de jobban tennéd, ha nem becsülnéd alá őket. Szerintem igenis ellenőrizni akartak téged. És az a tény, hogy Luis ide mert jönni, azt bizonyítja, biztosak voltak benne, hogy nem leszel itt. Valamit nagyon elronthattunk, ha nem vették be, hogy együtt vagyunk. – Elgondolkozva kortyoltam bele a kávémba.

– Igazad van. Nem volt nem fogadott hívásom, megnéztem és David sem akart tőlem semmit. Pontosabban, mire odaértünk, az ügy hirtelen megoldódott nélkülem is. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy bármit is elrontottunk volna. De ha eddig nem is hitték el, most Luis a saját két szemével látta. – Szemtelen vigyor terült el az arcán, mire hozzávágtam egy galacsinná gyúrt szalvétát.

– Nagyon vicces! – húztam fel az orrom. – Mostanában túl sok férfi legelteti rajtam a szemét, ehhez képest lassan azt is elfelejtem, hogy nő vagyok. Mit gondolsz, az nagyon ártana a sztorinknak, ha felszednék valakit, aki nem a látszat kedvéért, és főleg nem akaratom ellenére stírölget? – Palacsintamajszolgatás közben fél szemmel felsandítottam rá, hogy lássam a hatást. Vajon mit szólna, ha beszélnék neki Keithről?

– Alapjában ásná alá a tervünket – válaszolta teljes nyugalommal. – De a megállapodás szerint hamarosan szakítunk, és akkor szabad a pálya. Kibírod még egy kicsit?

– Persze, ameddig csak akarod, drágám – hajtottam le a fejem alázatot színlelve.

– Hú, de pikírt vagy ma reggel. – Tekintete kutatva mélyedt az enyémbe enyhén felhúzott szemöldöke alól.

– Még csodálkozol?! Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy egy vadidegen férfi kajtat a lakásomban cseppet sem tisztességes szándékkal, mellőlem pedig egy másik, alig kicsivel jobban ismert alak ugrik ki, aki, nem mellesleg, még pisztolyt is ragad. Jobb helyeken olyan hisztit kaptál volna cserébe, hogy a füled is kettéállt volna! De látod, tőlem csak pár megjegyzésre futja – vágtam vissza enyhén idegsokkos stílusban. – Azt hiszem nem volt rám túl jó hatással az apám. Már azt is elfelejtettem, hogy viselkedik ilyen helyzetben egy igazi nő. A filmekben sikítoznak és toporzékolnak, de lehet, hogy inkább el kellene ájulnom.

– Igazad van. Ha egy olyan lányt fogtam volna ki, mint az említett filmek hősnői, valószínűleg már az intim borotvájával nyiszatolnám az ereimet. Apropó, neked van olyanod? – nézett rám hirtelen elkomolyodva.

– Intim borotvám?! – hörrentem. Ez még tőle is váratlanul ért.

– Igazából egy sima borotva jobb lenne. Annyira siettem vissza, hogy nem volt időm borotválkozni. – Hogy alátámassza az elhangzottakat, ujjait végighúzta sercegő borostáján.

– Borotvahabot is kérsz? Aloés – Ádáz küzdelemben legyűrtem egy nevetőgörcsöt, felkaptam az utolsó palacsintát a tányérról és megindultam a fürdő felé. – És miért nem mész haza megborotválkozni? – kérdeztem immár azt figyelve, hogy kerül közelebbi ismeretségbe a rózsaszín borotvámmal.

– Más dolgunk van.

– Mi ez a többes szám?

– Meghívást kaptunk Mr. Follow birtokára.

Fuldokolva próbáltam megszabadítani a légcsövemet a félrenyelt falattól.

– Rosszul hallottam – hápogtam. – Anthony Follow meghívott magához? Egy pincérnőt?!

– Jól hallottad.

– Miért?

– Mert jó a hallásod.

– Miért hívott meg? – Elkaptam a karját, hogy végre kénytelen legyen rám nézni.

– Látod, ez jó kérdés – nézett komolyan a szemembe.”