ZOE – 7. rész

Chris

Október vége felé járt az idő – izgatottan készültünk a Halloween napi partira. Beckyvel napokig az üzleteket jártuk, hogy megtaláljuk az alkalomhoz illő „fellépő ruháinkat”. Elvállaltuk a bár feldíszítését is, így nem nagyon volt időm Tinán, Keithen és a történteken törni a fejem.

Halloween estéjén különös gonddal készülődtem. A ruha, amit külön erre az alkalomra vettem, nincs rá jobb szó, egyszerűen lenyűgözött. Keveredett benne a régi idők sikkje és napjaink stílusa, egy kis extravaganciával megspékelve. Egy sötétlila, pántos, elől fűzős felsőből és egy ugyanolyan anyagú, A-vonalú miniszoknyából állt. Ami igazán különlegesé tette, az a vajszínű csipke rátét volt, ami a felső pántjait, hátát és oldalát díszítette – ezt húzta össze elől fűzőszerűen a színben passzoló selyemszalag. Ugyanez a csipkedíszítés folytatódott a szoknyán a csípőmig, szintén fűzős jelleggel, valamint a ruhához tartozó, különálló hosszú tölcsér ujjak mandzsettáján és a térdig érő szövetcsizma szárán is. Még a nyakamba is jutott belőle kevés, egy érdekes csipke-nyakék formájában. A sminkemet, az öltözékemhez illően, a lila szín uralta, és kissé erősebb lett a megszokottnál. Hajamat hagytam, hogy lágyan keretezze az arcomat. Tökéletesen elégedett voltam a végeredménnyel.

Becky és Tamara is kitett magáért. Előbbi tűzpiros, fényes anyagból varrt pörgős, safrangos aljú, mély dekoltázsú ruhában feszített, hozzá illő tűsarkú csizmában, vörös ördögszarvakkal a fején – maga volt a megtestesült kísértés. Tami pánt nélküli, szűk, fekete bőr miniruhát választott, amelyet elől végig vörös fűző díszített, az alján pedig gazdagon fodrozott vörös – fekete tüll futott körbe. Karjait fekete, pókhálómintás csipkekesztyűbe bújtatta, lábait fekete tűsarkú láttatta még hosszabbnak. Mellettük kezdtem apácának érezni magam.

Josh is vette a fáradtságot, hogy alkalomhoz illően jelenjen meg: kalóznak öltözve állt a pult mögött. Pimasz vigyorral figyelt minket, még a bőrkötőt is felemelte a szeméről, hogy jobban lásson, de Tamara hamar fülön csípte bámészkodó kedvesét, így rajtunk volt a sor, hogy vigyorogjunk.

Vidámságunkat az ajtóban megjelenő zajos csapat zavarta meg. Hangoskodásuk ellenére nem figyeltem volna fel rájuk, ha nem látom Josh zsigeri reakcióját – tekintete elborult, és az állkapcsa úgy megfeszült, hogy jobb oldalt rángatózni kezdett egy izom az állán. És ha nem szúrt volna szemet Josh reakciója, valószínűleg azt sem vettem volna észre, amikor megnyomott egy rejtett gombot a pult alatt. Ezek így együtt azonban igencsak kíváncsivá tettek.

– Gyorsan vezesd őket az egyik asztalodhoz! – szólt oda Josh Tamarának, fogai között szűrve a szavakat.

– Már késő! – jött a kétségbeesett válasz. – Leültek Zoe VIP szektorába!

– Mi ez a nagy riadalom? – néztem egyikről a másikra, majd az említett asztal felé fordulva, végigmértem a letelepedő társaságot.

Azon kívül, hogy kissé hangosak voltak, nem láttam rajtuk semmi különöset. Egy nő és négy férfi foglalt helyet az asztal mellett, mindannyian elegánsan voltak öltözve. Elakadt a lélegzetem és boldogsághullámok bizsergették meg a bőrömet, amikor az egyik háttal álló férfiban Keitht véltem felfedezni.

– Majd elmondom, de most menj, mielőtt észreveszik a késlekedést! Csak óvatosan.

Becky szavai kijózanítottak, utolsó mondatával pedig kifejezetten a frászt hozta rám. Mivel az asztal felől is sürgető pillantások érkeztek, nem értem rá visszakérdezni, gyorsan vettem egy mély lélegzetet és odasétáltam a társasághoz.

– Jó estét, hölgyem, uraim! Zoe vagyok, ma este én szolgálok fel Önöknek! – A hangom enyhén megremegett, amikor végignézve az arcokon konstatáltam, hogy Keith sajnos nincsen köztük – pedig már reménykedtem, hogy a tervezettnél hamarabb visszajött. Csalódásomat leplezendő, magamra erőltettem egy vidám mosolyt. – Mit hozhatok, hogy jól kezdődjön az estéjük?

– Nekem bármit, kislány! Ha te hozod, csak jó lehet az estém! – nézett végig rajtam vetkőztető tekintettel egyikük, majd durván felkacagott.

Egyáltalán nem volt szimpatikus. Bár ápolatlannak nem mondtam volna, hisz fekete öltönyében kifogástalan látványt nyújtott, mégis olyan benyomást keltett bennem, mintha nem igazán ebbe az elit környezetbe tartozna. Nem volt kifejezetten taszító, de arcvonásai arrogáns, erőszakos természetre utaltak, dús szemöldöke alatt átható szürke szempár villogott.

– Ne légy udvariatlan a hölggyel, Luis! Megijeszted – nyájaskodott a legelegánsabb.

Ő viszont igazán előkelőnek tűnt, mégis a hideg rázott tőle. Fakózöld szemei a színpad környékét kutatták, ahol épp egy gyönyörű, egzotikus lány jelent meg, és erotikus táncba kezdett a felcsendülő vad zene ritmusára. Az úriember azonnal el is felejtette, hogy a világon vagyok.

Az imént bizalmaskodni próbáló Luis, kihasználva a kínálkozó alkalmat, elém lépett és már nyúlt a derekam felé, amikor a Keith-szel összetévesztett férfi váratlanul megszólalt.

– A legjobb pezsgőt ide, két üveggel, ha lehet! – Nem csak én kaptam fel rá a fejem, a társaság többi tagja is kérdőn nézett a megszólaló irányába. – Nem mondtam volna? Ma van a születésnapom! – Öntelt vigyort villantott az asztal körül ülőkre, majd sürgetően rám pillantott.

– Máris hozom, uram! – Fellélegezve indultam, hogy teljesítsem a kérést.

Éreztem a hátamba fúródó pillantásokat, amíg visszasétáltam a bárpulthoz. Koncentrálnom kellett, hogy össze ne akadjanak a lábaim.

– Két üveggel kérnek a legjobb pezsgőből – közöltem Josh-sal a rendelést, majd Beckyhez fordultam. – Ki vele, mi ez az egész?!

– Antony „Diamond” Follow! – válaszolta, mintha ezzel mindent meg is magyarázott volna. Egy pillanatra se vette le a szemét a nekünk háttal ülő társaságról.

– Kicsoda?

– Te nem hallottál még Anthony „Diamond” Follow-ról?! A Follow gyémánt birodalom! – pillantott rám türelmetlenül. A fejemet ráztam, így hitetlenkedve folytatta. – Természetesen ő nincs itt. Az asztalfőn ülő elegáns férfi az egész üzleti hálózat vezetői székének várományosa, David Follow, a nő pedig a húga, Camilla. A többiek balról jobbra Jonathan, Luis és Christian. Van még egy pacák, valami Ricky, de ő nagyon ritkán jön. Enyhén szólva kirí innen. Róluk elég annyit tudni, hogy Follow ölebei, vagy inkább a vérebei, ha lehet hinni a pletykáknak. Hivatalosan persze „testőrök”. – Az utolsó szót olyan gúnyosan ejtette, mellyel nyilvánvalóvá tette, ő bizony inkább a szájról-szájra terjedő változatban hisz.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy maffiózók? – A kíváncsiságom egyre csak fokozódott, de sajnos a választ már nem kaphattam meg.

– Elnézést, hogy félbeszakítom a kellemes társalgást, de itt a hat pohár, és mindjárt hozom a pezsgőt is – tolta elém határozottan a tálcát Josh, majd szigorúan Beckyre pirított –, neked pedig jelenésed van a színpadon!

– De csak öten vannak – tiltakoztam értetlenül.

– Várj még fél percet és megérkezik a hatodik. – Valóban. A zene elhallgatott, és az imént még a színpadon vonagló lány, csábos mosolyt öltve a vendégek felé lépkedett, majd letelepedett a „trónörökös” ölébe. – Ő Chanel, a legújabb táncosunk.

Fogtam a tálcát és vigyázva, hogy a hat karcsú pezsgős kehely le ne billenjen, lassan az asztalhoz sétáltam. Az ablak felől kerülve óvatosan az asztalra helyeztem a tálcát, majd visszaindultam a jeges vödörért, amelyben már a pulton várakozott a két üveg behűtött Ruinart Exclusive.

– Helen üzeni, hogy sajnos nem tud idejönni, de a pezsgő a ház ajándéka.

Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, majd újra az asztal felé vettem az irányt, ahol szépen halkan kinyitottam az első üveget. Kitöltöttem a gyöngyöző italt a poharakba, és a társaság hölgy tagjaival kezdve körbekínáltam.

A két nő különbözőbb már nem is lehetett volna. Camilla fehér bőrű, mézszőke szépség volt, hidegen világító kék szemekkel. Hosszú, egyenes orra és hegyes álla határozottságról, makacsságról árulkodott. Bár ült, merészen szabott sötétkék alkalmi ruhájában mégis tökéletesen érvényesült karcsú, magas termete. Chanel ezzel ellentétben egzotikus varázsával hódított. Barna bőre hibátlan volt, vállára sűrű, majdnem fekete sötétségű hajzuhatag omlott. Erős sminkje ellenére nyilvánvaló volt, hogy olyan természetes szépséggel bír, amely nem szorulna efféle támogatásra. Arcából az általam eddig látott „legcsokoládébb” szempár tekintett fel rám. Tánctól izmos, hosszú lábaiból és férfiszemet gyönyörködtető domborulataiból nem sokat takart az enyhén szólva átértelmezett, bőre színét kiemelő, vajszínű, csupa-pánt macskanő jelmez.

– Helen sajnálatát fejezte ki, amiért nem tud idejönni és személyesen köszönteni önt. Azt kéri, fogadja el a pezsgőt, mint a ház ajándékát – tolmácsoltam főnökasszonyom üzenetét az ünnepelt felé, miután udvariasan mindenkinek odakínáltam a tálcát.

– Más ajándékot nem küldött? – hangzott fel a már ismert, durva hang Luis felől.

Ezúttal azonban már nem érte be puszta szavakkal, a karomat elkapva próbált közelebb húzni magához. Már éppen kezdtem volna védekezni, de az üzenet címzettje gyorsabban reagált

– Hallhattad, Luis, az ajánlat csak a pezsgőre vonatkozott. De, ha netán mégsem, akkor is én vagyok az ünnepelt – Felállt az asztaltól, mellém lépett, gyengéden kiszabadította a karomat társa szorításából és udvarias meghajlással, végig a szemembe fúrva pillantását kezet csókolt. –, …és én nem osztozom – tette hozzá határozott hangon. Bár nem nézett a férfira, egy pillanatig sem volt kétséges, kinek szólt a figyelmeztetés.

Tiltakozni akartam a feltételezés ellen, hogy bárkié is lennék, de megérezhette, mert jéghideg kezemet továbbra sem engedve ismét megszólalt.

– Megtisztelne, ha csatlakozna hozzánk ünnepelni, amikor végzett.

Nem igazán tudtam mire vélni jelentőségteljes kézszorítását, de tekintve, hogy ha választanom kellett volna kettejük közül, inkább őt választom, hasonlóan udvarias hangnemben válaszoltam.

– Köszönöm a meghívást uram, és engedje meg, hogy én is gratuláljak születésnapja alkalmából. Addig is, jó szórakozást! – Apró fejbiccentéssel elköszöntem az asztaltársaságtól és végre magukra hagytam őket. Még éppen hallottam Luis dühös méltatlankodását és a többiek nevetését.

A csapat kissé elcsendesedett, amint elkezdett megtelni a terem, bár sorban érkeztek tőlük az italrendelések. Chanel időről-időre eltűnt mellőlük egy-egy előadás erejéig, majd újra csatlakozott az ünneplőkhöz. Az egyetlen dolog, ami még feltűnt velük, pontosabban a szülinapossal kapcsolatban, hogy egy pohár pezsgő után, a többiekkel ellentétben, ő átváltott kizárólag vodkára.

Helen is megérkezett és személyesen is köszöntötte Christ, majd lassan keringeni kezdett az asztalok között és minden vendéghez intézett pár szót. Amikor a bárpult közelébe ért, kérdő pillantást vetett Josh-ra, mire ő csak csendben bólintott. Helent láthatóan megnyugtatta ez a szavak nélküli, rövid párbeszéd, mert rám mosolygott és továbbsétált. A műszak végeztével azonban odajött hozzám.

– Sajnálom, ma nem számítottunk rájuk, de muszáj betartanod, amit ígértél. Nyugodtan csatlakozhatsz hozzájuk, Chris nem fogja engedni, hogy bármi bajod essen.

Folytatásra várva néztem rá, de nem mondott többet. Na persze – dohogtam magamban, lassan az asztalok között lépkedve –, majd pont egy bűnözőben fogok megbízni. Odaérve azonban mosolyt varázsoltam az arcomra és igyekeztem nem kimutatni ellenérzéseimet.

– Jól mulatnak? Remélem, semmiben nem szenvednek hiányt!

– Csak az ön társasága hiányzott. Jöjjön, foglaljon helyet! – állt fel udvariasan az ünnepelt és a kanapéra mutatott maga és David között, majd továbbra is gentleman módjára, mindenkit bemutatott. – Camilla Follow, Chanel Westlane, David Follow, Jonathan Johns, Luis Centeric, jó magam pedig Christian Wolf vagyok.

Végre volt lehetőségem jobban megfigyelni őt. Valóban nagyon hasonlított Keithre, noha néhány évvel idősebb lehetett. Hozzá hasonlóan magas, sportos testalkatú volt, és ha nincs a kétes hírnév, kifejezetten megnyerőnek tartottam volna. Haja tüskésre zselézve meredezett, arcát másnapos borosta fedte. A szája szegletében szüntelenül ott vibráló félmosoly igazán vonzóvá tette markáns arcát, nem beszélve a vidámságtól csillogó aranybarna szemekről. A helyhez illően fekete öltönyt viselt, mohazöld inggel – ami határozottan jól állt neki.

Intett az engem váltó lánynak, majd kérdőn rám nézett.

– Köszönöm, egy Cuba Librét kérek. – Még véletlenül sem feledkeztem meg a titkos jelzésről, mely garantálta, hogy a mixer kifelejtse az italomból az alkoholt, így mondat közben a hajamat babrálva mosolyogtam fel Kirstenre.

A csapat utolsó férfi tagja, Jonathan, majdhogynem egész idő alatt szótlan volt, csak a mellette ülő Camillához intézett néha egy-egy mondatot. Kifejezetten idegesített csendes figyelése. Közel ülő barna szemei olyan hatást keltettek, mintha állandóan összehúzott szemöldökkel vizslatná környezetét. Ridegnek és számítónak tűnt.

Luis hallgatagon, duzzogva szürcsölte az egymás után rendelt italokat, David pedig kizárólag az ölében üldögélő Chanellel volt elfoglalva, így én Chris társaságával kellett, hogy beérjem. Egyáltalán nem bántam, hogy a többiek nem velem foglalkoztak, sőt, az említett érdeklődéséről is szívesen lemondtam volna az ágyam kedvéért.

– Kérem, ne érezze kényszernek a szórakoztatásomat, ha fáradt, nyugodtan mondja meg és hazakísérem – ajánlotta fel udvariasan, mintha kitalálta volna a gondolatomat.

Luis felől hitetlenkedő horkantás jelezte, hogy ő bizony nem mondana le rólam ilyen könnyen, vagy tán éppen, hogy ő is szívesen kísérőmül szegődne. Ez a „hazakísérem” dolog nem igazán töltött el mámoros érzéssel, így inkább a maradás mellett döntöttem.

– Köszönöm, de kitűnően érzem magam.

– Ez esetben felkérhetem? – állt fel Chris szemében hamiskás csillogással, és felém nyújtotta a kezét.

Kissé váratlanul ért a kérés, de előző válaszom után nem mondhattam nemet. Felsétáltunk a színpadra, és lassan táncolni kezdtünk az andalító zenére. A kelleténél talán kicsit szorosabban ölelt magához, de nem mertem tiltakozni. Hiába a kellemes külső, akkor is valószínűleg egy bűnöző. Az illata sajnos nem segített ennek fejben tartásában, kifejezetten felvillanyozott – persze máshogy, mint Keith citrusos tusfürdőjének és a pórusaiból áradó tengervíz illatának érzékborzoló keveréke. Christ lágy, élénkítő mentafelhő lengte körül, amiből elég volt egyetlen szippantás, és mintha megittam volna egy feketét, éber lettem és tettre kész.

– Itt végre nem hallanak minket – szólalt meg, közvetlenül a fülem mellett. Meleg lehelete csiklandozta a nyakamat. – Szeretnék bocsánatot kérni…

– Miért is? – néztem rá értetlenül.

– Ezért. – A következő pillanatban egy félhomályba burkolózó folyosón találtam magam, továbbra is a karjaiban.

Észre sem vettem, hogy lassan az átjáró felé vezetett. A gyomrom görcsbe rándult, de inkább a meglepetéstől, mintsem a félelemtől, így amikor meleg, puha ajkaival vadul csókolni kezdett, egy pillanatra védekezni is elfelejtettem. Nyelve akadálytalanul hatolt a számba, elmélyítve a csókot, és az első gondolatom az volt: „Úr Isten, de jól csinálja!”.

Egyre türelmetlenebb lett, mintha a reakcióm nem tetszett volna neki. A falhoz nyomott, kettőnk közé szorítva a kezemet, míg sajátjával közvetlenebb ismerkedésbe kezdett. Forró tenyere vándorútra indult a hátamról a csípőmre, majd még lejjebb, míg végül a szoknyám alá furakodtak a kíváncsi ujjak. Ez kijózanított! Jó ég, mit csinálok! Hagyom, hogy csak úgy leteperjen?!

Megpróbáltam ellökni, mire helyeslően felmordult, mintha csak erre várt volna. A szorítása azonban nem enyhült, így más módszerhez kellett folyamodnom. Megéreztem számban vérének édes-sós ízét, és mikor összerándulva kissé ellépett tőlem a kezem is pofonra lendült. A tenyerem belesajdult az ütés erejébe, de ő csak elégedetten somolygott, és kézfejével letörölte a felrepedt száján megülő vércseppet.

– Na, végre! Már azt hittem, nem is áll szándékodban ellenállni! Ennyire jóképű lennék?! – szemtelen vigyor terült el az arcán, miközben kigombolt az ingén pár gombot, majd egy hirtelen mozdulattal megrántotta a felsőm fűzőjének egyik szárát.

Bosszúsan kaptam a ruhámhoz, hogy megakadályozzam a fűző kibomlását. Nem mintha különben leesett volna, vagy többet mutatott volna a kelleténél, de marha nehéz volt megkötni a csúszós selyemszalagot. Chris a legcsekélyebb érdeklődés nélkül megragadta a karomat és visszafelé kezdett húzni. Ahogy közeledtünk az asztalhoz, dühösen és értetlenül próbáltam minél gyorsabban rendezni a ruházatomat.

Ő bezzeg lezser, lassú mozdulatokkal gombolgatta az ingét és az asztalhoz érve, engem is magával rántva, leült a helyére. A lendülettől tehetetlenül az ölébe huppantam. Rekedt nevetéssel nyugtázta fúriaszerű kitörésemet, ahogy szabadulni igyekeztem a szorításából.

– Igazi kis vadmacska – törölt le egy újabb, lecsordulni kívánkozó vércseppet látványosan az ajkáról. – Kéjmámor lesz megszelídíteni.

David halkan, tompán felkuncogott, egy pillanatra sem szüneteltetve Chanel nyakának becézgetését. Az eddig szinte fásult Jonathan szemében mintha érdeklődés csillant volna, de amikor Camilla ujjai, látszólag véletlenül, a combjára simultak, gyorsan le is kapta rólam a pillantását. A szőke szépség tekintete figyelmeztetően fúródott az enyémbe. Luis, felhagyva a duzzogással, rám nézett, megvető szisszenéssel legyintett egyet, majd nevetve megveregette Chris vállát.

– No, akkor jó szórakozást pajtás! Nem gondoltam volna rólad, hogy a „makrancos Katákat” szereted, de te tudod, haver! – ezzel, elintézettnek tekintve a dolgot, intett Kirstennek, és újabb rundot rendelt.

– Érezd magad megtisztelve! Két hónapja ugyanezért leütöttem egy drogdílert! – sziszegtem mérgesen Chris fülébe, amikor végre sikerült kikecmeregnem az öléből.

Vetettem rá egy utolsó, megvető pillantást, mielőtt a többiek nevetésétől kísérve otthagytam őket. Szerencsére nem próbált meg feltartóztatni, és még éppen láttam, amint az önelégült kifejezés helyét a döbbenet vette át az arcán.

A lakásba érve dühösen lehúztam a csizmámat, lerángattam magamról a ruhát és beálltam a zuhany alá. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy két hónapon belül kétszer próbálnak meg rám mászni – gondoltam keserűen, miközben vadul dörzsöltem magam egy tengeri szivaccsal. – Hogy a csudába kerülhettem ilyen rövid idő alatt kétszer is ilyen zűrös helyzetbe?! Hogy a többiről már ne is beszéljünk! Mintha valami átok ülne rajtam.

Közben persze őrült mód rágott a bűntudat Keith miatt. Ha Chris nem durvul be, képes lettem volna… Nem, arra azért nem. Vagy mégis?

Már az ágyamban feküdtem, amikor kezdtem kicsit lecsillapodni és el tudtam gondolkodni a történteken. Kikezdett velem, de azt akarta, hogy védekezzek, majd amikor ez megtörtét, nemhogy belelovalta volna magát, inkább félbeszakította az eseményeket. Kint a többiek előtt viszont eljátszotta a nagy macsót, és láthatóan elégedett volt magával. De ha az erőszakra gerjed, miért hagyta abba? És miért kért előre elnézést? Na, nem mintha azt akartam volna, hogy megerőszakoljon! Távolról sem! De nem értettem a cselekedetei mozgatórugóját, és ez jelen pillanatban jobban megijesztett, mint az a tény, hogy akár meg is tehette volna – elvégre, az már múlt idő. Nem, biztos nem tette volna meg, hiszen Helen bízott benne, és ennek valószínűleg megvan az oka – jutott eszembe főnöknőm megnyugtatónak szánt megjegyzése.

Hangosan felnevettem, amikor beugrott a nyilvánvaló magyarázat. Chris meleg, de titkolja a társai előtt, ezért játszotta el ezt az egész színjátékot, és ezért mondta Helen olyan nyugodtan, hogy mellette nem eshet bajom.

Az érzés, ami hatalmába kerített, főleg megkönnyebbülés volt, és csak nagyon-nagyon csekélyke sajnálkozás, így a bűntudatom is enyhült kissé.

Végül győzött a fáradtság és nyugodt, mély álomba merültem.

Folytatása következik!