Omoragbon Zoe – Visszatérés a varázsszékhez

Visszatérés a varázsszékhez

A szobában rendetlenség uralkodott. A papírok a földön és az íróasztalon hevertek össze-vissza. Minden el volt döntve. Az embernek erről csak egy szó jutott volna eszébe: Káosz.

Kritikát, cikkek, minden, ami kell, beterítette az egész hálószobát. Nekem mégis ez volt a legkedvesebb helyem. Itt találtam meg a titkos széket, és itt láttam a láthatatlant. Az emberi képzeletet felülmúló csodát.

Ám egy nap megijedtem. Nem éreztem semmi mást, csak az őszinte félelmet, mikor megláttam a szörnyeket, a démonokat, melyek megbújnak az ágy alatt és fel akarnak emészteni. Éhes szájukkal rám bámulnak, és belém akarnak költözni. Belém, ahogy az összes többi emberbe is. 

De most újra itt vagyok, ennél a széknél. Gyanakvóan méregetem, és azon gondolkodok, most vajon mihez is kezdjek? A hozzáérek, az ujjamat varázslat szövi be, és ki tudja mit fog látni apró szemem. Ha felgyűjtöm, elszabadul a mágia, s fogalmam sincs ki fogja még látni azt, amit én láttam. Ezrek, tán milliók is? Vagy éppen az összes evilági és azon túli?

Ezt nem engedhetem.

Nyeltem egyet. Nehéz a visszatérés a rejtett világba. Már maga a belépéshez való mersz is borzasztó. Hisz tudod, érzed, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, de már nincs hova mennem. A férjem és a legjobb barátom túl sokáig unszolt, ahhoz, hogy most visszaforduljak. Be kell bizonyítanom az igazamat, és most utoljára meg kell tudnom mit éreznek irántam azok, kiket szeretek. És ki az, aki gyűlöl.

Persze most egyikük sincs itt. Ezen az élményen egyedül kell végig mennem.

Szóval odaléptem a székhez. Barna volt, és egy kicsit ütött kopott, de még mindig ott díszelgett rajta az a jellegzetes fekete csík, melyet arany ölel át. Már ekkor is tudhattam volna, mi vár rám. A fekete a gonoszt, az arany a jót jelenti. Én bolond pedig oly annyira elmerültem a csodában és varázslatban, hogy elfelejtettem: az éremnek két fele van. Van egy jó, és van egy rossz. A világ nem csak fehér és rózsaszín. Ott van benne a fekete, és a szürke is. Csakhogy én nem a szürkét láttam. Mily jó is lett volna! Én azonban a feketét láttam, mindközül a legsötétebbet, és úgy rám támadt, hogy azóta se éledtem fel belőle. Az a sok gyűlölet és rosszakarat, amit éreztem egy idő után elpusztított volna, most mégis szembeszállok vele.

Hozzáértem a székhez, és látni véltem, ahogy az ujjam körül szivárványszínű fénycsík keletkezik, és szövi be teljesen, egyre gyorsabban haladva a testemet. És a fejemből elszállt minden kétség. Egy ismeretlen erő, egy hatalmas késztetés azt akarta, hogy üljek le. Én pedig képtelen voltam ellenállni neki. Lassan a székre ültem, a varázslat meg hipp-hopp magába szippantott. Az eddig rendetlen szobámban megláttam a rendet. Ahogy a tárgyakat keresztülszövi a szürke szín. Éreztem az energiáit. A frusztrációt, a félelmet, melyet régen átéltem, ahogy a fájdalmat is, és a remény sem hagyott magára. A sok erőfeszítés, kitartás, vagy éppen feladás mind-mind benne volt ebben az érzésben.

A szememet a férjemre akartam fordítani, ki valahol máshol tartózkodott, de egy fényesebb csillag elterelt róla. Az anyukám és az apukám, akikből csakúgy áradt a szeretet és a fáradtság, ám ezzel együtt a bolondság boldog érzése is áthatolt a lelkükön. Elég volt rájuk pillantani, látszott mennyire szeretik egymást, és ettől szárnyalt a lelkem.

Tovább tekintettem mágikus látásommal, túl a családtagjaimon és a legjobb barátnőmet láttam meg. A bizalmat, melyet irántam érez és a segítőkészséget. Hogy mennyire aggódik értem, és az alaptalan félelmem miatt egy szék irányában.

Ettől már muszáj volt felnevetnem. Nem is tudja mekkorát tévedett. Ez a szék igenis varázslatra képes, csak most a szürkét is megmutatja, ahogy a végtelen fényt és szeretet.

- Megmutatjuk neked, ki jó… - Hallottam az angyalok és tündék szavait. Megnyugtattak, hogy az akarom ellenére nem fognak semmi feketét mutatni, és magamban szívtam az energiáikat. Örültem, hogy hozzám szóltak, mert eddig sosem tették. Táncoltak velem, szórakoztak és lényeket, új dolgokat mutattak, de soha nem szóltak hozzám. Ezért is ijedtem meg oly nagyon, mikor egy rám éhező gyűlölködő lény megszólalt a fejemben. Vagy legalábbis már a tekintetétől úgy éreztem, hogy a fejemben kongnak a szavai.

Felnevettem, ahogy végig járt a borzongató boldogság és könnyedség, s végig jártam az összes jó barátot. Láttam a bölcsességüket, a jóságukat, a rejtélyességüket, ahogy a titkaikat is, melyek oly semmiségek voltak, minthogy azt mondjuk a születésnapjukon: Boldog szülinapot! Ám ettől csak még jobban szerettem őket, mert egyikükben sem láttam meg a gonoszságot. Igaz, a szürke szinte mindegyikben ott volt, mégis ott ragyogott benne a szeretet, a legtisztább erő a világon. A varázslat miatt tudtam meg egy fontos dolgot is: Bennük is ott van az angyal. A szívük mélyén mindegyikükben ott van az angyal.

- Nézd! Lásd! – kiáltottak rám földöntúli hangon a tündérek, és felkuncogtam.

Deant láttam meg, a másik legjobb barátomat, ahogy egyre jobban közelít a szobám felé, miközben magában morog valami olyasmit, hogy „ezt nem kéne.” Tőle azonban nem azt az érzést kaptam, amit vártam, mégis boldogabb voltam, mint valaha. Egy erőteljes érzelem áradt belőle, csakis irányomba. Olyan megfoghatatlan és varázslatos, amely szinte ezzel a csodával ért fel itt.

És ekkor fogtam fel, hogy mit is jelent. Azt, hogy ő nem kíván engem, ő a lelkemet akarja, és egy rózsaszín szín vette körül, meg fehér és arany.

Benyitott a szobába és rám nézett. A szívem pedig nagyot ugrott, miközben még mindig a varázslattól fűtve a karjaiba vetettem magamat. A szék hatása pedig kezdett elmúlni, az én érzésem viszont nem. Mert az angyalok azt mondták: Hát megláttad. ÉS én megláttam. Meg bizony.

- Dean!

A férfi szeme ellágyult, mivel ő, velem ellentétben rögtön rájött az igazságra.

- Mariah… - súgta, és gyengéden átölelt. Nem kérdezett semmit, csupán érzett, pont úgy, ahogyan én. És csak ekkor jöttem rá arra, hogy a férjemet nem láttam, és talán soha nem is fogom…

Mert őt nem mutatták meg az angyalok.

„Megmutatjuk neked, ki jó...” Jutottak eszembe a tündék szavai.

És megcsókoltam Deant.

A zsűri véleménye: 

Rose Woods

A cím nagyon jó, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, azonnal éreztem, hogy nekem ezt a novellát olvasnom kell.

A mondatok gördülékenyek, szóismétlés még csak véletlenül sem rontja el az összhatást. A kifejezésmód, a választékosság hatalmas piros pontot érdemel. A történet olvastatja magát, DE! sajnos csak egy ideig. Mert úgy a novella felénél rájöttem, hogy egyáltalán nem értem a mű mondanivalóját, és ez az érzés sajnos megmarad egész végig. Tetszett, amit olvastam, de az az igazság, hogy egy árva kukkot sem értettem belőle – legnagyobb sajnálatomra.

Karakterek… nos, azok egyáltalán nincsenek, de ezt egyáltalán nem hibaként említem. Ebbe a novellába nem kell feltétlenül kidolgozott jellemábrázolás – már csak rövidsége miatt sem. Viszont a főhős tettét, azt, hogy félelmei ellenére is visszatér a varázsszékhez, nem ártott volna konkrétabban megindokolni. Másodszori olvasás után persze rátaláltam a motivációjára – vagyis, hogy tudni akarja, ki, milyen érzelmekkel viseltetik iránta valójában (de ezt lehet, hogy félreértettem).

A helyesírás összességében véve jó. A szövegben elvétve sem lehet hibát találni, kivéve az „és” előtti vesszőket, azok érzésem szerint nagyon nincsenek rendben, sok helyen ott vannak, ahol nem kellene nekik, de ez sok embernek – közöttük nekem is – feladja a leckét. Ezen kívül egy dolog zavart rettenetesen, mikor a szöveg elején a mesélő múlt időről hirtelen jelen időre váltott, majd ismét vissza. (Nem éreztem semmi mást, csak az őszinte félelmet, mikor megláttam a szörnyeket, a démonokat, melyek megbújnak az ágy alatt és fel akarnak emészteni. Éhes szájukkal rám bámulnak, és belém akarnak költözni...)

Ez sem igazi hiba volt, csak zavaró, talán átfogalmazással lehetett volna javítani az olvasó komfortérzetén.

A külalak úgy jó, ahogy van, egyetlen aprócska kikötéssel (ez nem igazán hiba szerintem, csak segítene, hogy tökéletesedjen az a szöveg): a kötőjel, nem gondolatjel. Ettől eltekintve, a munkára jó ránézni. Nagyon szép!

Összességében véve, borzalmasan tetszett volna, ha értem, miről szól az írás. Mit akar pontosan megtudni a főszereplő, hogy minden aggodalma ellenére visszatér a székhez? A szürke, fekete, arany, rózsaszín, jó, rossz, rend, rendetlenség ellentétbe helyezése érthetetlen volt számomra. És mi a helyzet a sokat emlegetett férjjel? Nem is értettem, ő hogy jön a képbe. Egész végig az az érzésem volt, hogy valamiből kihagytak, van egy háttértörténet, amit ismernem kellene ahhoz, hogy ezt a szépen megfogalmazott szöveget megértsem.

Az írónak gratulálok, roppant tehetséges, de kicsit több konkrétum nem ártott volna.

Agnese Mondo

A cím tökéletesen passzol a történethez, és egyediséget sugall, a stílust mégsem mondanám egyedinek, az ötlet szerintem kicsit a Constantin c. filmben lévő székre hajaz. A történetet végig kissé csapongónak találtam, nem mindig tudtam követni, és ez eléggé rontja az élvezeti értékét. Az sem segített, hogy nem tudtam azonosulni a karakterrel, mert egyáltalán nem hoztad közel hozzám, nem mutattad be.

A helyesírás és a külalak jó, nem vettem észre különösen nagy hibákat.

Összességében azt kell mondanom, hogy nem igazán értettem meg a lényegét, hogy mit akartál belőle kihozni. Mindenre utaltál egy kicsit, horror, fantasy, kaland, romantika, ami még nem feltétlenül baj, de nem volt fő irány, amely mentén eligazodhattam volna.

Diara fancy

Nem tudom, mióta írsz, de a novella stílusán még érződik a kezdők igyekezete, a lelkesedés, hogy igazán érzelemdús és izgalmas történet kerekedjen ki, ugyanakkor a hibák is nagyon jellemzőek.
Először is a figyelmetlenség – benne élsz a történetben, az ujjaid gyorsabban járnak, mint a gondolataid, ezért előfordulnak elírások (én legalábbis annak vettem őket). Javaslom, keress egy pártatlan személyt, aki átnézi az írásaidat, mielőtt közzétennéd őket. Egy kívülálló hamarabb észreveszi a hibákat (még gyakorlott írók esetében is).
Általában ugyanezen igyekezetből fakad a kifejezések téves használata, a képzavar is – az ember túl sokat, túl választékosan akar elmondani. Olvass sokat, hogy az aktív szókincsed bővüljön.
Gyakran csak tőmondatokat használsz, ami töredezetté, akadozóvá teszi a történetet és sokat ront az érzelmi hatáson is. Próbáld meg, milyen lenne ugyanez az írás, ha az egymás után következő, logikailag összekapcsolható mondatokból összetett mondatokat alkotsz – sokkal lágyabb és hatásosabb lesz a gondolataid áradása.
Ami a történetet magát illeti, a címmel nagyon felcsigáztál, de nem egészen kaptam meg, amit akartam, ellenben több kérdést is felvetett, ami, ha lezáratlanul marad a mese végén, eléggé frusztráló tud lenni. Csapongtál a múlt és jelen között, de nem tudtuk meg a miérteket.

A külcsín tekintetében két dolgot emelnék ki: hiányoltam a behúzásokat, de ami ennél is zavaróbb volt, az a kötőjel használata a gondolatjel helyett – a kettő ugyanis nem ugyanaz.

Ezek a hibák azonban sok olvasással és gyakorlással, némi odafigyeléssel és utánajárással kiküszöbölhetők. És mindezek ellenére ügyes próbálkozás, a témaválasztás ötletes és sokat ígérő – írj belőle egy jobban kidolgozott, hosszabb lélegzetű művet, szerintem megérné. :-)