Lány
a szigetről
Azzal
a rohadék Peter Francine-nel fogja kezdeni – határozta el Julie,
miközben végigszaladt a mólón. A hidroplán lustán ringatózott
az Atlanti-óceánon. A távolban már látszódtak a sziget
körvonalai.
A
magas, sötét bőrű O'Malley mogorva arccal várakozott a gép
mellett. Udvariasan köszönt neki. Úgy tűnt, a pilóta nem ismeri
fel a tűsarkú csizmás, bőrkabátos nőben azt a régi kislányt.
Nem érezte szükségét, hogy felvilágosítsa.
Bevackolta
magát a hátsó ülésen. Próbálta kiüríteni a gondolatait. Régi
sérelmeket felesleges felemlegetni. Persze, időről-időre
megteszi. Mi lett volna, ha az apja nem hagyja el magát, miután
bezárt a halüzem? Talán az anyja nem szokik rá az ivásra, és
talán neki sem kell tizenhét évesen felülni arra a hajóra.
Segíteni nem tudott, de magát még meg tudta menteni. New Yorkba
ment.
A
gonosz Trudy néni mégsem bizonyult olyan szívtelennek, amilyennek
apja beállította. Akarnok volt, dölyfös és kényes, mégsem volt
soha igazságtalan. Elvárásai voltak, de ha Julie megfelelt
ezeknek, mindent megkapott tőle.
Tizenhét
évesen egy hatalmas, idegen városban nem boldogult volna. Nem volt
elég szép ahhoz, hogy modell vagy manöken legyen, ahhoz pedig túl
sok esze volt, hogy máshogy próbáljon megélni a testéből. Azért
ment New Yorkba, hogy bebizonyítsa: a kis, vörös, szeplős lány a
Cook's Pearl szigetről nem butuska ágymelegítőnek való.
A
fényképezőgép másik oldalához nagy tehetsége volt.
Trudy
néni akkori élettársa, a híres fotós, Mark Schonenberg karolta
fel az ügyesedő kamaszlányt. Kiküldte az utcára egy kis géppel,
hogy hozzon háttéranyagot egy munkához, és amikor Julie hatórás
bolyongás után visszatért, többszáz kiváló fotót adott az
öregnek. Ettől kezdve besegített, majd Schonenberg asszisztense
lett.
Két
hete nyitotta volna meg a saját stúdióját a belvárosban, éppen
akkor, amikor anyja felhívta.
Ideiglenesen
elhalasztotta a kezdést, a telefonban hallott kétségbeesett hang
azonnali cselekvésre késztette. Halifaxben, egy lepusztult
szállodai szobában találta meg az anyját. Öntudatlanul feküdt,
annyira kiütötte magát, hogy nem reagált semmire. Kórházba
vitette. Az ottani doktorral intéztetett egy helyet a legjobb
környékbeli elvonóban. Már ki tudta fizetni, nem kellett a pénz
miatt aggódnia.
Miután
anyját jó kezekben tudta, eldöntötte, hogy régen látott apját
is felkeresni. Ideje volt rendezni a viszonyukat.
Ezért
repült O'Malley hidroplánján a Cook's Pearl sziget felé. Már ezt
is megengedhette magának. Régen szóba sem jöhetett, hogy a drága
repülőutat fizessék, csak a kompra tellett.
A
szigeten éppen alkonyodott, amikor leszálltak. A gépet elhagyva a
dombon sorakozó, vidám színekre festett házikók irányába
indult. Elkerülte a régi helyeket. A belvárosi parkot, ahol az
iskola után összegyűltek a suhancok. Mrs. Barnsley cukrászdáját,
ahol a legjobb csokiparfét lehetett kapni, amit azóta is evett.
Elhaladt
az iskolaigazgató háza mellett. A tompa fénnyel világító ablak,
a kiszűrődő Mozart zene valahogy megnyugvással töltötte el.
Néhány
száz méteren belül elért a házuk elé. Teketóriázás nélkül
benyitott, attól tartott, ha gondolkodna, talán sarkon fordulna,
mielőtt átlépné a küszöböt.
Az
apját a villódzó tévé előtt ülve, egy karosszékben bóbiskolva
találta. Felrezzent a jöttére. Szemében némi bizonytalanság
után felismerés gyúlt, és mintha tíz év egy pillanat lett
volna, megszólalt:
–
Szia kislányom! Végre hazaértél! – Nehézkesen
felemelkedett a székből.
A
lány hirtelen rádöbbent, hogy az apja mennyire megöregedett. A
haja sokat ritkult, és már alig volt közte sötét hajszál. A
termete is mintha összement volna. Talán nem is fizikailag.
–
Szia Apu! Eljöttem hozzád. Hogy vagy?
–
Köszönöm, kislányom! Jól lennék, ha tudnám, mi
van anyáddal. Eltűnt, és fogalmam sincs róla, hova lett. Ez
egyszerűen kétségbeejtő. – Szomorúságához nem fért kétség.
Tényleg szeretheti.
– Ne
aggódj! Én beszéltem vele, és segítettem neki, hogy elvonóra
menjen. Most egy halifaxi szanatóriumban van. Körülbelül egy
hónap múlva hazaengedik.
–
Haza? Igazán? Istenem! Köszönöm! – Apja szemében
könny csillogott. – Olyan jó, hogy valaki tud segíteni rajta.
Hidd el, én megpróbáltam, de magamon sem tudok! – Karjait
tehetetlenül széttárta, az addig magához szorított vastag pokróc
a földre csúszott.
–
Semmi baj, apa! – Julie egy lépést tett az
összetörten ácsorgó férfi felé és magához ölelte. Érezte,
mennyire lesoványodott, az izmai ellaposodtak. – Gyere, keressünk
valami vacsorát!
A
konyhában szembesült a ténnyel, hogy néhány tojáson és egy
penészes sajton kívül i(semmi sincs a hűtőben, a polcokon pedig
csak ősrégi müzlis dobozok sorakoznak.
–
Mikor ment el anya?
–
Nem emlékszem. Néhány hete talán? – Az apja
tanácstalanul rázta a fejét. – Sajnálom, kicsim! – mondta
elkeseredetten.
–
Rendben. Most ülj vissza a tévé elé, takarózz be!
Hozok valamit enni.
Visszavette
az időközben levetett kabátját, és elindult a dombról lefelé a
belváros irányába.
A
vegyeskereskedést még nyitva találta, de csak pár perce volt a
zárásig. A boltost nem ismerte, nem számíthatott türelemre, csak
azért, mert tíz év után hazatért, hogy elesett szüleiről
gondoskodjék.
Kapkodva
dobálta tele a kosarát élelemmel. Kenyeret és pár szelet húst
is vett, hogy meleg ételt tudjon adni alultáplált apjának. A
kasszánál egy széles vállú férfi mögé állt be, majd amikor
sorra került, fizetett.
A
boltból kilépve mélyet szippantott a csípős, északi levegőből.
A domboldalra felívelő út melletti kis faházak már régóta
sötétségbe burkolóztak. A korai napnyugta és a fagyos időjárás
olyan tényezők voltak, amiket csak a fanatikus bennszülöttek és
az átutazó nászutasok értékelhettek. Julie számára azonban
mégis az otthonát jelentették.
Kicsit
szusszanva vágott neki a hegyre vezető útnak. Pár lépés után
egy magas, vállas férfi lépett elé. A vastag kötött sapka és a
bozontos szakáll alól csak világító, égkék szeme látszott ki.
–
Peter Francine! Már csak te hiányoztál! – nyögött
fel Julie.
–
Szóval megismertél, csillagvirág – vigyorgott az
alak.
– Mi
az hogy! Téged elfelejteni?! És mióta hívsz így? Eddig
Pipacsfej, Paradicsomszökevény, Gyufaszál és Ketchupos krumpli
voltam – vetette oda a lány megvetően, és megpróbálta
kikerülni a férfit, de az hozzá igazítva a lépteit követte.
–
Mert vörös vagy. Szerintem ez mind kedves megszólítás.
A Pulykatojás is.
– Na
persze!
–
Hívtalak sellőlánynak is. Emlékszel arra a délutánra
a parton? Az a rózsaszín bikini volt rajtad.
–
Nem.
– Te
voltál a legszebb. A hajadon mintha parázs izzott volna, a bőröd
porcelánfehéren világított.
–
Lefröcsköltél, a szemem telement sós vízzel.
–
Mégis emlékszel, sellőlány!
–
Persze. Meg arra is, amikor kilyukasztottad a
biciklimet, és szégyenszemre tolnom kellett hazafelé.
–
Csak azért, mert az enyém is elromlott, és haza
szerettelek volna kísérni. Ha Mrs. Hubbard nem csípett volna el...
– Peter világos szemébe melegség költözött.
–
Meg arra a bulira, amikor kirángattál a táncolók
közül és mindenki szeme láttára üvöltöztél velem.
Megaláztál, Francine. Sosem fogom elfelejteni.
Peter
megragadta a karját és megállásra késztette az egyre dühösebben
rohanó lányt.
–
Tudod, hogy igazam volt. Az a mocsok szárazföldi
patkány rád volt kattanva, egyik piát a másik után nyomta a
kezedbe. Ha akkor nem lépek közbe, ki tudja, aznap éjjel hol
végzed.
Arcán
tépelődés látszott. A sűrű szakáll ellenére még mindig
fiatalnak tűnt, izmosnak, életerősnek és veszélyesen vonzónak.
–
Sajnálom, ha bántottalak! – mondta Peter keserű
arccal.
–
Megtetted.
–
Mert nem vettél észre. – Julie elé állt, teljes
termetével elállva a hazafelé vezető utat.
–
Pedig elég feltűnő vagy. Feltűnő és
kikerülhetetlen.
Julie
elmosolyodott. Valaha szerelmes volt ebbe a fiúba, és sokáig
bánta, hogy rá pazarolta az érzelmeit. Talán mégsem volt hiába?
–
Azt szerettem volna, hogy ne csak nézz, láss is. Óvón
figyeltem minden lépésed. Aggódtam, amikor apád elkezdett csúszni
a lejtőn, és anyád sem állt melléd. Már azon gondolkodtam, hogy
megkérlek, légy a feleségem, amikor leléptél.
–
Peter, tizenhét évesek voltunk.
–
És? – nézett rá csodálkozón a férfi. – Én
szerettelek. Igent mondtál volna?
–
Nem – vágta rá Julie határozottan, és tovább
haladt a szülei háza felé.
Peter
követte, és mielőtt belépett volna az ajtón, utánaszólt:
– És
egy kapucsínóra igent mondanál?
Julie
tűnődve fordult vissza. Peter arca árnyékban volt, nem tudta a
vonásait kifürkészni.
–
Talán – mondta, és bement az ajtón.
A
csukott ajtónak dőlve pihegett, mintha maratont futott volna.
Látszólagos nyugalma eltűnt. Az ajtón túlról vidám füttyszó
hallatszott. Kezeit őrülten rohanó szívére szorította. Valamit
lezárni jött, de úgy tűnik, minden csak most kezdődik.
A szerző blogja: http://amitsuttogaszel.blogspot.hu/
A zsűri véleménye:
Rose Woods
Igazából
nem sokat tudok mondani a novelláról, szinte semmi kivetnivalót
nem találtam benne, mindössze az olvasás közbeni érzéseimet
tudom leírni.
A
cím egyértelmű, a karakter érdekes, pontos képet kapunk a
múltjáról és a jelenéről is. A jövője viszont rejtelmes
marad, és ez így van jól. Mindenki úgy szövi magában tovább a
történetet, ahogy szeretné, ahogy leginkább el tudja képzelni.
A
történetvezetés hibátlan, az író stílusa kiforrott,
természetesen egy árva külalakbeli vagy helyesírási hibát nem
lehet felfedezni – ezen nem igazán lepődtem meg
Nagyon
tetszett az első mondat. Csak gratulálni tudok az ilyen kezdéshez.
Garantáltan tovább akar olvasni ember egy ilyen kijelentés után.
Viszont most jön a de: talán nem sértek meg vele senkit sem, ha
azt mondom, ez alapján valami mást vártam. Erősebb érzelmeket,
hangsúlyosabb romantikus szálat, ami végül is csak egy
mellékvágánynak bizonyult. És emiatt azt kell mondanom, hogy
picikét csalódott vagyok.
Agnese Mondo
A cím illik a novellához, de ennél többet nem is tudok róla mondani.
A történet stílusát tekintve mellőzi az egyediséget, sok ehhez hasonló romantikus regényet lehet olvasni. Tény, hogy ez a stílus áll a szívemhez a legközelebb, mégis ebben a novellában olyan érzésem volt mint ha egy gyorsvasúton ülve sebesen végigrobognék a történeten.
A történetvezetéssel nem volt gond, folyamatos volt és érthető, bár egy két résznél bővebben is kifejthetted volna a lényeget. A helyesírás és a külalak is rendben volt.
Amúgy így elsőre bájos romantikus történet, még ha az első sor kicsit becsapós volt is. :-) Mosolyt csalt az arcomra.
Diara Fancy
A
cím passzol a történethez, a történet pedig a megadott témához,
de egyikben sem találtam semmi extrát. Többet vártam.
A
stílus gördülékeny, olvastatja magát, kikapcsolódásként
fellapozott regényeket idéz, ami nálam nem negatívum, mert
százával olvastam/olvasok hasonlókat. :-) Néhány helyen azonban
mintha hiányoztak volna szavak, a mondatok kiegészítésért,
pontosításért kiáltottak, de ez elenyésző volt.
A
történetvezetés részemről világos volt és követhető, simán
magam elé tudtam képzelni a jeleneteket, amik a múltban
lejátszódhattak, és a végkifejlet is felsejlett előttem. :-) A
karaktert azonban ennyiből nem biztos, hogy megértettem. Az alap
motívum meg van és világos, de mivel én máshogy cselekedtem
volna, a mozgatórugói, a háttérinfók részben még hiányoznak,
annak ellenére, hogy kicsit túllépted a megadott terjedelmet.
Nem
találtam nagyobb helyesírási hibákat, csupán néhány elütést,
és a külalak szempontjából is csak a behúzásokat hiányoltam,
illetve egy helyen használtad a három pontot… helytelenül. :-(
Összességében,
tetszett, mivel, mint mondtam, imádom a hasonló regényeket, de az
alapötlet egyenlőre nem mondott semmi újat. Remélem, hosszabb
terjedelemben is kifejted a történetet, ahol már elférnek benne
újszerű elemek, váratlan fordulatok. Szívesen olvasnám. :-)
Köszönöm szépen az értékelést. :)
VálaszTörlésValójában megvezettem magam ezzel a pályázattal, mert belehúzott egy új történetbe, aminek csak az eleje van itt. Csak muszáj volt beadnom. Becsületből. Köszi a szép szavakat, a többit meg igyekszem korrigálni. :)
Ágikán, megtaníthanád Open Officeban a 3 pontot.
Ha megírom, akkor pontosan olyan könnyű olvasmány lesz, mit Ti is említetek, mert pihenésként fogom írni, ahogy eddig pihenésként olvastam ponyvákat. Bár Rejtő is ponyva. :D
Azért hédis lesz, ezt ígérem.
Köszi a lehetőséget!
Hédi
Igazán nincs mit, ez volt a dolgunk. :-P :-D
TörlésIgen, ilyen már velem is előfordult, elkezdtem írni egy novellát, aztán a történet beszippantott és tovább írta magát a fejemben. Máig az egyik kedvenc művem az Életeken át, ami egy rövidke hangulat-novellából nőtte ki magát. :-D Már csak ezért is érdemes novellázni. :-D
Én remélem, hogy megírod a teljes történetet, és azt is, hogy majd olvashatom. Mint írtam, imádom az ilyen történeteket. Biztos vagyok benne, hogy ha kifejted, az valóban Hédis lesz. De itt és most önálló novellaként kellett értékelnem. :-)
A hármas pont elvileg alt0133, de ha jól emlékszem, neked nem minden kód jött be. Ha most se sikerül így, vannak még lehetőségek, de itt hosszú lenne leírni. :-D
Én köszönöm, hogy nem "hagytál cserben". :-)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés