Matt Jarow – Zsibbadt erek útjain a vér…

Zsibbadt erek útjain a vér...

Tizenhat évesen az ember sok mindent vár, remél az életétől: sarjadzó függetlenséget, kalandot – legyen az bármily’ nemű, vagy álljék éppen előtte bármilyen jelző –, némi tébolyt, s végül: rengeteg, hamar hamvadó szerelmet; minderre számítunk, s alighanem okkal-joggal, hisz’ mi egyébről szólna a kamaszkor, ha nem ezekről?

Azonban, amire egyáltalán nem számítunk – engem legalábbis valamelyest sokként ért a bekövetkezése –, hogy megtaláljuk azt a személyt, aki mellett hirtelenjében még egy hozzám hasonló, aggályokkal és félelmekkel túlfűtött fiú sem találja olyan valóságtól elragaszkodott ötletnek a holtomiglan-holtodiglant.

Török Adél kétség kívül ilyen Nő volt – s mit tagadjuk, mind a mai napig az egyetlen! – az életemben.

Az az önzetlen és odaadó szeretet, amivel viseltetett irántam – s amely az Ő jellemének mintegy magától értetődő velejárójának tetszett és tetszik ma is –, és amire engem is megtanított; az a határtalan, gyengéd megértés, ami mindenegyes szavából, megnyilvánulásából már-már elemi erővel kiviláglott... Ezek emelik Őt számomra mindenki más fölé, és ezen tulajdonságok miatt voltam képes szinte másodpercek alatt– végleg – a szívembe zárni Őt; e tulajdonságok révén vált egyhamar álmaim és vágyaim „evilági” megtestesítőjévé.

(És e kijelentés boncolgatásánál, kérem, tekintsünk el attól a ténytől, miszerint én megismerkedésünk pillanatától kezdve földöntúli angyalnak tartottam; nézetem szerint ugyanis emberi lény már csak emberi volta miatt is képtelen ilyen mértékben elsajátítani a felsoroltakat, nemhogy lélegzetvételnyi szünet nélkül ilyen tökéletesen átadni és megosztani azokat egy másik emberrel!)

Ugyanakkor éppen ezen tulajdonságok azok, melyek ma, lassan három évvel később, megnegédesítik az emlékedet, Egyetlen Adélom, mert noha én voltam – ne szépítsük: – barom, és üldöztelek el, mégsem tudok szabadulni Tőled! Egyre csak Terád vágyom, tudván-tudva, hogy igen komoly esély van rá, hogy az életben soha többé nem láthatlak...

Szomorú, hogy csak most, kapcsolatunk alighanem végleges és megmásíthatatlan alkonyán értem meg és érzem át csak igazán, „vajh, mire gondolhatott a költő..?”, mikor azt mondta: És éreztem: / szívembe »visszatér«, / És zuhogó, mély zenével ered meg, / Mint zsibbadt erek útjain a vér, / A földi érzés: mennyire szeretlek!

A szerző blogja: http://mattjarow.blogspot.com 

A zsűri véleménye:

Rose Woods
A cím nagyon jól kifejezi az újrakezdést, mi is ábrázolhatná jobban az újjászületést, mint mikor egy zsibbadt testrészben újraindul a vérkeringés. Az irodalom szerelmeseként pedig külön elismeréssel adózom azért, mert sikerült ezt a gyönyörű verset beépíteni ebbe a szösszenetbe.

De! A novellából pont nem az újrakezdés érződött ki, hanem valaminek a befejezése. Jó, rá lehetne erőltetni, miben újrakezdés ez, hisz egy korszak láthatóan lezárult, ebből egyenesen az következik, hogy egy új viszont kezdetét veszi –mégis minden sorából az elmúlás érződik.

Az író stílusa elismerésre méltó, már-már költői, viszont nagyon bonyolultak voltak a mondatok, szinte egy sem volt közöttük, ami ne tartalmazott volna legalább egy közbevetést, ami nagyon megnehezítette az olvasást. Ezek után, szinte képen vágott a „barom” szó, ami hirtelen földig lerombolta ezt az emelkedett stílust.

Ráadásul, olvasás közben nekem az ”jött le” (főleg, hogy konkrét utalás is volt rá), hogy mind a beszélő, mind szíve hölgye a fiatalabb korosztályhoz tartozik, és bár nem tartom furcsának, hogy egy fiatalember ilyen szépen, szinte régiesen fogalmazzon, valahogy mégis nem volt összeillő a kettő.

Viszont Adél ábrázolása nagyon tetszett, szinte láttam magam előtt. Az iránta érzett rajongás szinte sütött a sorokból, nagyon-nagyon szépen lett megfogalmazva az iránta érzett szerelem végtelensége.

Helyesírás, külalak teljesen rendben volt, semmi kivetnivalót nem találtam, mindössze egy szó volt elírva, de az nem hiba.

Mindent összevetve, tetszett a novella. Jó volt olvasni, még ha – a bonyolult megfogalmazás miatt –, kicsit megterhelő is. Szinte csalódást éreztem a szakítás véglegessége miatt. Azt pedig külön kiemelném, hogy egy egyoldalas műben milyen szép, kerek szerelmi történetet sikerült megismernünk. Minden benne volt, amiben benne kellett lennie. Gratulálok hozzá!

Agnese Mondo 

A cím alapján nem igazán tudtam, mire számítsak, horrorra vagy romantikára, az idézett vershez hűen. :-) Kellemes meglepetés ért – ügyesen kapcsoltad egy idézettel a történethez.

A stílusodról az első, ami beugrott, az a „lágy” jelző volt, ami pont illett is a történet tálalásához, a történet pedig elejétől a végéig világos volt és követhető. Ami a karaktereket illeti, nekem kicsit túl sok ennyi érzelem egy pasinak, de végig következetes volt, így nem lett életszerűtlen.

A helyesírás és a külalak szinte tökéletes.

Bár tetszett, összességében számomra nem érvényesült 100 %-osan, mert túl rövid volt, hiányoltam pl. a felmagasztalt személy elvesztésének okát. Igazából, mintha csak kiragadtál volna egy könyvből egy részletet.

Diara Fancy 

Egyetlen komoly problémám van ezzel a művel: mégpedig az, hogy véleményem szerint nem novella. Én személy szerint inkább a levél műfajába sorolnám.

Ettől eltekintve nagyon tetszett. A cím kíváncsivá tett, ráadásul a záró sorokkal szépen keretbe foglalja az egészet, a stílus – néhány töréstől eltekintve, mint pl. a „barom” szó jelzőként való használata – kifejezetten Jane Austenra emlékeztetett (de lehet, hogy csak azért, mert az ünnepek alatt minden csatornán „őt” néztem :-D). Egy dolog azért mégis szemet szúrt: a mű nagy részében, hozzám, olvasóhoz szólsz, majd egy bekezdés erejéig Adélhoz – ez engem kizökkentett.

A történetvezetésről nem sokat szólhatok, mert történés itt nem volt, még ha a történet abszolút élesen ki is rajzolódott előttem. Ellenben, a mű rövidsége és megkérdőjelezhető műfaja ellenére, a karakterek mégis éltek, és szinte ismerősként fogadtam őket (ahogy, azt hiszem minden olvasó).
A helyesíráshoz és a külalakhoz nincs különösebb hozzáfűznivalóm, néhány felesleges szóköztől és a három pont következetesen helytelen kivitelezésétől eltekintve, nem igazán találtam hibát.

Összességében gratulálnom kell, mert igazán szép és érzelmes sorokat olvashattam.