2013. január 10., csütörtök

Visszatérés – Eredményhirdetés

Nos, a pályázat lezárult. :-)

Mielőtt azonban kihirdetném az eredményt, szeretnék egy kis összegzést végezni.
Összesen kilenc pályázó jelentkezett. Bevallom, ennél azért többre számítottam, de ne legyen telhetetlen az ember, nem igaz? :-)
Viszont a kilenc jelentkezőből nyolcan be is küldték a novellájukat, ami nagyon jó arány. :-D
A műveket átlagosan 31 ember olvasta el eddig (ami szerintem szintén nem rossz), de legnagyobb sajnálatomra mindeddig összesen csupán 18 hozzászólás érkezett, és ebben már benne vannak az azokra adott válaszok is. :-( 
Kicsit elszomorít, hogy ennyire érdektelenek vagyunk, annyira sem értékeljük a másik munkáját, hogy néhány szóval értékeljük azt, elmondjuk, mi az ami tetszett és mi az, ami kevésbé. :-(
De ez nem csak a pályázatok esetében van így…

Mivel tapasztalatom szerint kevés az igazán segítő szándékú, építő kritika, én magam igyekeztem olyan véleményt írni, ami feltárja a hibákat, hiányosságokat. Minden esetben élveztem az olvasást, a boncolgatást – de azt be kell vallanom, nem szívesen lennék szerkesztő. :-D
Utólag visszaolvasva, lehet, hogy kicsit szigorú voltam, de minden esetben az első benyomásomat jegyeztem fel – hiszen, ha a boltban beleolvasok egy könyvbe, akkor is az első benyomás dönti el, hogy megveszem-e vagy nem. 
Így a kritikáim alapján úgy tűnhetett, nem igazán voltam elégedett a beérkezett pályaművekkel, de meg kell mondanom, ez egyáltalán nem igaz. Nem volt olyan mű, ami ne ébresztett volna bennem pozitív érzéseket, ne találtam volna benne valami említésre méltót, valamit, amire azt mondhattam: "ez igen".
Éppen ezért, ha csupán a szubjektív véleményünkre hagyatkozva kellett volna végleges sorrendet felállítani, nagy bajban lettünk volna. :-D

De nem húzom tovább az időt, íme az eredmény:


3. HELYEZETT: 

Balogh P. Hédi
 


2. HELYEZETT
holtversenyben:

Nurse


Sylvie Barthus



1. HELYEZETT:

Matt Jarow


Hamarosan felveszem veletek a kapcsolatot a nyeremények ügyében. :-D
(Az oklevelek a képekre kattintva teljes méretben is megtekinthetők, és lementhetők.)

Nem csak a helyezetteknek, hanem minden pályázónak gratulálok és köszönöm, hogy megtiszteltetek műveitekkel, az idővel és az energiával, amit rá szántatok!




2013. január 8., kedd

Rubintpikkely – Isteni közbeavatkozás

Deus ex machina – Isteni közbeavatkozás

3…
Smokeglass City nem kedvence a turistáknak. Fekete egén a felhők sápkórosan vánszorogtak, a felületüket egyedül a hatalmas felhőkarcolók fúrták át, s a kettős hold, a fehér Hold, és – a Bujdosó Nap helyét felváltó - vörös Miothi világított át a réseken.
Az épületeket mind gyönyörű, sőt, művészinek tetsző, törésálló füstüveg burkolat fedte, miknek hidege csontrepesztő volt, s melyek azt a látszatot keltették, hogy képesek elnyelni azt a kevés fényt is, amit az égitestek kibocsátanak.
Smokeglass City külső kerületeibe – ellentétben a központban álló Centrummal - nem építettek főutcát, a várost sikátorok vékony erdeje - mint a halál ujjai – hálózták be, helyet adva a romlott lelkű népség tevékenységeinek végtermékeinek – a patkányok legnagyobb örömére. A szél szmogos levegőt hozott, fütyülése az utcákon akár az utolsó levegő beáramlása az ember tüdejébe.
Habár a város polgársága főképp bűnözőkből állt, létezett néhány olyan semleges terület, ahol bármiféle erőszak megtorlásra került. Ezeknek a körzeteknek nem volt sehol határvonala, és a városépítőknek nem volt energiájuk az atlaszokban is bejelölni a szektorokat, mégis mindenki tudta, hol keresse őket.
A Zöld Sárkány fogadó egy volt a semleges placcok közül. A csárda több évszázadra visszatekintő múlttal rendelkezett, és vezetőjének – ki több semleges területett tudhatott magáénak - is nagyobb hatalom összpontosult a kezében.
A fehér és vörös hold találkozásakor ebből az épületből született egy legenda kezdete.

…2…
Egy fekete csuklyás alak nyitott ajtót a Zöld Sárkány fogadóba. A városnak közismerten hűvös éjszakái voltak, és e tényt alátámasztva az utcákat szinte mindig átható köd most csendes kísértetként hömpölygött be a házba. A jövevény hangtalanul becsukta az ajtót, majd megtörölte a csizmáit a durva lábtörlőben.
A férfi – mert teste vonala egyértelműen megmutatta hovatartozását – körbejártatta vidámságot sugárzó, fakókék szemét a társaságon.
Az épület ezen a napon is tele volt, mint szinte minden éjjel, de az idegen ezt nem tudhatta, ahogy azt sem, hogy a „Halál Éles Sikolya” néven elhíresült gyilkos banda kedvenc szórakozó helye is itt helyezkedett el. Bár nevük inkább hangzott valami elfuserált goth zenekari számra, a nép jól tudta, miért nem jó keresztezni velük a dolgaik. Ők voltak azok, akik még a náluk nagyobbakkal is félelem nélkül kiállnak, és végül – tisztességtelen eszközöket használva – életben maradnak. Minden kisebb klán elkerülte őket.
Az idegen ügyet se vetett a fürkésző tekintetekre és felvillanó tőrök markolatára, egyszerűen odalépett a pulthoz. Könyökén féloldalasan támaszkodva rendelt egy sört a fekete tekintetű csapostól, miközben precíz mozdulatokkal lehúzta a bőrkesztyűjét, kivillantva sötét színű bőrét. A háta mögül hallatszó dühödt sziszegéssel mit sem törődve vette el a rendelését, és leült az egyik központi üres asztalhoz, mivel az összes sarokban és árnyékosabb helyen már foglalt volt a hely.
Megtámasztotta a szék hátát a mögötte lévő keskeny gerendának, és – mint aki jól végezte dolgát – fellendítette a lábát az asztalra, és nagyot húzott az italából.
Hirtelen kifordult mellőle egy szék – az eszköz lába végigcsúszott a padlón, az éles hang ártón karcolódott bele a dobhártyákba, mint egy kés hegye a csendbe. Egy tagbaszakadt alak dobta le magát az ülőalkalmatosságra. A fickó feje tarra le volt nyírva, koponyáján visszatükröződött a világítás; körülbelül két méteres magasságával úgy magasodott köpenyes férfi felé, mint ahogy valaha Dávid fölé tornyosulhatott Góliát.
- Thribban vagyok, - ragadta meg a vállánál hősünket; szája sarkába rosszindulatú szikra lobbant – és most velünk jössz.
Végszóra mellé lépett egy alacsonyabb, de nem kevésbé kigyúrt vállú alak, és a férfi érezte, hogy a háta mögött is megmozdul a levegő. Hárman egy ellen, ingatta a fejét a férfi, és elnéző mosolyát sáljába rejtve kortyolt még egyet a híg sörből. Egy kicsi kicsordult a szélén akkor, mikor elkezdték cibálni, mint egy rongyot. Nem mintha az íze megérte volna az árát. Ennyi erőből mosogatólevet is elé csaphattak volna, fűzte tovább a gondolatai kusza fonalát.
Thribban újra megrázta, mintha zavarta volna, hogy semminek veszik. A martalóc magában már el is döntötte, hogy kiszemeltje vagy infantilis, de magas fokon, vagy tényleg őrült, ahogy első végigmérésre látta, ahogy azt is, hogy látszólag teljesen fegyvertelen. Ehhez még hozzájött, hogy sötétbőrű – eme tények végiggondolásakor igazán képtelenségnek hangzott, hogy az elmeháborodottak e példánya még nem fekszik a porban arccal lefelé, miközben rágcsálók szopogatják le a csontjáról a húst. Mást azonban nem tehetett, mint észrevetetni magát, tudván a terület semleges, és rosszabbul jönne ki erőszak alkalmaz. A csapos már így is olyan sanda tekintettel meredt rájuk, hogy bármelyik egyszerű késelő fülét-farkát behúzva rohant volna el menedéket keresni. Érthető, miért nem akartak több feltűnést.
A köpenyes lerázta magáról a vállát markoló kezeket, meglötykölte a korsóban a sört, majd egy húzásra lehajtotta a maradékot. Száját csuklójába törölte, majd csettintett egyet.
- Mehetünk! – és mintha ez teljesen természetes lett volna, felállt, fizetett, és kisétált az ajtón a meglepett marconák tekintetének kereszttüzében. A férfi az ajtórésben megfordult biccentett Thribban-éknak, és a sarkán billegve dudorászott egy hangsort.
Thribban és a sleppje feleszmélt: ők is fizettek, végül három oldalról beszorítva az áldozatukat, elhagyták a kocsmát.
Kint gyors egymásutánban kanyarodtak a sarkokon. A bűnözők tenyere már izzadt a fegyverük után, izmaik megfeszültek, majd elernyedtek, a levegőt a foguk mögül sziszegve fújták ki. Thribban ránézett a társaira, fejét enyhén, alig láthatóan megrázta. Még nem.
Zsákmányuk vidáman lépkedett közöttük; sálját lecsúsztatta a torkára, így száján keresztül mélyen beszívta a levegőt, kis ideig lent tartotta, és mikor úgy gondolta, elég, kifújva az elhasználódott oxigént megszemlélte a ködpamacsokat. Csukott szájjal vékony sípoló hangot hallatott, és teli szájjal vigyorgott. A játékot kétszer-háromszor megismételte, de hamar elunta magát, úgyhogy a következő percben már az eget bámulta, és azon is a felhőket, úgy, hogy szinte merőlegesen állt a feje a gerincével. A csuklyája hátracsúszott elővillant hosszú, pókhálószerűen vékony, fehér haja, keskeny arcéle, és magas homloka.
Thribban izgatottan megszorította tőre markolatát a zsebében. Már csak egy sarok, és végleg elhagyták a semleges területeket. Húsz lépés… Már csak nyolc! És…

…1
Befordultak. Az hátulsó gyilkos akkora pofont lendített a férfi nyakába, hogy az szinte előreesett, foga összekoccant, és majdnem elharapta a nyelvét.
- Hát illik az ilyet… - folytatni azonban nem volt képes, mert Thribban hátulról megragadta és a tőrével lehántotta róla a köpenyt, mint egy bogárról a páncélt. A fekete bőr hangosan reccsenve szakadt el, darabokban verve föl a port és az apró szemetet a földről.
A férfi előttük állt, immár csak egy rövid ujjú fekete póló, és egy hasonlóan sötét farmernadrág feszült rá. Reszketett a hidegben, de még mindig csak gyermeki meglepetés tükröződött a szemében, felfogva, hogy bántani akarják. Haja, melyet eddig a bokáig érő kabát eltakart, most a térdhajlatát verdeste, fehérsége éles kontrasztot alkotott öltözékével. Thribban hátulról megragadta, fegyvere hegyét a férfi nyakához nyomta.
- Enyém lesz a hajad! – sziszegte, akár az álnok kígyó. – Gyönyörű trófea lesz belőle!
A köd mintha összesűrűsödött volna. A látásviszonyok és a hangok szinte teljesen eltompultak, ezért a két férfi – a vadász és a zsákmány – nem hallhatta két kísérőjük sikolyait, amit gyorsan felváltott a csend.
Thribban összefogta a férfi fehér haját, tőrét metszésre készen aláhúzta, megfeszítette az alkarját.
És ekkor szinte felrobbant a mellkasa. Levegő után kapott, de az mintha direkt a szája elől menekült volna, nem talált utat a tüdejéig. Füle csengett, szeme előtt pontok táncoltak kacéran, és mintha az egész világra árnyék borult volna.
Egy meztelen fehér láb képe úszott be a tudatába. Apránként feltekintett, ahogy a lázadó izmai engedték. Az előtte lévő lány fehérsége, vetekedett a férfi hajának színével. Míg az utóbbi tónusa valóságosnak hatott, addig a lány szinte törékeny átlátszósága természetfelettinek látszott. Ahogy egy pillanatra kitisztult a tér, Thribban észrevette, hogy az őrült hátulról karolja át a lányt, mint egy rémült gyermek az anyját.
A lány letérdelt, apró térdein és talpán meg se látszott az utca mocska. Lágyan tenyerébe fogta Thribban izzadságban úszó fejét, és belenézett a szemébe.
- Bántani akartad fiamat, kinek élete, s létezése kedves nékem. Ha elvetted volna tőlem, az olyan lett volna számomra, mint néked a levegő hiánya – szavait halkan formálta, de értelmük a férfi fejében csengtek. A lány folytatta: – Tudd meg, hogy én vagyok a Ködök Asszonya, a Setét és Fény Elválasztója, Úrnője Holtaknak és Élőknek egyaránt. Tetteid listája hosszú, s bűneid súlya felbecsülhetetlen.
Az Istennő elhallgatott, majd száját a fuldokló homlokának érintette. Szinte hallhatatlanul fejezte be:
- Büntetésed légyen a homályban való kísértés.
S Thribban a sötét, és mégis oly fényes homályba veszett.


A zsűri véleménye:

Rose Woods
Igazából tetszett a latin cím, viszont felemás érzéseket keltett bennem, hogy magyarul is mellé lett írva. Persze, praktikus volt, hisz kevesen tudják, mit is jelent az a mondat (nekem sem volt fogalmam sem), mégis azt tanácsoltam volna, ha valaki a véleményemet kéri, hogy elég vagy az egyik vagy a másik. Elrontotta a titokzatos hatást, amit első olvasásra az idegen szöveg keltett. Jobb lett volna annyiban hagyni.
Nagyon tetszett az írói stílus. A történet izgalmas volt, szépen kidolgozott, szinte láttam magam előtt a környezetet, a szereplőket, éreztem a füstöt, az ellenséges hangulatot. Kiválóan megírt, egyedi, kimondottan sötét hangulatú, ugyanakkor határozottan szórakoztató novellát olvashattam. Amivel viszont nagyon nem voltam kibékülve, azok a minduntalan előforduló, oda nem illő szavak, kifejezések voltak. Például: „keresztezni velük a dolgaikat” (Keresztezni egymás útját.) „szája sarkában rosszindulatú szikra lobbant” (Szeme sarkában rosszindulatú szikra robbant, vagy szája sarkában rosszindulatú mosoly született.) „Ennyi erőből…” (Ennyi erővel…) Ezek nagyban rontották az olvasás élményét.
Nagyon frappáns és meglepő volt a történet végi csattanó. Még egy utolsó dologba tudok belekötni (nem azért, mert gonosz akarok lenni, hanem mert ez a dolgom), nem igazán jelent meg a történetben a pályázat vezérfonala, az újrakezdés. De bánja kánya! Akkor is tetszett
Kimondottan jó volt ránézni a középre rendezett szövegre, szuper ötlet volt a visszaszámlálás. Tetszett. A helyesírással sem volt semmi gond. Gratulálok a szép munkához!

Agnese Mondo
A cím passzol a történethez, izgalmasan indította a történetet. :-)
A stílus nem rossz, sőt, kifejezetten érdekes, de talán élvezhetőbb lett volna ha kevésbé próbálod kiszínezni a történeted kis világát. Túl sok a leírás és elveszik bennük a lényeg, számomra legalábbis a temérdek leírás, és körülírás közül nehéz volt kihámozni a fontos dolgokat. Ne feledd a kevesebb néha több.
A helyesírás és a külalak rendben van.

Diara Fancy
Őszinte leszek…
A titokzatos cím igencsak felcsigázott, az első két, kifejezetten egyedi hangzású, szépen megfogalmazott bekezdés olvastán pedig felélénkülve és izgatottan vártam a folytatást. Aztán jött a fekete leves…
Az egyediség ugyan megmaradt, de nem tudtam élvezni, mert a rosszul egyeztetett ragozások annyira zavarták az olvasást. Ehhez jöttek még az olyan mondatok, amiknek ugyan megfejtettem az értelmét, de az oda nem illő kifejezések, a rossz helyre beszúrt közbevetések miatt számomra nagyon zavarosnak tűntek.
A megteremtett világ érdekes volt, a karakterek szinte éltek a fejemben, de a történet nem vezetett sehova, nem állt meg önmagában, mintha csak egy regény kiemelt részlete lett volna, amiből egyáltalán nem tudtam meg a miérteket. Ráadásul végig vártam, hogy felbukkanjon a pályázat témája, a visszatérés, de sajnos hiába.
A helyesírás is hagyott némi kívánnivalót maga után, bár főleg elütéseket, elírásokat fedeztem fel benne (illetve, javaslom, hogy nézd át az idegen szavak, tulajdonnevek toldalékolására vonatkozó helyesírási szabályokat). Illetve talán a kötőjel – gondolatjel problematikája is ide tartozik, amit te elég következetlenül kezeltél. A word ugyanis nem mindenhol javítja át a kötőjelet gondolatjellé, ahol kellene.
Külalak szempontjából sem lehettem teljesen elégedett, zavaró volt a sorok ugrálása. Nem tudtam eldönteni, hogy középre akartad igazítani a szöveget (megjegyzem, arra van egy nagyon egyszerű módszer ) vagy csak szereted a nagy behúzásokat és elfelejtetted sorkizártra állítani.
Összegezve azonban nem ilyen rossza a helyzet, mert mint írtam, a stílust, a megfogalmazást nagyon egyedi hangzásúnak találtam, csupán a „szakmai” ismeretek hiányoznak még mögüle. Ez azonban könnyen elsajátítható, és ha a tehetség meg van – márpedig szerintem nálad nem hiányzik –, akkor megéri egy kis energiát és időt belefektetni.

Balogh P. Hédi – Lány a szigetről

Lány a szigetről


Azzal a rohadék Peter Francine-nel fogja kezdeni – határozta el Julie, miközben végigszaladt a mólón. A hidroplán lustán ringatózott az Atlanti-óceánon. A távolban már látszódtak a sziget körvonalai.
A magas, sötét bőrű O'Malley mogorva arccal várakozott a gép mellett. Udvariasan köszönt neki. Úgy tűnt, a pilóta nem ismeri fel a tűsarkú csizmás, bőrkabátos nőben azt a régi kislányt. Nem érezte szükségét, hogy felvilágosítsa.
Bevackolta magát a hátsó ülésen. Próbálta kiüríteni a gondolatait. Régi sérelmeket felesleges felemlegetni. Persze, időről-időre megteszi. Mi lett volna, ha az apja nem hagyja el magát, miután bezárt a halüzem? Talán az anyja nem szokik rá az ivásra, és talán neki sem kell tizenhét évesen felülni arra a hajóra. Segíteni nem tudott, de magát még meg tudta menteni. New Yorkba ment.
A gonosz Trudy néni mégsem bizonyult olyan szívtelennek, amilyennek apja beállította. Akarnok volt, dölyfös és kényes, mégsem volt soha igazságtalan. Elvárásai voltak, de ha Julie megfelelt ezeknek, mindent megkapott tőle.
Tizenhét évesen egy hatalmas, idegen városban nem boldogult volna. Nem volt elég szép ahhoz, hogy modell vagy manöken legyen, ahhoz pedig túl sok esze volt, hogy máshogy próbáljon megélni a testéből. Azért ment New Yorkba, hogy bebizonyítsa: a kis, vörös, szeplős lány a Cook's Pearl szigetről nem butuska ágymelegítőnek való.
A fényképezőgép másik oldalához nagy tehetsége volt.
Trudy néni akkori élettársa, a híres fotós, Mark Schonenberg karolta fel az ügyesedő kamaszlányt. Kiküldte az utcára egy kis géppel, hogy hozzon háttéranyagot egy munkához, és amikor Julie hatórás bolyongás után visszatért, többszáz kiváló fotót adott az öregnek. Ettől kezdve besegített, majd Schonenberg asszisztense lett.
Két hete nyitotta volna meg a saját stúdióját a belvárosban, éppen akkor, amikor anyja felhívta.
Ideiglenesen elhalasztotta a kezdést, a telefonban hallott kétségbeesett hang azonnali cselekvésre késztette. Halifaxben, egy lepusztult szállodai szobában találta meg az anyját. Öntudatlanul feküdt, annyira kiütötte magát, hogy nem reagált semmire. Kórházba vitette. Az ottani doktorral intéztetett egy helyet a legjobb környékbeli elvonóban. Már ki tudta fizetni, nem kellett a pénz miatt aggódnia.
Miután anyját jó kezekben tudta, eldöntötte, hogy régen látott apját is felkeresni. Ideje volt rendezni a viszonyukat.
Ezért repült O'Malley hidroplánján a Cook's Pearl sziget felé. Már ezt is megengedhette magának. Régen szóba sem jöhetett, hogy a drága repülőutat fizessék, csak a kompra tellett.
A szigeten éppen alkonyodott, amikor leszálltak. A gépet elhagyva a dombon sorakozó, vidám színekre festett házikók irányába indult. Elkerülte a régi helyeket. A belvárosi parkot, ahol az iskola után összegyűltek a suhancok. Mrs. Barnsley cukrászdáját, ahol a legjobb csokiparfét lehetett kapni, amit azóta is evett.
Elhaladt az iskolaigazgató háza mellett. A tompa fénnyel világító ablak, a kiszűrődő Mozart zene valahogy megnyugvással töltötte el.
Néhány száz méteren belül elért a házuk elé. Teketóriázás nélkül benyitott, attól tartott, ha gondolkodna, talán sarkon fordulna, mielőtt átlépné a küszöböt.
Az apját a villódzó tévé előtt ülve, egy karosszékben bóbiskolva találta. Felrezzent a jöttére. Szemében némi bizonytalanság után felismerés gyúlt, és mintha tíz év egy pillanat lett volna, megszólalt:
– Szia kislányom! Végre hazaértél! – Nehézkesen felemelkedett a székből.
A lány hirtelen rádöbbent, hogy az apja mennyire megöregedett. A haja sokat ritkult, és már alig volt közte sötét hajszál. A termete is mintha összement volna. Talán nem is fizikailag.
– Szia Apu! Eljöttem hozzád. Hogy vagy?
– Köszönöm, kislányom! Jól lennék, ha tudnám, mi van anyáddal. Eltűnt, és fogalmam sincs róla, hova lett. Ez egyszerűen kétségbeejtő. – Szomorúságához nem fért kétség. Tényleg szeretheti.
– Ne aggódj! Én beszéltem vele, és segítettem neki, hogy elvonóra menjen. Most egy halifaxi szanatóriumban van. Körülbelül egy hónap múlva hazaengedik.
– Haza? Igazán? Istenem! Köszönöm! – Apja szemében könny csillogott. – Olyan jó, hogy valaki tud segíteni rajta. Hidd el, én megpróbáltam, de magamon sem tudok! – Karjait tehetetlenül széttárta, az addig magához szorított vastag pokróc a földre csúszott.
– Semmi baj, apa! – Julie egy lépést tett az összetörten ácsorgó férfi felé és magához ölelte. Érezte, mennyire lesoványodott, az izmai ellaposodtak. – Gyere, keressünk valami vacsorát!
A konyhában szembesült a ténnyel, hogy néhány tojáson és egy penészes sajton kívül i(semmi sincs a hűtőben, a polcokon pedig csak ősrégi müzlis dobozok sorakoznak.
– Mikor ment el anya?
– Nem emlékszem. Néhány hete talán? – Az apja tanácstalanul rázta a fejét. – Sajnálom, kicsim! – mondta elkeseredetten.
– Rendben. Most ülj vissza a tévé elé, takarózz be! Hozok valamit enni.
Visszavette az időközben levetett kabátját, és elindult a dombról lefelé a belváros irányába.
A vegyeskereskedést még nyitva találta, de csak pár perce volt a zárásig. A boltost nem ismerte, nem számíthatott türelemre, csak azért, mert tíz év után hazatért, hogy elesett szüleiről gondoskodjék.
Kapkodva dobálta tele a kosarát élelemmel. Kenyeret és pár szelet húst is vett, hogy meleg ételt tudjon adni alultáplált apjának. A kasszánál egy széles vállú férfi mögé állt be, majd amikor sorra került, fizetett.
A boltból kilépve mélyet szippantott a csípős, északi levegőből. A domboldalra felívelő út melletti kis faházak már régóta sötétségbe burkolóztak. A korai napnyugta és a fagyos időjárás olyan tényezők voltak, amiket csak a fanatikus bennszülöttek és az átutazó nászutasok értékelhettek. Julie számára azonban mégis az otthonát jelentették.
Kicsit szusszanva vágott neki a hegyre vezető útnak. Pár lépés után egy magas, vállas férfi lépett elé. A vastag kötött sapka és a bozontos szakáll alól csak világító, égkék szeme látszott ki.
– Peter Francine! Már csak te hiányoztál! – nyögött fel Julie.
– Szóval megismertél, csillagvirág – vigyorgott az alak.
– Mi az hogy! Téged elfelejteni?! És mióta hívsz így? Eddig Pipacsfej, Paradicsomszökevény, Gyufaszál és Ketchupos krumpli voltam – vetette oda a lány megvetően, és megpróbálta kikerülni a férfit, de az hozzá igazítva a lépteit követte.
– Mert vörös vagy. Szerintem ez mind kedves megszólítás. A Pulykatojás is.
– Na persze!
– Hívtalak sellőlánynak is. Emlékszel arra a délutánra a parton? Az a rózsaszín bikini volt rajtad.
– Nem.
– Te voltál a legszebb. A hajadon mintha parázs izzott volna, a bőröd porcelánfehéren világított.
– Lefröcsköltél, a szemem telement sós vízzel.
– Mégis emlékszel, sellőlány!
– Persze. Meg arra is, amikor kilyukasztottad a biciklimet, és szégyenszemre tolnom kellett hazafelé.
– Csak azért, mert az enyém is elromlott, és haza szerettelek volna kísérni. Ha Mrs. Hubbard nem csípett volna el... – Peter világos szemébe melegség költözött.
– Meg arra a bulira, amikor kirángattál a táncolók közül és mindenki szeme láttára üvöltöztél velem. Megaláztál, Francine. Sosem fogom elfelejteni.
Peter megragadta a karját és megállásra késztette az egyre dühösebben rohanó lányt.
– Tudod, hogy igazam volt. Az a mocsok szárazföldi patkány rád volt kattanva, egyik piát a másik után nyomta a kezedbe. Ha akkor nem lépek közbe, ki tudja, aznap éjjel hol végzed.
Arcán tépelődés látszott. A sűrű szakáll ellenére még mindig fiatalnak tűnt, izmosnak, életerősnek és veszélyesen vonzónak.
– Sajnálom, ha bántottalak! – mondta Peter keserű arccal.
– Megtetted.
– Mert nem vettél észre. – Julie elé állt, teljes termetével elállva a hazafelé vezető utat.
– Pedig elég feltűnő vagy. Feltűnő és kikerülhetetlen.
Julie elmosolyodott. Valaha szerelmes volt ebbe a fiúba, és sokáig bánta, hogy rá pazarolta az érzelmeit. Talán mégsem volt hiába?
– Azt szerettem volna, hogy ne csak nézz, láss is. Óvón figyeltem minden lépésed. Aggódtam, amikor apád elkezdett csúszni a lejtőn, és anyád sem állt melléd. Már azon gondolkodtam, hogy megkérlek, légy a feleségem, amikor leléptél.
– Peter, tizenhét évesek voltunk.
– És? – nézett rá csodálkozón a férfi. – Én szerettelek. Igent mondtál volna?
– Nem – vágta rá Julie határozottan, és tovább haladt a szülei háza felé.
Peter követte, és mielőtt belépett volna az ajtón, utánaszólt:
– És egy kapucsínóra igent mondanál?
Julie tűnődve fordult vissza. Peter arca árnyékban volt, nem tudta a vonásait kifürkészni.
– Talán – mondta, és bement az ajtón.
A csukott ajtónak dőlve pihegett, mintha maratont futott volna. Látszólagos nyugalma eltűnt. Az ajtón túlról vidám füttyszó hallatszott. Kezeit őrülten rohanó szívére szorította. Valamit lezárni jött, de úgy tűnik, minden csak most kezdődik.


A szerző blogja: http://amitsuttogaszel.blogspot.hu/

A zsűri véleménye:

Rose Woods
Igazából nem sokat tudok mondani a novelláról, szinte semmi kivetnivalót nem találtam benne, mindössze az olvasás közbeni érzéseimet tudom leírni.
A cím egyértelmű, a karakter érdekes, pontos képet kapunk a múltjáról és a jelenéről is. A jövője viszont rejtelmes marad, és ez így van jól. Mindenki úgy szövi magában tovább a történetet, ahogy szeretné, ahogy leginkább el tudja képzelni.
A történetvezetés hibátlan, az író stílusa kiforrott, természetesen egy árva külalakbeli vagy helyesírási hibát nem lehet felfedezni – ezen nem igazán lepődtem meg
Nagyon tetszett az első mondat. Csak gratulálni tudok az ilyen kezdéshez. Garantáltan tovább akar olvasni ember egy ilyen kijelentés után. Viszont most jön a de: talán nem sértek meg vele senkit sem, ha azt mondom, ez alapján valami mást vártam. Erősebb érzelmeket, hangsúlyosabb romantikus szálat, ami végül is csak egy mellékvágánynak bizonyult. És emiatt azt kell mondanom, hogy picikét csalódott vagyok.

Agnese Mondo
A cím illik a novellához, de ennél többet nem is tudok róla mondani.
A történet stílusát tekintve mellőzi az egyediséget, sok ehhez hasonló romantikus regényet lehet olvasni. Tény, hogy ez a stílus áll a szívemhez a legközelebb, mégis ebben a novellában olyan érzésem volt mint ha egy gyorsvasúton ülve sebesen végigrobognék a történeten.
A történetvezetéssel nem volt gond, folyamatos volt és érthető, bár egy két résznél bővebben is kifejthetted volna a lényeget. A helyesírás és a külalak is rendben volt.
Amúgy így elsőre bájos romantikus történet, még ha az első sor kicsit becsapós volt is. :-) Mosolyt csalt az arcomra.

Diara Fancy
A cím passzol a történethez, a történet pedig a megadott témához, de egyikben sem találtam semmi extrát. Többet vártam.
A stílus gördülékeny, olvastatja magát, kikapcsolódásként fellapozott regényeket idéz, ami nálam nem negatívum, mert százával olvastam/olvasok hasonlókat. :-) Néhány helyen azonban mintha hiányoztak volna szavak, a mondatok kiegészítésért, pontosításért kiáltottak, de ez elenyésző volt.
A történetvezetés részemről világos volt és követhető, simán magam elé tudtam képzelni a jeleneteket, amik a múltban lejátszódhattak, és a végkifejlet is felsejlett előttem. :-) A karaktert azonban ennyiből nem biztos, hogy megértettem. Az alap motívum meg van és világos, de mivel én máshogy cselekedtem volna, a mozgatórugói, a háttérinfók részben még hiányoznak, annak ellenére, hogy kicsit túllépted a megadott terjedelmet.
Nem találtam nagyobb helyesírási hibákat, csupán néhány elütést, és a külalak szempontjából is csak a behúzásokat hiányoltam, illetve egy helyen használtad a három pontot… helytelenül. :-(
Összességében, tetszett, mivel, mint mondtam, imádom a hasonló regényeket, de az alapötlet egyenlőre nem mondott semmi újat. Remélem, hosszabb terjedelemben is kifejted a történetet, ahol már elférnek benne újszerű elemek, váratlan fordulatok. Szívesen olvasnám. :-)