2014. április 21., hétfő

Könyvkiadás?! – STORNO!

Üdv Mindenkinek, aki még valahol erre bóklászik!

A cím nem egy meghiúsult könyvkiadás keserűségét hivatott világgá kürtölni, hanem egy felismerést, ami arra ösztönzött, hogy átgondoljam a terveimet.
Úgy döntöttem, hogy a könyvkiadást, mint lehetőséget, végleg kihúzom jövőbeni terveim sorából.
Nem azért, mert visszautasítottak és megkeseredtem – valójában szerencsés vagyok, mert valódi visszautasításban soha nem volt részem –, nem is azért, mert úgy gondolom, rosszul írok – bár annyira talán nem is jól :-) –, egyszerűen csak arról van szó, rájöttem, ez nem nekem való. 
Hallgatom, olvasom a híreket a néhány éve és a közelmúltban felfedezett magyar "írópalánták" sikereiről és újabbnál újabb regényeikről, ötleteikről, és gyökeret vert bennem a felismerés: ez nekem nem menne. 
Én nem tudom futószalagon gyártani a regényeket! Van, aki nemhogy befejezi az egyiket és már írja is a másikat, de még párhuzamosan is több íráson dolgozik egyszerre... Én lassan egy éve nem írtam semmit!
Mert nálam ez máshogy működik... Én viselős vagyok a történeteimmel. :-) 
Hónapokig érlelődik, körvonalazódik bennem, fejlődik és növekszik, míg végül úgy nem érzem, hogy megérett a következő lépésre. Akkor leülök és nekiállok kiírni magamból. Általában nem vajúdok vele sokáig, egy-két hónap alatt, mint valami varázslat, a gondolatokból szavak és mondatok lesznek a kezem alatt.
A megszületést követően sem hagyom magára azonnal; mint anya a gyermekét, simogatom, vezetgetem, formálgatom még egy darabig, míg végül azt nem mondom – nem, nem azt hogy kész – "Menj, elengedlek!". (De még ezután is meglátogatom néha. :-D)
Ez, a kezdetektől számolva, évekbe telhet, ami hosszú idő.
Úgy gondolom, egy kiadó sem arra vágyik, hogy a szerzője csak üljön a babérjain és gondolkozzon.
A kiadók, joggal, regényeket várnak, eladható regényeket, ha lehet, már tegnapra, a sorozat következő köteteit jó előre beütemezve, ami nekem a halálom lenne.
A másik a reklám. Az önreklám nem az én stílusom, márpedig, ahogy én látom, manapság e nélkül nem működik a dolog. Erre nem is fecsérlek több fölösleges szót...

Szóval, a döntésem megszületett, amit jócskán megkönnyített a tény, hogy valóban nem írtam az utóbbi időben semmit. 
Illetve, egyetlen dolgot, egy utolsó utáni fejezetet... A szivárvány tövébenhez. :-)
Viki, ha erre jársz, ez neked szól! :-) Anno azt írtad, tovább akarod olvasni Madison és Ryan történetét, részt akarsz venni az esküvőjükön, ott akarsz lenni a gyermekeik születésénél... Nos, addig ugyan még nem jutottak el, de kikívánkozott belőlem egy ráadás fejezet. :-)
És, ha megvalósítom, amit ez a fejezet elindított bennem, akkor lehet, hogy valóban olvashatod a későbbieket is... de ez még a jövő zenéje... :-)

Tehát, bármit is írok a jövőben, azt Nektek írom, nem a kiadóknak, így kérlek, ha sokat is kell várni, ne hagyjátok el teljesen a blogot, ne mondjatok le rólam, mert időről-időre jövök majd, hogy bemutassak nektek egy-egy újabb történetet.

Most pedig, ha van még itt valaki, aki azt mondja, szeretné elolvasni ezt a bizonyos ráadás fejezetet – annyit elárulok, 18-as besorolást kap nálam –, akkor az jelezzen. Elég egyetlen olvasó, aki még erre ténfereg a hosszú szünet ellenére, és én tudni fogom, hogy érdemes közzé tennem. 

Szép napot Mindenkinek!