Sziasztok!
Hoztam nektek egy kis meglepetést… Már azoknak, akik szeretnék olvasni a Zoét. :-)
A
S.T.É.G. legújabb feladata szerint egy párbeszédet kellett írnom, amire időhiány miatt a Zoe egyik dialógusát alakítottam át. Hiba volt, most már tudom :-P, mert oda nem illett, de erről beugrott, hogy ide viszont tökéletes ízelítő lenne. :-D
Viszont, a feladatnak köszönhetően rájöttem valamire, amit igazából eddig is tudtam, de most jóformán a képembe ordított: túl sok narrációt használok!!!
Az eredeti jelenetben szinte minden megszólalás után volt valami megjegyzés, amiben közöltem, hogyan beszélt az illető vagy épp mit csinált közben. valamennyit kitöröltem belőle, de valószínűleg még mindig túl sok maradt.
Nektek mi erről a véleményetek? Kell a narráció, jó, hogy elétek festi a teljes jelenetet, szinte filmszerűen vagy zavaró, megakasztja az olvasás – és a párbeszéd – lendületét? Mennyi az elég, mikor kevés és mikor sok?
Íme tehát a "majdnem-erdeti"
Egy izgalmas nap reggele dialógus:
„Dél körül ébredtem meg a frissen főzött kávé konyha irányába
csalogató illatára.
– Hogy kerülsz ide? – kérdeztem kissé élesen a tűzhely körül
ténykedő Christ. – Várj, ne is mondd! Amit Luis olyan könnyedén megoldott hajnalban, az
gondolom, neked se okozott problémát. Nem gondoltam volna, hogy ezt
a fajta zárat ilyen egyszerű feltörni.
– Akár úgy is tehettem volna, de én inkább elkértem a
pótkártyát Helentől – villantott felém egy fölényes vigyort.
– Én is kaphatok egy csészével? – kérdeztem a kávéfőző
felé intve, miközben a kis asztal mellé telepedtem.
– Természetesen.
Elém
tett egy csészényit a gőzölgő italból és már fordult is vissza a tűzhely felé, hogy még
éppen időben megfordítsa a palacsintát. Az asztalon már minden
készen állt egy kényelmes, kiadós és nem utolsó sorban, ízletes
reggeli elköltéséhez.
– Minek köszönhetem ezt a fantasztikus kiszolgálást? –
kérdeztem gyanakvóan, a juharszirupos üvegből csemegézve.
– Szeretnék elnézést kérni a tegnap, pontosabban a ma hajnalban
történtek miatt.
Egy újabb palacsinta ugrott
tökéletes piruettet.
– Nem te törtél be éjnek idején. Kérjen bocsánatot Luis. –
Felvetésemet szóra sem méltatta, mint lehetetlen kívánságot. –
Apropó, a történtek – vontam magamra a figyelmét, mutatóujjamat
a magasba tartva. – Szerintem, ha megnézed a telefonodat, egyetlen
árva nem fogadott hívást sem fogsz találni rajta. – Jelentőségteljes kijelentésemet követően élvezettel lenyaltam az
ujjamon végigcsordulni készülő szirupot. – Nem tudom, hogy
milyen kapcsolatban vagy velük valójában, de jobban tennéd, ha
nem becsülnéd alá őket. Szerintem igenis ellenőrizni akartak
téged. És az a tény, hogy Luis ide mert jönni, azt bizonyítja,
biztosak voltak benne, hogy nem leszel itt. Valamit nagyon
elronthattunk, ha nem vették be, hogy együtt vagyunk. –
Elgondolkozva kortyoltam bele a kávémba.
– Igazad van. Nem volt nem fogadott hívásom, megnéztem és David sem akart tőlem semmit.
Pontosabban, mire odaértünk, az ügy hirtelen megoldódott nélkülem
is. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy bármit is elrontottunk
volna. De ha eddig nem is hitték el, most Luis a saját két
szemével látta. – Szemtelen vigyor terült el az arcán, mire
hozzávágtam egy galacsinná gyúrt szalvétát.
– Nagyon vicces! – húztam fel az orrom. – Mostanában túl sok
férfi legelteti rajtam a szemét, ehhez képest lassan azt is
elfelejtem, hogy nő vagyok. Mit gondolsz, az nagyon ártana a
sztorinknak, ha felszednék valakit, aki nem a látszat kedvéért,
és főleg nem akaratom ellenére stírölget? – Palacsintamajszolgatás közben fél szemmel felsandítottam
rá, hogy lássam a hatást. Vajon mit szólna, ha beszélnék
neki Keithről?
– Alapjában ásná alá a tervünket – válaszolta teljes
nyugalommal. – De a megállapodás szerint
hamarosan szakítunk, és akkor szabad a pálya. Kibírod még egy
kicsit?
– Persze, ameddig csak akarod, drágám – hajtottam le a fejem
alázatot színlelve.
– Hú, de pikírt vagy ma reggel. – Tekintete kutatva mélyedt az
enyémbe enyhén felhúzott szemöldöke alól.
– Még csodálkozol?! Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy egy
vadidegen férfi kajtat a lakásomban cseppet sem tisztességes
szándékkal, mellőlem pedig egy másik, alig kicsivel jobban ismert
alak ugrik ki, aki, nem mellesleg, még pisztolyt is ragad. Jobb
helyeken olyan hisztit kaptál volna cserébe, hogy a füled is
kettéállt volna! De látod, tőlem csak pár megjegyzésre futja –
vágtam vissza enyhén idegsokkos stílusban. – Azt hiszem nem volt
rám túl jó hatással az apám. Már azt is elfelejtettem, hogy
viselkedik ilyen helyzetben egy igazi nő. A filmekben sikítoznak és
toporzékolnak, de lehet, hogy inkább el kellene ájulnom.
– Igazad van. Ha egy olyan lányt
fogtam volna ki, mint az említett filmek hősnői, valószínűleg
már az intim borotvájával nyiszatolnám az ereimet. Apropó, neked
van olyanod? – nézett rám hirtelen elkomolyodva.
– Intim borotvám?! – hörrentem. Ez még tőle is váratlanul
ért.
– Igazából egy sima borotva jobb lenne. Annyira siettem vissza,
hogy nem volt időm borotválkozni. – Hogy alátámassza az
elhangzottakat, ujjait végighúzta sercegő borostáján.
– Borotvahabot is kérsz? Aloés – Ádáz küzdelemben legyűrtem egy nevetőgörcsöt, felkaptam az utolsó palacsintát a tányérról és megindultam a fürdő
felé. – És miért
nem mész haza megborotválkozni? – kérdeztem immár azt figyelve, hogy kerül közelebbi ismeretségbe a rózsaszín borotvámmal.
– Más dolgunk van.
– Mi ez a többes szám?
– Meghívást kaptunk Mr. Follow birtokára.
Fuldokolva próbáltam megszabadítani a légcsövemet a félrenyelt
falattól.
– Rosszul hallottam – hápogtam. – Anthony Follow meghívott
magához? Egy pincérnőt?!
– Jól hallottad.
– Miért?
– Mert jó a hallásod.
– Miért hívott meg? – Elkaptam a karját, hogy végre kénytelen
legyen rám nézni.
– Látod, ez jó kérdés – nézett komolyan a szemembe.”
