Csókpárbaj

Próbálok visszarázódni az írásba, ennek érdekében újra bekapcsolódtam a S.T.É.G. "játékába".
Hetente kapunk írással kapcsolatos feladatokat, amit adott maximális terjedelemben, legjobb tudásunk szerint, lehetőleg klisémentesen kell megoldanunk, utána pedig értékeljük és pontozzuk egymás írásait, ily módon kiválasztva a "Kihívás csillagát". :-D
A mostani feladatban csókolózni kellett:

Péter várakozó, vágyakozó tekintete Kata minden mozdulatát követte. Szíve választottja csak kávét főzött, ő mégis úgy érezte, ha nem csókolhatja meg, belepistul.

– Este ráérsz? – kérdezte végül torkát köszörülve.

– Az attól függ. Ha megint orvul letámadsz, ez lesz az utolsó alkalom.

Igen, igaza van – gondolta Péter –, legutóbb valóban csúnyán viselkedtem.

A gondolat egyáltalán nem váltott ki belőle bűntudatot, épp ellenkezőleg, csak vigyorogni tudott az emléken.

– Valld be, hogy tetszett. Sokat tanultál aznap.

– Szerénységed határtalan, Petikém, mint mindig.

A lány arca azonban megrezdült, így elárulta visszafojtott jókedvét.

Lehet, hogy nem is bánná, ha megcsókolnám. – A fiú morfondírozását a nyíló ajtó zavarta meg, pedig már éppen döntésre jutott.

– Gyerekek, a munka ugyan megvár, de az idő elszalad. Így soha nem lesz kész a díszlet.

– Rendben főnök, már itt sem vagyok. Akkor este. – Peti egy utolsó pimasz mosolyt villantott a lányra, mielőtt távozott az irodából.

***

– Gyere közelebb, ha mersz!

– Ne ingerelj, mert nagyon megbánod.

– Csak a szád nagy, de nyuszi vagy!

Péter ajkán elégedett vigyor jelent meg, amikor Kata dühödten megindult felé. Felettébb izgató látvány volt, ahogy dúlt-fúlt, miközben egy pillanatra sem esett ki a jól koreografált mozgásból – karja szép ívben lendült, lábizmai megfeszültek a szűk nadrág szövete alatt, háta egyenes tartásban, akárha vonalzóval húztak volna mellé láthatatlan támaszt.

– Na, ehhez mit szólsz, te Paprika Jancsi?

– Szép volt.

Az egyszerű dicséret, ami nélkülözött minden kihívást és élcet, végre elérte a kívánt hatást: Kata kizökkent, Péter támadhatott.

Szinte érzéki táncba kezdtek a hatalmas színpadon, egymást és a díszleteket kerülgetve. Szikrázott a levegő körülöttük, átvitt és szó szerinti értelemben is, ahogy a karjuk egymás felé lendült és a súlyos pengék összecsókolóztak. Fém fémet ért, összecsattanó hangjuk betöltötte a teret, mely ritmushoz alig hallhatóan csatlakozott zihálásuk. Kardjaik elváltak egymástól, majd újra összetalálkoztak – akár az évődő szerelmesek.

Péter végül egyetlen váratlan és ravasz húzással sarokba szorította Katát, s a két fémlap összesimult, nem volt hely a szétváláshoz – rideg csókjuk ezúttal elmélyült, több lett pillanatnyi érzelemkitörésnél. A kardot tartó karok megfeszültek, Katáé a szabadulás irányába, Péteré foglya felé. A pengék érces hangon súrlódtak egymáshoz, de egyikben sem volt annyi erő, hogy véget vessen az intim közelségnek.

Péter egy másodperc alatt döntött – megirigyelte fegyvereik helyzetét. Egy csavaros mozdulattal kisöpörte Kata ujjai közül a kardot, majd a sajátját is utána hajította. A fémes csattanás jelezte, hogy azok sem bírtak magukkal, a földön fekve sem válnak meg egymástól.

Péter még nyugtázta Kata meglepett reakcióját, de nem hagyott időt neki az esetleges védekezésre, azonnal támadott. Ajka tüzesen vette birtokba a lányét, ugyanolyan szikrákat csiholva, mint pár perce kardjaikkal, éppen csak a csattanás hiányzott. Ennél azonban sokkal szebb hang volt a válasz: egy halk, beleegyező sóhaj.