2011. október 15., szombat

Aranymosás 2-3. forduló + Zoe meglepi :-D

Kicsit le vagyok maradva, tudom, de csak itt. A fordulóra szánt írások akkor születtek, amikor ki volt írva a feladat. Pontosítok: nem akkor születtek, mert már kész művekből emeltem ki és írtam át őket... Ellustultam, így, hogy már nem kötelező. :-P

2. Feladat

"Írj egy max. 100 szavas humoros történetet, szituációt E/3-ban elmesélve, párbeszéd nélkül. Épülhet sci-fi, fantasy elemekre, de nem kötelező."
 
A humorosnak szánt jeleneteket szerintem mindenki felismeri, aki olvasta az eddigi műveimet, még így, E/3-ba átírva is. Nem tudom, megállták volna-e a helyüket, de nekem a mai napig is ez az egyik kedvenc novellám. :-D

A nő dühösen csapott az ébresztőórára, mintha az tehetne róla, hogy fel kellett ébrednie. Fél év alatt körülbelül húsz órát tett tönkre hasonlóképpen. Mára ez már a napi rutin része. Ahogy kikászálódott az ágyból, fogta a kissé gyengélkedő ketyegőt, kimentette belőle a tökéletes erőnlétnek örvendő elemeket és a fürdőbe menet kidobta a szerkezetet a kukába. A húga, aki jó kapcsolatukban bízva nem átallja kifigurázni a hibáit, születésnapjára majd' egy kamionnyi ócska ébresztőórát vett neki. Nála nem is fértek el, anyjáéknál tárolja őket és hétvégenként hoz egy hétre való mennyiséget. Minőségüket tekintve se bírnák sokkal tovább, de nála kifejezetten egyszer használatosak.


A gettóban élni abszolút biztonságos. Múltkor is hazafelé tartott egy fiatal nő, amikor hirtelen tucatnyi suhanc termett előtte és nem éppen udvarias hangnemben, felemlegetve már rég halott fel- és még meg sem született lemenőit, valamint az összes szenteket, arra kérték, adja át az értékeit. Némi csoportterápiát is kilátásba helyeztek, arra az esetre, ha nem tetszene az ötletük. Ekkor jelent meg az egyik házbéli lakó hűséges sleppjével együtt. Azonnal felmérték a helyzetet és teljes mellszélességgel felsorakoztak mögötte. Egyetlen további hangos szó nélkül elkergették a támadóit. Igaz, utána ők vették el a táskáját, de a veszteséget így legalább betudhatta a közös költségbe.


3. Feladat

"Írj egy max 200 szavas párbeszédet egy férfi és egy nő között úgy, hogy sem a megszólítás, sem a szöveg tartalma nem utal a nemre. Az, hogy melyik beszélő kicsoda, csakis a stilisztikából derülhet ki. Narráció sem lehet, CSAK párbeszéd. A szituáció, tartalom mindegy, lehet vita, egy program megbeszélése, munkahelyi beszélgetés, fantasy párbeszéd vagy bármi más. 
Kizárást okozó hiba: Bármely narráció pl a lány bólintott, mondta Anna, megigazította a kontyát stb. Megszólítások: néven, rokoni kapcsolat szerint stb. Nemi sztereotípiák a beszélgetésben: Elmosogattál, drágám? Megyek a fodrászhoz/focizni stb. Külsőre utalás: Csinos a hajad. Hol a páncélod? 
Segítség: figyeld meg, hogyan beszél a környezeted! A nők és a férfiak másképp használják a nyelvet. Nem az a lényeg, mit mondanak, hanem az, HOGYAN. Érdemes a nemi szerepektől semleges témát keresni"

A férfi-női párbeszédek meglepetések, ugyanis a Zoéból vettem őket - persze ezeket is átalakítottam kicsit, hogy megfeleljenek a kiírásnak. Remélem, tetszeni fognak és kellőképpen felcsigázzák az érdeklődéseteket. :-)


Ne őrülj meg! Meg akarsz halni?
Miről beszélsz?
Nem láttál még hurrikánt?! Ha nem kerülünk biztos helyre fél órán belül, nekünk annyi. Menjünk vissza.
Én oda vissza nem megyek!
Légy oly szíves, és ezúttal ne üss le! Ha nem akarsz a vihar áldozatainak a listáján szerepelni, gyere velem!
Na persze! A bent történtek után miért is ne bíznék az első idegenben, aki az utamba kerül. Még a nevedet sem tudom!
Ó, elnézést, megfeledkeztem az alapvető illemszabályokról! Talán elnézed nekem, hogy a körülményekre való tekintettel jelenleg nem az etikett foglalkoztat!


Te mit szeretsz csinálni, ha épp nem dolgozol?
Két dolgot imádok: a filmeket és fényképezni. Mindig is fotóriporter akartam lenni. Mi van? Miért nézel így rám?
Nem tudom… Inkább aktív pihenés pártinak gondoltalak. Szörfözés, lovaglás, falmászás…
Néha punnyadni is kell, a fotózás pedig nagyon is aktív kikapcsolódás. Nem holmi műtermi képekre gondoltam. Ha van egy kis szabadidőm, fogom magam és megyek amerre látok. Egy kis sziklamászás sem akadály, ha az áhított téma és közém áll.
Így már stimmel. Már azt hittem csődöt mondott az emberismeretem.

Kiderül számotokra, hol beszél nő és hol férfi? Érdekelne... :-D

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jók lettek. nekem különösen a párbeszédek tetszettek. Az én párom is ilyen aktívan pihenős-besózott fenekű :D
    Egyébként továbbjutottál? Nem mindig követem az eseményeket ... :S

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Grapes. :-)
    A Zoéval jutottam be, a játékból az 1. fordulót követően ki kellett szállnom, mert a beküldött regényrészletet elfogadta a szerkesztő. :-) Most Artihoz hasonlóan, várom a szerkesztőgárda ítéletét, hogy vajon kiadásra alkalmasnak találják-e a Zoét, vagy engem a képzésre. :-D

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is nagyon jók! :-) Sok szerencsét és sikert a Zoéhoz, Diara! ^^ Én már rohadtul izgulok... XD

    VálaszTörlés
  4. Köszi, Arti! :-) Neked is hasonlókat. Elhiheted, hogy engem sem hagy hidegen. :-D

    VálaszTörlés
  5. na, tényleg jól lemaradtam. Artie-t tudtam, de azt nem, hogy te is :)
    Nagy gratula és sok-sok szerencsét :)))

    VálaszTörlés