Érdekes gyakorlatok

Először is, szeretném felhívni idetévedő, rendszeresen erre járó írogató olvasóim figyelmét egy pályázatra! Ha érdekelnek a kihívást jelentő feladatok, érdemes bekukkantani Natty oldalára, aki ezúttal, ha lehetséges, még komolyabban meg kívánja dolgoztatni pályázóit.

A mostani feladat lényege, hogy négy Arany János ballada közül kell választani egyet, melyet aztán át kell ültetni novella formába.

Bővebb információkat a fentebb linkelt oldalon találtok. :-) Aki kedvet érez, hogy kipróbálja magát - és nem fél a szigorú kritikától -, jelentkezzen bátran!

Másodszor...

Nemrég rábukkantam egy oldalra, ahol írással kapcsolatos bejegyzéseken kívül érdekes feladatokat is találhat az érdeklődő.

A jelenlegi két részből áll - jelen idő, mert még lehet csatlakozni: mindkettőben érzésekről, gondolatokról kell írni, de míg az egyik részben a nem mindennapi szemszög teszi ezt érdekessé, addig a másikban az a tény, hogy versbe kell önteni őket. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt egy-egy komment terjedelemben (kb. 4096 karakter), azt átlépni nem lehet. Hogy ez nehezíti vagy könnyíti a dolgot, azt ki-ki döntse el maga. :-D

Részletek a Pennát a kézbe! oldalon.

Mivel a gyakorlat nem névtelenül zajlik, semmi akadályát nem látom, hogy ne osszam meg veletek itt is a született műveket. :-)

Jó olvasást!

1. feladat
Választott téma: Megmagyarázhatatlan kötelék

"Próbáljátok átérezni egy baba gondolatait, élményeit, aki még szinte semmit sem látott igazán a világból, s mindent csak az édesanya tapasztalatai által érez és gondol. Képzeljétek magatokat a helyébe és fogalmazzátok meg azt az érzést, ami egy anya és gyermeke között kialakulhat a születés előtt. Próbáljátok az ő gondolatai által bemutatni azt a világot, amelyről egyelőre csak képzelődhet, azokat az embereket, akik már most szeretik őt... akiknek megismerésére pár hónapot még várnia kell:)"

Ő és Én, Mi egyek vagyunk

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Mi ez? Hol vagyok?

Puha, kényelmes és meleg. Lebegek. Ringatózom. Jó itt. Maradok.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Jé, változom! Minden ugyanaz, és mégis más. Elalszom, és mire felébredek, Én már nem is biztos, hogy Én vagyok. De nem félek. Nem vagyok egyedül. Tudom. Ő velem van. Ringat, simogat, szeret. Érzem. Ő és Én, Mi egyek vagyunk.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Behunyom a szemem és csak élvezem a monoton, megnyugtató mormolást, dobolást.

Mmm-mmm-mmmm…

Dúdol. Szeretem a hangját. A legszebb hang a világon. Körbeölel és melegít, akár a víz, ami körülöttem susog. Nekem énekel. Álmos vagyok.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

De mi volt ez?! Mi ez a rázkódás, ez a zaj? Szomorú, sír. Ez nem tetszik. Bumm! Hé, itt vagyok! Ez nem jó, nem akarom! Félek! Durr-durr! Rám figyelj! Dúdolj nekem! Szeress engem! Te és Én, Mi egyek vagyunk!

Elfáradtam.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Lágy dörmögés ébreszt. Őt is ismerem már. Szeretik egymást és mindketten szeretnek engem. Érzem. Már semmi baj. Ő örül, kacag. Mindig vidám, ha Vele van. Megint minden rendben. Jó itt. Maradok.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Valami más. Jaj, most félek. Ez fáj! Szorít! A dübörgés egyre gyorsabb, a surrogás szinte fülsiketítő. Ő is fél! De miért nyom így össze?! Durr-durr! Bumm! Nem tudok megfordulni, alig kapok levegőt! Bumm-bumm! Túl szűk a hely.

Melegség sugárzik felém, magához vonz, hát engedek a néma hívásnak. Odagömbölyödöm. Kellemes, simogató érzés. Szeret! Érzem. A szorítás enyhül, a hangzavar is elcsitul végre. Ha Ő nyugodt, én is az vagyok. Ő és Én, Mi egyek vagyunk. Jó itt. Még maradok.

Dob-dob, dob-dob… Ssssss…

Nem férek el! Helyet akarok! Forogni akarok! Bumm! Durr! Bumm-bumm-durr!

Jaj, mit csináltam? Aú! Megint fáj. Megint szorít!

Mi ez? Fény? Furcsa. Bántja a szemem. De mégis tetszik, nagyon szép.

Túl erős a fény! Valami húz! De nekem jó volt itt. Maradni akarok!

Dob-dob-dob-dob-dob…! SSSSSSSSSS…!

Segítség! Megsüketülök! Összeroppanok! Megfulladok!

Mennem kell. Érzem. Pedig jó volt itt. De nem maradhatok.

– Sss… Mmm-mmm-mmmmm…

2. feladat
Választott kép:

Világok harca

Minden mi számomra létező,
Számukra káprázat csupán,
S mi képzelt lényeimnek való,
Nekem csak álom s illúzió.

Ki tudja, mi a valóság, az igaz,
Vajon ki az élő és ki nem az?

A lány él, kinek szeme ragyog,
S színek kavalkádja öleli,
Vagy a kedves aprónép,
Kiknek látványa oly életteli?

Kép a képben, lét a létben;
Két világ, egyazon helyen s időben.

Játékos kedvű volt a festő,
Netán kábultan ténykedett;
Vagy tán ez a valóság…
Éppoly könnyen meglehet.

Világok harca ez, és a képzeleté.
Döntsön mindenki, ahogy szeretné.