Teljes egész
6 hónappal később…
– Haver, irigyellek, Faith biztos kihajt belőled mindent.
…
– Ne már, most csak ugratsz, ugye?
…
– Szóval, te is beléptél az önkéntes cölibátust vállalók
sorába… Alakítsunk klubbot.
…
– Nekem mondod?! Kibaszott fájdalmas tud lenni, bár Madi…
Eddig bírtam – gyors léptekkel kimenekültem a szállingózó
hótól fehérlő teraszra. A zúzmarás hideg és a közeli fák
nedves illata lenyugtatta kissé remegő idegeimet.
Soha nem értettem, miért mondják, hogy aki hallgatózik, az magára
vessen, ha olyat hall, amit nem szeretett volna tudni. Hiszen, minden
jobb a bizonytalanságnál, a tudatlanságnál. De abban a
pillanatban teljesen egyetértettem az „amiről nem tudsz, az nem
is fájhat” állásponttal.
Az egyoldalú beszélgetés elcsípett mondataiból több minden
megragadta a figyelmemet, de csak egy volt rám olyan hatással,
mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jéghideg vízzel.
Meglepett, hogy Ryan és Daryl ilyen szinten kitárgyalják a
kapcsolatainkat, az még inkább, hogy Faith, akitől a szende
szűziesség igencsak távol állt, a jelek szerint még nem adta oda
magát Darylnek, de csak az utolsó mondat sokkolt. Tisztában voltam
vele, hogy Ryannek hiányzik a szex, hiszen normális, energiától
duzzadó, egészséges férfi, és soha nem titkolta, hogy kíván,
mégis sokkoló volt hallani, hogy ez neki fizikai fájdalmat okoz.
Rengeteg sikertelen próbálkozáson voltunk túl – mindig pánikba
estem, legtöbbször az után, hogy Ryant már alaposan felhúzta a
játszadozásunk. Ilyenkor persze igyekeztem máshogy kárpótolni és
kielégíteni a vágyait, de nem minden esetben voltam képes
félresöpörni az emlékeimet. Minden egyes alkalommal egyre nőtt a
bűntudatom, de ő mindig megnyugtatott, hogy ez egyáltalán nem
érdekli, és addig próbálkozunk, amíg a tudatalattimat is meg nem
győzi, hogy szeret engem és soha nem bántana.
Nem mintha nem tudtam volna. Nem erről volt szó. A tudatalattim nem
tőle félt, hanem a fájdalomtól, amire a testem is olyan mélyen
emlékezett, hogy szinte éreztem a kínt, amikor rá gondoltam.
– Hé, kicsim, mit ácsorogsz itt kint?
Rajtakapottan összerándultam Ryan kedves hangjára. Az ablakon
kiszűrődő lámpafény körbeölelte az alakját és megvilágította
arcának szeretetteljes vonásait.
– Csak kijöttem egy kis friss levegőt szívni. – Fázósan
öleltem át magam, amikor rádöbbentem, a pulcsim aligha tartja
távol a téli hideget.
– Gyere be, mielőtt jégkocka lesz belőled, a szempilláid már
deresednek. – Magához vont és a karomat dörzsölgetve bevonszolt
a nappaliba. – Készítsek valami forró italt? Teát, puncsot, egy
kis fűszeres bort?
– Nem, köszönöm, most nem kérek. Beszélnünk kell.
Nem akartam titkokat, sem hazugságokat. Azt akartam, hogy bízzunk
egymásban és mindent együtt oldjunk meg. A baj csak az, hogy ezt
nem tudtuk megoldani. Ettől azonban az őszinteség még nem
kaphatott kimenőt.
Ryan egy darabig csendben várakozott, én azonban zavaromban nem
mertem ránézni, míg elém nem állt és fel nem emelte az államat.
– Hallottad a beszélgetésemet Daryllel.
Nem kérdés volt, ténymegállapítás. Elszorult a szívem a
gondolatra, hogy ennyire ismer.
– Igen, hallottam.
– És mindebből azt szűrted le, hogy…?
– Nem mehet így tovább, nem akarok neked fájdalmat okozni –
fakadtam ki. – Annyira tudtam, hogy ez lesz, de hallgattál rám?!
Természetesen nem. Folyton csak azt bizonygatod, hogy szeretsz és
mindez nem fontos számodra, de ez nem igaz. Szükséged van rá! A
vészmegoldásaim nem elég kielégítőek a számodra…
– A vészmegoldásaid, ahogy te hívod, éppen annyira kielégítőek,
amennyire kell. És, ha már itt tartunk, erről én is beszélni
akartam veled. Kérlek, ne akarj kényszeresen minden egyes
alkalommal a kedvemre tenni. Nagyon frusztráló, amikor egy
pánikroham leküzdése közben teszed ezt, mert önzőnek érzem
magam tőle, egy gennyládának, akit csak a saját élvezete
érdekel.
– Szóval mégsem kívánsz, sőt, egyenesen rád erőltetem magam!
Ez nagyszerű!
– Na, most állj le, Madi, mielőtt belelovalnád magad egy „van
kalapja, nincs kalapja” vitába. Pontosan ezért nem szóltam
eddig, mert nem akartalak megbántani, és úgy tűnik, ezen a téren
bármit mondok vagy teszek, az rosszul sül el. Ha kívánlak az a
baj, ha nem, akkor meg az.
– Ez nem fair.
– Igaz, ez az egész, kezdve azzal, hogy ilyen terhet kell
cipelned, egyáltalán nem fair, de tisztázzunk néhány dolgot.
Kívánlak. Nagyon. Ezt soha nem titkoltam, nem is fogom, nem is
tudnám. Igen, néha fájdalmas – Felemelt kezével jelezte, hogy
nem akar kommentárt. Imádtam, amikor ilyen határozott volt, most
mégis bosszúság és keserűség égetett. –, de elmúlik. Sokkal
nagyobb fájdalmat okoz a tény, hogy nem tudok neked segíteni, hogy
nem tudlak megszabadítani a démonaidtól.
Közbe kellett szólnom, mert sejtettem, mi lesz a szónoklat vége.
– Nem. Megyek. Dilidokihoz.
– Igen, tudom – Megfogta a kezem, tekintete egy pillanatra sem
eresztette az enyémet. –, ezt már többször is kitárgyaltuk.
Megígértem, hogy nem hozakodok elő vele többször. Csak azt
akartam mondani, hogy a feszítő merevedésnél jóval nagyobb
szenvedést okoz, hogy látom a tiédet, de még ennél is jobban
fájna, ha elhagynál. Hidd el, tudom, mit beszélek, tapasztaltam.
Szóval ne törd ilyesmin az okos kis fejecskédet, mert ezt nem
fogom hagyni, világos? – Szemeiben már huncut szikrák táncoltak,
míg az enyémeket újra könnyek csípték, de a könnyek mögött
azért mosolyogtam. – És ezt a beszélgetést nem szándékozom
még egyszer lefolytatni, mert már így is deja vu érzésem van,
szóval jól jegyezd meg. Egyetlen dologban vagyok biztos, veled
akarok lenni, itt, otthon, az ágyban és azon kívül, mindig és
mindenhol. Az, hogy ehhez jár-e némi fülledt erotika is,
részletkérdés. De biztosíthatlak, újra és újra meg fogjuk
próbálni. Nem miattam, miattad. Viszont nyilvánvaló, hogy az
eddigi módszereink nem váltak be, szóval, mit szólnál, ha
újítanánk egy kicsit? Segítene mondjuk, ha kikötöznél?
A mondandója végére már vigyorgott, és ez a vigyor volt az
egyetlen ok, amiért a fejemben beinduló mozi ezúttal nem tudott
beszippantani. Többször észrevettem már, hogy tudatosan sokkol
hasonló megjegyzésekkel, mintha arra számítana, idővel
kiolthatja a mélyen bennem élő negatív érzelmi reakciókat. Néha
sikerrel is járt. Néha…
– Ne haragudj, de ez nem szerepel a szexuális fantáziáim között.
Ha kikötözéses vágyálmaid vannak, azokat biztosan nem velem
fogod kiélni.
– Nos, akkor ez bizony felejtős. Semmi gond, van másik… mit
szólnál, mondjuk, egy kis csokiöntethez ezeken a formás,
nyalogatni való halmokon tálalva.
Az utolsó szavait már a melleim közé mormolta, miközben egyre
szorosabban húzott magához, majd felkapott, néhány lépéssel
átszelte a nappalit, besétált a konyhába és felültetett a hűtő
melletti konyhapultra.
– Nincs is itthon…
– De bizony, hogy van – azzal benyúlt a hűtőbe, elővett egy
színes flakont és lecsapta mellém a pultra.
A dobozon ínycsiklandozó fagylaltkehely kellette magát, nyakon
öntve egy nagy adag sötétbarna sziruppal – valóban csokoládé
öntetnek tűnt. A döbbenettől egy mukkot sem tudtam kinyögni:
jesszus, ez komolyan gondolta.
Kihasználta pillanatnyi zavaromat és már húzta is le rólam a bő
pulcsit, majd a pólót, és csak akkor torpant meg, amikor
megpillantotta az alóluk kivillanó vörös csipkét. Ha még lettek
volna kétségeim a vágyait illetően, most mind elszállt volna.
Megbabonázva itta magába a látványt. Érezni véltem a bőrömön
a kezét, az ajkát, amitől egy már jól ismert bizsergető
energiahullám indult növekedésnek valahol a gyomrom legmélyén,
majd terjeszkedni kezdett, végigkúszva a lábamon, a karomon,
elérve a legrejtettebb zugokba is. Az agyam zsibongva próbálta
kivonni magát pillantása hatása alól, vajmi kevés sikerrel, míg
egy másik, lentebbi szervem tobzódott az élvezetben és forrón
követelte a folytatást.
– Ezt le kell vennünk, mert még sokszor szeretném látni rajtad.
Engedelmesen hagytam, hogy a karjait körém fonva kioldja az apró
kapcsokat. Azt hittem, lerántja és félredobja a melltartót,
ehelyett olyan lassan húzta végig a karomon a pántokat, mintha
eltökélte volna, hogy negatív világcsúcsot dönt, végtelenné
nyújtva a bámészkodás pillanatait. Muszáj volt nevetnem.
– Pszt, csend legyen, ne zavard meg az áhítat csendjét –
dorgált meg finoman, szinte suttogva.
Behunytam a szemem, hogy elűzzem a zavarom.
Mintha csak erre várt volna, édes illat töltötte be a levegőt,
majd váratlanul hideg, sűrű folyadék csurgott a bőrömre,
érintésre ácsingózó mellbimbóimra. Apró sikkantással fogadtam
a hűvös kényeztetést, amelyet azonnal egy sokkal forróbb váltott
föl, amikor Ryan ajka és nyelve, mély mormogás kíséretében,
végigszántott a mellemen, szétkenve, ízlelgetve az édes krémet.
Kissé hátradőltem és megtámaszkodtam a kezemen, nehogy
leszédüljek a magasból.

Csalódottan sóhajtottam, amikor eltávolodott tőlem, míg újabb
adag hűvös krém nem érkezett utánpótlásként, ezúttal azonban
nem csupán a mellemre – egy csokipatak vidáman, csiklandozva
szaladt tovább a melleim közötti völgyből, egészen a
köldökömig, ahol kis tavacskába gyűlt. Pilláim alól kíváncsian
pislogtam Ryanre, aki hipnotizáltan követte a csoki útját.
– Hm, emeld meg a feneked! – A rekedt suttogás keltette rezgés
végigszáguldott az egész testemen.
Engedelmeskedtem, így akadálytalanul lehúzhatta a farmeromat.
Elvarázsoltságomban észre sem vettem, mikor gombolta ki.
Szája már a hasamon kalandozott, a kis csokitó pillanatok alatt
eltűnt, de ő nem torpant meg és hamarosan az utolsó
ruhadarabomtól is könnyedén megszabadított. Továbbra is némán
tűrtem mindent, amit velem tett, egészen addig, míg a pult elé
nem húzta az egyik széket. Leült velem szemben, és csak nézett.
El tudtam képzelni, hogy nézhetek ki: éppen szemmagasságban,
meztelenül kitárulkozva az asztalon, a mellkasomon száradófélben
lévő barna maszattal. A szemében szerelem és odaadás, az ajkain
áhítatos mosoly, nekem mégis mehetnékem támadt és izgatott
fészkelődésbe kezdtem.
Zavarom tovább mélyült, amikor rám kacsintott, újra felkapta az
öntetes flakont és összehúzott szemöldökkel koncentrálva,
precíz, finom mozdulatokkal, a hasamra írta a nevét. Az y-ból
lenyúló hurok elveszett a szeméremszőrzetemben. Elégedett
vigyorral szemlélte meg művét és olyan pillantást vetett rám,
amitől azonnal elvörösödtem, noha az elmúlt húsz percben sokkal
több okom lett volna a pirulásra, mint ez a felháborítóan
birtokló, pimasz arckifejezés.
A térdem alá nyúlva közelebb húzott a pult széléhez. A
kacskaringós, művészi betűk egymás után tűntek el a bőrömről,
ragacsos nyomokat hagyva maguk után, és mire észbe kaptam, Ryan
feje már el is merült a lábaim között. Belemarkoltam a hajába,
hogy eltoljam, ám egy „Istenem, de finom!” sóhaj, ami forró
levegővel cirógatott a legérzékenyebb pontomon, visszafogottságom
maradékát is végképp megsemmisítette. Újra lehunytam a szemem
és úgy élveztem ezt a számomra idegen kényeztetést, mint még
soha semmit.
Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el ebben a mámorító,
ködös tudatállapotban, csak azt tudtam, hogy a gyönyör egyre
közeledik, és én nem akarom leállítani vagy akár csak egy
pillanattal is késleltetni. Így aztán majdnem elsírtam magam,
amikor Ryan továbbhaladt az utolsó betűkre. Rekedtes, buja
nevetése nem hagyott kétséget a felől, hogy pontosan tudta, mi
játszódik le bennem. Javára írandó, hogy csupán csak egy
pillanatig hagyott az intim kényeztetés hiányától szenvedni,
száját az ujjai váltották.
Miközben ő tovább torkoskodott, én megállíthatatlanul sodródtam
egy szivárványszínű örvény felé, ami hamarosan elnyelt,
beszippantott, pörgetett, forgatott, hogy csak úgy szédültem
belé.
Ryan erős karjai közt tértem magamhoz. Előttem állt, szorosan
tartott, szája a nyakamat cirógatta, gyönyört nyújtó ujjai a
hajamat túrták és halkan elsuttogott becéző szavai végképp
túlcsordították a szívemet. Gyenge, remegő mozdulattal
megsimogattam arcomat csiklandozó haját, mire felnézett, félénken
rám mosolygott, ami az előbbi ténykedését tekintve eléggé
viccesnek tűnt, és megcsókolt. Szájának csokoládé és orgazmus
íze volt.
Együtt álltunk be a zuhanyból alázúduló forró vízsugár alá,
így nem tudtam nem észrevenni, hogy Ryan minden tekintetben élvezte
az elmúlt perceket. Amikor azonban közelebb húztam magamhoz és
céltudatosan végigsimítottam izgalma lankadatlan bizonyítékán,
lefogta a kezem, felemelte és belecsókolt a tenyerembe.
– De…
– Nem, Madi, most ne. Ez most csak a tiéd.
– De…
– Kérlek!
Olyan lágy, meleg és szerelmes volt a hangja, hogy nem akartam
tovább vitatkozni, de a téma korántsem volt lezárva.
Már ágyban voltunk, amikor kellő erőt éreztem magamban az újabb
beszélgetéshez.
A hátán feküdt, én szorosan hozzásimulva, lábaink
összegabalyodtak, egyik karjával átölelt és az oldalamat
cirógatta, másik keze mellkasán pihenő ujjaimat simogatta.
– Miért? – kérdeztem.
– Mit miért? – Szórakozott volt, tudtam, hogy valahol máshol
jár.
– Miért állítottál le az előbb?
Becézgető ujjai megtorpantak, izmai megfeszültek alattam. Már
figyelt, nagyon is.
– Mióta is vagyunk együtt, Madi?
Nem tudtam, mire akar kilyukadni, de válaszoltam: – Hét hónapja,
miért?
– És ez alatt a hét hónap alatt mennyi orgazmusod volt velem?
Megdermedtem a karjaiban és csuklásszerű hangot hallattam.
– Mi az, hogy veled? Tudod, hogy egy sem… Illetve, egy. –
Elvörösödtem az este történtek emlékétől.
– Pontosan. És engem hányszor juttattál gyönyörhöz? … Nem
tudod? Nos, én igen. Pontosan tizenegyszer. Mit gondolsz, milyen
érzés ez nekem?! – Úgy tűnt, most már akkor sem tudnám
leállítani a szóáradatát, ha akarnám. – Hét hónap talán
nem sok, ha arról van szó, hogy egy pár mikor jut el az ágyig, de
nálunk ez már az első hetekben megtörtént, egy bizonyos szinten,
és így már egészen más a helyzet. Tudom, hogy a kapcsolatunk nem
a megszokott módon indult, és más téren is… különleges, ami
nem zavar, de az már annál inkább, hogy ennyire egyoldalú.
– Szeretjük egymást, mi ebben az egyoldalú?
– Terelsz, Madi. Én most nem érzelmekről beszélek, hanem
szexről. – Eltolt magától és ő is oldalra fordult, hogy
szemben legyünk egymással, a kezemet azonban nem engedte el. –
Fordítsuk meg egy kicsit a kérdést, jó? Miért érezted úgy,
hogy minden alkalommal ki kell elégítened engem?
Ez így nagyon csúnyán hangzott, és csak remélni mertem, hogy nem
arra utal, ami a szavak hallatán felmerült bennem.
– Még véletlenül sem azért, amire gondolsz! – csattantam fel
kivörösödve. – Egészen mostanáig soha még csak eszembe sem
jutott párhuzamot vonnom a veled való viselkedésem és a Walkerrel
történtek között. Nem érzek kényszert, hogy kielégítsem a
társaságomban lévő férfiak perverzitásait! Nem érzem magam
alárendeltnek, amikor veled vagyok.
Az utolsó mondatom volt az, amitől érezhetően kiengedett izmaiból
a feszültség. Tehát beletrafáltam… Közelebb vont magához,
figyelmes tekintete megtelt melegséggel.
– Redben. Akkor miért, Madi?
– Mert… Mert szükségem volt a tudatra, hogy képes vagyok
boldoggá tenni téged. – Amikor méltatlankodni akart,
jelentőségteljesen hozzáfűztem: – Az ágyban is. Ha
bármi köze is van az egésznek Walkerhöz, a nyilvánvalón kívül,
tulajdonképpen pont az ellenkezője miatt, mint amire gondoltál.
Walker kényszerített, elvette tőlem a döntés jogát, az
irányítást, de veled mindez az én kezemben van, tisztában vagyok
vele, ha akarom, következmények nélkül leállhatok, és ez éppen
elég ahhoz, hogy ne akarjak leállni. Így kettőnk közül legalább
te élvezed a dolgot. Ráadásul figyelemelterelésnek sem utolsó. –
Éreztem, hogy újra pír kúszik az arcomra.
– Miért vagy zavarban? – A hangjában nevetés bujkált, amitől
megkönnyebbültem.
– Hé, ne szekálj, a nagymamám nevelt, mégis mit vártál?! –
Tréfásan oldalba böktem, de tudtam, hogy a társalgás még nem
ért véget.
– Nos, nekem is szükségem van a tudatra, hogy képes vagyok téged
boldoggá tenni, az ágyban is – ismételte meg grimaszolva
az általam mondottakat. – Az egóm már zsugorodásnak indult,
szóval ez a mai már nagyon kellett. Ráadásul rájöttem közben
valamire…
Elhallgatott és úgy tűnt keresi a szavakat. Nem akartam
elveszíteni a kialakult könnyed hangvételt, így könnyebb volt
beszélgetni.
– Arra, hogy milyen édesszájú vagy?
– Hm, igen, arra is. – Újra felvidult az ábrázata, és
szerencsére a nyugodt derű akkor is ott fénylett a szemében,
amikor folytatta. – Te nem tőlem félsz, nem attól, amit veled
tehetnék, tudod, hogy soha nem okoznék neked tudatosan
fájdalmat – mintegy köszönetképpen puszit nyomott az ujjam
hegyére –, hanem magától az aktustól, igaz? Az első
kísérletünktől eltekintve, amikor még nem emlékeztél a
történtekre, mindig a végén fagysz le, amikor a behatolásra
kerülne a sor, jól mondom?
Minél tovább beszélt, én annál vörösebb lettem, míg végül
már azt hittem, meggyullad alattam az ágy és én elsüllyedek a
romjai között – még örültem is volna neki.
– Igen – krákogtam. – Khm… igen, így van.
– Lekapcsoljam a villanyt? – Kérdése kizökkentett és nem
értettem, hogy jön ez ide. – Talán, ha nem látjuk egymást, nem
lennél annyira zavarban.
Nem tudta eltitkolni a visszafojtott vigyort, ezért kapott még
egyet az oldalába, de kétségtelenül oldotta a hangulatot.
– Nem, szeretem látni a szemedet. Szeretem a szemedet –
suttogtam.
– Detto. – Adott egy gyors puszit, majd ott fojtatta, ahol
abbahagyta. – Szóval arra jutottam, hogy eddig rossz úton
jártunk. Annyira a végkifejletre koncentráltunk, hogy
megfeledkeztünk a lényegről, a színtiszta örömszerzésről. És
az sem segített, hogy egy-egy roham után minden feléd irányuló
intimitást elutasítottál, nem adtál lehetőséget a viszonzásra,
a következő alkalommal pedig kezdődött elölről… De ma este…
ma nem az volt a cél, hogy szeretkezzünk, hanem az, hogy örömet
szerezzek neked, és te hagytad.
– Akkor most mi lesz, fogadjuk meg, hogy nem fekszünk le
egymással? Pettingmaraton?
Nem voltam biztos benne, hogy a horkantás, amit hallatott, a jókedv,
vagy a méltatlankodás jele.
– Sajnálom, hogy kiábrándítalak, de én bizony szeretnék veled
szeretkezni, és nem fogadok meg olyat, amit eszem ágában sincs
betartani. Egyszerűen ne tűzzünk ki célokat. Próbáljunk nem
rágörcsölni a végére, ne akarjuk mindenáron hagyományos úton
befejezni. Egyszerűen csak élvezzük egymást, és lesz, ahogy
lesz.
– Ez azt jelenti, hogy befejezhetem, amit a zuhanyzóban elkezdtem?
Újabb horkantás. Mit fuldoklik itt nekem?!
– Szeretnéd?
– Téged szeretnélek…
– Nos, ez esetben a tiéd vagyok – A hátára gördült, magára
húzott, megharapta az alsó ajkam és elvigyorodott. –, de
figyelmeztetlek, ez mostantól kétszereplős játék.
Hihetetlenül felvillanyozott a tény, hogy ilyen nyíltan tudtunk
beszélgetni. Ryan minden részletét ismerte annak a bizonyos
éjszakának. Soha nem próbálta meg belém fojtani az emlékeket,
mindig hagyta, hogy kiadjam magamból a felbukkanó emlékképek
okozta fájdalmat, még ha ez azt is jelentette, hogy valamilyen
szinten neki is át kellett élnie annak a rémálomnak minden
pillanatát. Az események rám gyakorolt hatásáról azonban
valahogy soha nem beszélgettünk. Próbálkoztunk megtörni azt, de
beszélni soha nem beszéltünk róla. Úgy éreztem, a kapcsolatunk
ezzel a bizalom és a mélység újabb szintjére lépett, ha ez
egyáltalán lehetséges.
A meghittség érzése minden mást kiszorított a szívemből, az
agyamat pedig parkoló pályára küldtem. Olyan finoman csókoltam
meg Ryant, ahogy ő tette legelőször. Apró, lágy csókokat
hintettem a szájára, míg végül halk sóhaj kíséretében
kinyitotta és csatlakozott a játékhoz.
Mindenhol érinteni akartam, és nem is fogtam vissza magam. Ismertem
a gyenge pontjait, tudtam, hogy az oldala érzékenyebb, szereti, ha
a fülcimpáját harpdálom és pillanatok alatt felizgatja, ha az
ujját szopogatom. Imádja a lágy simogatást, de szabályosan
megvadul a finom harapásoktól és a körmöm nyomától a hátán.
Nem sajnáltam sem időt, sem fáradtságot, hogy szavak nélkül
biztosítsam róla, a kapcsolatunk valóban különleges, méghozzá
pozitív értelemben.
Az orromat eltöltötte tusfürdőjének fűszeres aromája és
bőrének enyhe kipárolgása, ami mindig a gitárjátékát juttatta
eszembe, mintha a rózsafa gitártest és a fém húrok illatának
keveréke beleivódott volna a pórusaiba. Úgy éreztem, elveszek
benne.
Kezei óvatosan simogattak, vigyázva és lassan, mintha memorizálni
akarná a bőröm tapintását, ajka hol portyázni indult, hol
visszatért a számhoz, akár egy oázishoz, ahol éltető manna
várja.
Sóhajai és nyögései, a mód, ahogy levegőért kapott, pontosan
jelezték, hogy már nagyon közel van, könnyedén elérhettem
volna, hogy azonnal elélvezzen, de valami visszatartott. Tisztában
voltam vele, hogy épp az imént egyeztünk meg, nem erőltetünk
semmit, de még élt bennem az esti gyönyör utórezgése, hallottam
a hangját, ahogy kijelenti, szeretkezni szeretne velem, és tudtam,
hogy a testem készen áll, már csupán fejben kellett döntésre
jutnom.
Így, amikor kérdő tekintettel fölém kúszott, hogy megtudja
mozdulatlanságom okát, egyszerűen kitártam a lábam és úgy
irányítottam a csípőm, hogy kemény férfiasságának nedves
hegye szinte magától célba talált. Éppen csak annyira csusszant
belém, hogy érezzem a kezdeti feszítést. Megdermedt, kérdő
tekintetét vágy homályosította, mégis uralkodott magán.

De ahogy a felső testét is rám engedte és forró lehelete a
nyakamba zúdult, valami elpattant bennem. A tiltakozás ezúttal
váratlan helyről érkezett: nem az agyam vétózta meg a
döntésemet, nem tudatos reakció volt, a testem lázadt fel. Az
izmok, amik az imént oly könnyedén beengedték Ryant, hirtelen
görcsbe rándultak. Éreztem, hogy Ryan megborzong az erős
szorítástól. Még kinyögött egy „jézusom, Madi”-t, ám
amint megmozdult volna, őt is elérte a fájdalmas valóság.
Könnyek csorogtak le az arcomon. Nem akartam, hogy lássa, de nem
tehettem ellene semmit. Csalódottságra, sajnálkozásra
számítottam, a saját érzelmeim tükörképére, de csak féltést
találtam. Elfacsarodott a szívem.
– Ne haragudj – suttogtam.
– Egyszer ide is el kellett jutnunk. – Szomorkás mosoly
kíséretében szerelmesen végigsimított az arcomon, letörölte a
könnyeimet és lágyan megcsókolt. – Most már azzal is tisztában
vagyunk, hogy semmi szükséged intim tornára. Tulajdonképpen
fantasztikus érzés.
Istenem mennyire szerettem.
– De ez most nem a szokásos pánikroham. Mi történt, mi váltotta
ki?
– Az, ahogy rám borultál, azt hiszem, a súlyod, ahogy a nyakamba
lihegtél…
Lehunyta a szemét, fejét leejtette, de még éppen láttam, hogy
bosszúsan összeszorítja az állkapcsát. Tudtam, mi jár a
fejében, magát hibáztatta, de jelen pillanatban magamat sem tudtam
megnyugtatni, nemhogy őt.
Megpróbáltam elhúzódni, de nem engedte. Döbbenten néztem fel
rá.
– Sss, Madi, ne mozogj, nem akarok fájdalmat okozni.
Az izmaim megmerevedtek, a fejem belefájdult az igyekezetbe, ahogy
megpróbáltam kordában tartani az érzelmeimet. Mindenem sajgott,
egyre nehezebbnek érzetem Ryant, noha a súlya nagyját ő maga
tartotta, de maradtam, még egy gyenge mosolyra is futotta.
– Arról nem is beszélve, ha ő urasága most távozik, lehet,
hogy soha többet nem nyer bebocsájtást, igaz?
Meghökkent, majd kacagni kezdett. Hangosan, önfeledten és
kontrollálhatatlanul. Együtt rázkódtam vele, és a csiklandós
érzés valamelyest oldott a görcsökön. Amikor kicsit
megnyugodott, könnytől párás szemeiben vidám beletörődés
táncolt.
– Van egy ötletem, kipróbáljuk?
– Rád bízom magam.
Óvatosan, vigyázva a lábamra, átfordult és magára húzott,
egyszerre szisszentünk fel a mozdulattól, de a fájdalom szinte
azonnal meg is szűnt. Két oldalról megfogta a csípőmet és
kényelmesen elfeküdt, én pedig végre felülhettem. Az a tény,
hogy így még mélyebben éreztem magamban, csak akkor tudatosult
bennem, amikor megmozdultam és elektromos áramütések sorozata
villámlott végig rajtam.
– Nos, én is.
A pajzán szikrák visszatértek, én pedig életemben nem voltam még
ilyen boldog. Sem ennyire szerelmes.
A mellkasomban megszűnt a szorítás, az izmaim ellazultak és
visszanyertem felettük az uralmamat, amit rögtön ki is használtam,
megtámaszkodtam a mellkasán és lassan ringani kezdtem. Nem voltak
ugyan kötelek, Ryan mégsem mozdult, csak nézett, mint este a
konyhában, amitől gyönyörűnek és szexisnek érzetem magam. Az
irányítás teljes mértékben nálam volt, semmi nem gátolt. Vad
öröm járt át, a szabadság felülmúlhatatlan érzése
megrészegített és hamarosan ismét elnyelt a szivárványörvény.
Bágyadtam szenderegtem, még mindig Ryanen fekve, és éppen
kiélveztem életem legőrjítőbb orgazmusának utórezgéseit,
amikor úgy döntött, ideje visszaszereznie az irányítás egy
részét.
– Madi, gyere hozzám feleségül!
– Hm, mondtál valamit?
Halkan felnevetett, amitől újra megrázkódtam, ez kissé felrázott
kábulatomból.
– Gyere hozzám feleségül!
Felültem rajta és hitetlenkedve bámultam rá.
– Ne nézz így rám, és kérlek, ne légy ennyire meglepődve!
Már hónapok óta tervezem, de tudtam, hogy amíg azt hiszed, nem
teljes a kapcsolatunk, nemet mondtál volna. Most viszont…
– Te aztán nem vesztegeted az időt!
– De nem ám, minden veled töltött perc számít. És, ha még
mindig aggódnál az ismétlés miatt, hidd el, ha azt mondom, én e
nélkül is téged akarlak, akkor is, ha ő urasága nem nyer többet
bebocsájtást. Még gyerekünk is lehet szex nélkül, elvégre erre
való a mesterséges meg... – Elhallgatott, pillantása és keze
egyszerre siklott a hasamra. – Egy gyerek – suttogta. – Lehet,
hogy arról már gondoskodtunk is.
– Nem valószínű. Mivel nem tudhattam biztosan, mikor jutunk el
idáig, néhány hónapja gyógyszert kezdtem szedni.
A keze lecsúszott a hasamról.
– Azért vagy csalódott, mert nem lehetek állapotos, vagy azért,
mert nem mondtam el, hogy gyógyszert szedek?
– Mindkettő, azt hiszem, de túlélem, azt viszont nem, ha nemet
mondasz.
– Hé, ez érzelmi zsarolás!
Megfogtam az arcát, mélyen a szemébe néztem, nagy levegőt vettem
és kimondtam:
– Szeretlek és örömmel hozzád megyek.
Ujjongó öröm és megkönnyebbülés elegye szikrázott fel a
szemében, cuppanós csókot nyomott a számra, a szememre, az
arcomra, a homlokomra, az államra, sőt, még az orromra is.
– Ami pedig az ismétlést illeti – mormoltam a szájába – mi
lenne, ha most rögtön tennénk egy próbát.
Helyeslő dörmögés és mindenhova elérő kezek simogatása volt a
válasz.
Legközelebb arra ébredtem, hogy Ryan álmában még közelebb vont
magához, behúzott a teste elé. Bal karja a derekamat ölelte, jobbja a fejem alatt pihent.
Átjárt az illata, egyenletes szuszogásán kívül csak a szél
zúgását hallottam. Nyugodt voltam, boldog és elégedett. És
ekkor rádöbbentem: végre újra teljes egész vagyok. És végre
nem álmodtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése