2015. február 22., vasárnap

A Szürke, ahogy én látom – Rendhagyó bejegyzés

Üdv Mindenkinek!

Tudom, ez a blog nem kritika blog, és nem is az olvasmányaimról szoktam írni, de ez, az utóbbi idők nagy vitáit (vagy inkább ellenkampányait) olvasva, nagyon kikívánkozott belőlem. A végső lökést egy olyan hozzászóló adta meg, aki nem a könyvet, hanem annak olvasóit, urambocsá, kedvelőit véleményezte, számomra elfogadhatatlan módon...


Íme tehát, a Szürke, ahogy én látom...

Mióta beindult a hatalmas gépezet amely hihetetlen magasságokba emelte A szürke ötven árnyalatát és folytatásait, elözönlötték az internetet a pro és kontra vélemények. Bármerre nézek, bármit keresek, bármilyen fórumon olvasgatok, csupán percek kérdése, hogy belecsöppenjek egy eszmecserébe, ami a regények (és most már a film) erényeit, hibáit, bűneit taglalja (főleg az utóbbiakat), legtöbbször nem éppen barátságos hangnemben.
Ez az egész felettébb emlékeztet a hajdani Twilight-lázra... Gondolom, nem csak engem.
Már akkor sem értettem ezt az egész mizériát, ahogy ezt a mostanit sem értem.

Amikor anno a kíváncsiságom, mind az olvasói, mind a „szakmai”, rávett, hogy beálljak az olvasók hosszú sorába, én egy könyvet vettem a kezembe. Egy könyvet a sok a közül. Nem a Szent Grált, nem a Szentírást, de még csak nem is egy útmutatót. Egy regényt.
Tény, hogy az irodalmi értéke a nulla felé közelít, de az a sanda gyanúm, a szerző nem is szépirodalmi műnek szánta. Igen, azt is be kell vallanom, zavart a gyakran infantilis megfogalmazás, a gyenge mondatok sokasága, az állandó ismételgetés, mégis képes volt arra, amire sok mai regény nem – beszippantott a története.
Igen, a története! Az a történet, amit sokan észre sem vesznek. Mert igenis van neki.
Nem a szex fogott meg, nem a számomra teljesen újdonságként ható BDSM – akár ilyen a valóságban, akár nem –, hanem az emberi sors, ami köré a regényt fűzték. Képes voltam meglátni benne a DRÁMÁT. Ez volt az, ami magával ragadott, ami rávett arra, hogy elolvassam az összes részt.
Miután immunissá váltam nyelvi silányságára, megláttam benne a mélységet, vagy netán éppen fordítva, az, hogy a történet beszippantott, elfeledtette velem a gyatra kivitelezést – igazából a mai napig nem tudom, mi volt a sorrend.
A lényeg, hogy megtörtént.
Persze, mint minden történetbe, ebbe is mindenki mást lát bele. Amit én megláttam benne, nekem elég volt ahhoz, hogy végigolvassam, sőt, megszeressem. Nem mondom, hogy rajongó vagyok. Szerintem életemben nem rajongtam még... Nem vagyok az a típus. Vannak dolgok, amik megtetszenek, megérintenek, és vannak, amik nem, ennyi.
Most sem azért ragadtam klaviatúrát, hogy megvédjem rajongásom tárgyát, ahogy sokan gondolnák – és valószínűleg rám is sütik ezt a „bélyeget”. Egyszerűen csak túl sok volt már, hogy mindenhol ócsároló cikkekbe botlottam, alatta pedig a még rosszabb eszmecserékbe, ahol hovatovább őrültnek, retardáltnak, könnyű nőcskének bélyegeztek mindenkit, aki valamilyen szinten kedveli a trilógiát. Ez verte ki nálam a biztosítékot és késztetett arra, hogy elmondjam, mi az, ami miatt én magam az ily módon lealacsonyított és leírt emberek táborát gyarapítom.
Mint írtam, nem a szexualitás vonzott benne, nem az erotikus leírások, mert számomra ez a könyv nem arról szólt.
Nálam az érzelmi háttér került a fókuszba, ami sokak szerint nincs is benne. Talán azért, mert én magam is olyan regényeket írok, amik érzelmileg, lelkileg sérült emberekről szólnak, arról, hogyan néznek szembe és küzdenek meg a problémáikkal, és igen, arról is, hogyan segít a gyógyulásban a szerelem, de ezzel kapcsolatban az egyetlen „vád”, ami érhet, és amit jogosnak tartok, hogy nem férfi olvasók kezébe szánom a műveimet. (Mily meglepő, ha jól tudom, a szürke sem nekik íródott.)
Tudom, a reklámok nem erre fektették a hangsúlyt, hanem az erotikára, de ez már legyen az ő bajuk (vagy nem, ha azt nézzük, milyen sikereket ért el a mű).
De térjünk vissza a tartalomra, az általam felfedezett tartalomra...

SPOILER!!!

Amit én olvastam, az egy drámai szerelem története, amelyben mindkét fél áldozatokat hozott a szeretett személyért. Mindketten változtak, kompromisszumokat kötöttek. Erről szól egy kapcsolat, nem?
És akkor jöjjön néhány felhánytorgatott dolog, ahogy én látom...
Igen, Christian sérült személyiség, ezt ő maga tudja a legjobban, ő az, aki ki is mondja: „elcseszett, mind az ötven árnyalatban”.
Igen, Ana kezdő, minden téren, és bizonyos szinten tudatlan is. Ezzel ő maga is tisztában van.
Mindketten felnőttek. Mindkettőjüknek van szája és meg van a „magukhoz való eszük”. Ennek megfelelően kommunikálnak is, hol kevesebb, hol több sikerrel. Ergo, Ana már nem teljesen tudatlanul megy bele a sokak által kifogásolt kapcsolatba.
Több helyen felmerült, hogy az igazi BDSM csak a hálószoba falain belül kaphat szerepet, azon kívül a felek közötti egyenlő kapcsolat az egészséges. Igen, valóban így lenne az egészséges, de azt már leszögeztük, hogy Christian lelkileg nem az, tehát nincs jogunk elvárni tőle egy egészséges párkapcsolatot. Legalábbis nem varázsütésre. A „játszószobán” kívüli viselkedése elnyomó, hatalmaskodó, uralkodó. Valóban. De aki egyszer is végigolvasta figyelmesen a könyvet, annak fel kellett, hogy tűnjön a változás, amin keresztülmegy, hogy mennyi mindent hajlandó feladni Anáért, mennyi mindenről lemond, ugyanakkor sok mindent ad Anának, amit másnak addig soha. Csak néhány példa: szeretkeznek (itt most a vaníliára gondolok, és arra a tényre, hogy a vörös szobán kívül is aktívak), egy ágyban alszanak, megjelenik vele a nyilvánosság előtt, bemutatja a családjának, elviszi repülni, ajándékokkal halmozza el, köztük néhány elhibázottal (mint pl. az „alávetett special”), és néhány igazán személyre szabottal (mint pl. a regény). És, mivel vannak, akik jutalomként értelmezték, itt hozom szóba a randizást is. Egyesek azt vetették „főhősünk” szemére, hogy mintegy jutalomként ajánlja fel Anának a hétköznapi randevúk lehetőségét. Igen, a filmben. A regényben erről szó sincs. Christian minden hátsó szándék nélkül hozza fel, ő maga szeretné megpróbálni a „normális” kapcsolatot, amiben eddig nem volt része, és amit Ana előtt lehetetlennek tartott.
Mindhárom részt végigolvasva, véleményem szerint Christian az, aki többet változik, ha úgy tetszik, nagyobb áldozatot hoz a kapcsolatukért. (Önként – még mielőtt most meg az lesz a baj, hogy Ana meg akarta változtatni, miért nem úgy szerette, ahogy van.) Ana mindössze felfedezi a saját szexualitását, feszegeti a határait, de valójában semmi olyat nem tesz, amit nem élvez. Az első elfenekelés, ami a filmben igen ukmukfukk le lett tudva, a könyvben egy fontos momentum – egyrészt szeretkezéssel végződik (ezt csak azért, mert volt, aki azt kifogásolta, hogy hol volt ott a szexualitás, mert ugye csak akkor „verhetné” a nőt), másrészt Christian az éjszaka közepén visszamegy utána Anához, mert az azt írja neki, haragszik, mert nem maradt vele, és amikor sírógörcsök közepette találja a lányt, egész éjjel vele marad és a karjában tartja, megint (pedig ugye, ő nem alszik senkivel). És miért is sírt Ana? Mert ez sem elhanyagolható... Nem azért, mert megverték, mert fájt neki, hanem azért mert élvezte, és ez összezavarta, szégyellte magát a reakciója miatt!!! Ez bennem inkább azt erősíti, hogy a közvélemény nyomása, a prűd hozzáállás, mások elítélése sokkal károsabb, mint egy ilyen regény.
Az egyetlen, amit végül nem élvezett, az első rész (és film) végét jelentő verés, de az nem is azért történt, hogy élvezze, hanem mert ő kérte, hogy Christian mutassa meg neki a legrosszabbat. De ezt követően szakított is, ha tehát itt véget érne a történet, azt mondhatnánk, Ana kipróbált valamit, nem jött be neki, és mint önálló akarattal rendelkező egyén, nemet mondott a kapcsolatra.
Más kérdés, hogy a történet nem ér véget... Megint más, hogy Ana nem használta a biztonsági szavakat... Aki olvasta a második részt, tudhatja, miért írom ezt.
Christian valóban uralkodni próbál Anán a szexen túl is, de szerintem ez nem sikerül neki túl jól, és az én szememben Ana nem egy megalkuvó, behódoló szereplő a történetbe. Éppen az állandó dacolása az, ami változásra készteti Christiant. Folyton harcol a basáskodása ellen, visszavág, és legtöbbször jól választja meg a csatáit. Vegyük például a sok ruhát, újabb ajándék, igen, de ugyan minek harcolna ilyen csekélység miatt...
És ezzel el is érkeztünk egy másik nagyon kifogásolt tényezőhöz, tudniillik, hogy Ana elfogadja a drága ajándékokat, sőt ezek miatt marad Christiannel. Őszintén, melyik nő ne szeretné, ha ajándékot kap? Én magam ugyan mindig azt mondom a férjemnek, egyetlen szál virágnak jobban örülök, mint egy nagy, díszes csokornak, és egy reggeli puszi jobban feldob, mint egy ajándékdoboz a párnámon, de azért na... Ha már gazdag a pasi, amiről Ana igazán nem tehet, miért ne vehetne drága ajándékokat? Egyébként ez Gray érve is, azt mondja, „mert megtehetem”. Ana pedig elfogadja? Nos, nem igazán. Aki ismeri a regényt, és nem csak a film alapján ítél, az tudja, hogy ez nem egészen így van. A regényben a laptop és telefon a kommunikációt szolgálja és Ana információszerzését (hoppá, két ellenérv máris összeütközik: szegény Ana tudatlan, befolyásolt szűz leányzó, ugyanakkor könnyű nőcske, aki elfogad egy laptopot, hogy tájékozódni tudjon, mibe is ugrik bele... hmm). Nem mellesleg, nem fogadja el ajándékként, csupán kölcsönbe, és ennek megfelelően vissza is adja, amikor szakít Christiannel. Az autó, mint diplomaajándék – Ana ezt is csak kölcsönbe hajlandó elfogadni, és nem is olyan egyszerűen, mint a filmben, és Christian sem Ana tudta nélkül adja el a régi kocsit (megegyeznek, hogy Taylor eladja, aminek az árát Ana végül jótékonysági célokra adományozza, mert Christian nem hajlandó megtartani). A könyvet is vissza akarja adni – nagyon stílszerűen, ha már itt tartunk –, de Christian elmondja neki, hogy ajándéknak szánta, amiről úgy gondolta, sokat jelent majd a lánynak – ez az egyetlen igazi ajándék, és ez az egyetlen, amit végül Ana valóban elfogad (az első részben).

Ha jól sejtem, az a néhány ellendrukker, aki hajlandó volt eddig elolvasni ezt a fejtegetést, most felhördül: ugyan már, ezzel a regénnyel nem ez a legnagyobb gond, ezek csak apróságok.
Akkor nézzük a leggyakoribb és legsúlyosabb vádat, vagyis, hogy a regény a betegesen egyenlőtlen kapcsolatot népszerűsíti, elhiteti az olvasóval, hogy ez így természetes, elfogadható, sőt ideális.
Erre csak azt tudom mondani: hol olvasott bárki ilyet?!
Nagyon sok más regény szól gazdag férfi és szegény nő kapcsolatáról, rossz fiú – jó kislány szerelemről, a tudatlan szüzike és a szoknyapecér gigoló románcáról... Akkor most mind betiltandó szemét, ami az egyenlőtlenséget, a nők alárendeltségét reklámozza?! Ja, és ráadásul azt is elhiteti a szegény tapasztalatlan, szerelemre áhítozó csitrikkel, hogy a szerelem ereje megváltoztatja a rossz fiúkat. Juj! Soha többet semmilyen romantikus könyvet, filmet a kezembe nem veszek, hisz a nagy többség erről szól. Hogy ez nem valóságos?! Na, ne mondd, pedig én azt hittem, a történelem tankönyv egyik fejezetét olvastam! Naná, hogy nem valóságos, hisz csak egy mese!!! Egy felnőtteknek szánt mese.
Maradjunk is ennél... Felnőtteknek szól, tehát az, hogy megrontja szegény tudatlan lánykákat, csak akkor igaz, ha olyan olvassa, akinek még nem kellene, de erről nem a szerző tehet. De ne feledkezzünk meg arról a tényről se, hogy a mai fiatalok gyakran tapasztaltabbak, mint az idősebb korosztály, nem nagyon hiszem, hogy van olyan tizenhat-tizennyolc éves, aki ne tudná, mi az a szadomazo, és legtöbbjük már túl van legalább egy romantikus kapcsolaton (nagy százalékban már az első szexuális élményen is). Másrészt, ha egy szülő tudja, hogy a lánya (fia) elolvasta a regényt, le lehet ülni és megbeszélni, mint minden más olvasmányélményt. (Kíváncsi lennék, vajon hány szülő teszi ezt meg...)
A legtöbb vitából, főleg az ellenzők hozzászólásaiból nekem az jött le, hogy a „szürke” valami hihetetlen befolyásoló tényező, ami, akár egy pestis, végigpusztít a világon és megfertőz mindenkit.
Érdekes, a trilógia haragosai önmagukról megfeledkeznek... Hiszen őket nem húzta be a métely, nem váltak rajongóvá, nem cseppfolyósodtak el Graytől. Márpedig, ha ők képesek voltak „tiszták” maradni, miből gondolják, hogy más nem képes rá? Netán azt képzelik, ők felette állnak mindennek, de bárki más, aki elolvassa, megnézi, az kivédhetetlenül a hatása alá kerül és romlottá válik?! Huh, nem tudom, mi van rám rosszabb hatással, a sokat emlegetett történet, vagy az a tény, hogy ilyen gyengének tartanak.
Miért nem lehet annak látni a „szürkét”, ami?
Ez „csak” egy regény, se több, se kevesebb.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Diara!

    Talán te tudhatnád a legjobban, hogy nincs olyan, hogy "ez csak egy regény". Bármi, amit olvasunk, hatással lehet ránk és az életre. Az hogy valaki felnőtt, nem garantálja, hogy 100%-ig felelősen tud dönteni.

    A könyvvel kapcsolatos egyik nagy (és jogos) kifogás, hogy a bdsm-et akarja bemutatni, de nem úgy, ahogy a valóságban van. Márpedig, aki nem jár utána, az készpénznek veszi, hogy a bdsm az úgy zajlik a valóságban, ahogy a könyvben. Holott ez nem így van.

    Másrészről, amit a főszereplő férfi csinál, az zaklatás. Nézzük meg, hogy egy könyvet olvasó romantikus lelkületű nő, aki nem teljesen magabiztos ilyen téren, mit szűr le a könyvből: ha van egy férfi, aki zaklatja, akkor maradjon mellette, mert valószínűleg valamilyen komoly lelki sebbel rendelkezik, de majd a szerelem megváltoztatja. Holott a valóságban ez nem így megy.

    Nem az a gond a könyvvel, hogy van, hanem hogy túlzottan fel lett kapva silány minősége és veszélyei ellenére. Márpedig ha valaki a könyvben található bdsm-nek titulált dolgokat kipróbálja minden utánajárás nélkül, mert hogy az milyen jól hangzott a könyvben, komoly testi és lelki sérüléseket szenvedhet. Tudtommal már volt is erre példa.

    És még egy utolsó dolog. A "szürke" nem szépirodalmi alkotás. Fanfiction. Attól se több, se kevesebb.

    Ettől függetlenül lehet kedvelni, olvasni, nincs ezzel semmi gond. De azzal már sokkal nagyobb gond van, amikor egyesek nyálcsorgatva rikácsolják, hogy milyen magas színvonalú, fennkölt és mély értelmű (most komolyan? A szépség és a szörnyeteg ugyan erről szól csak kevesebb erőszakkal és szexszel.) Ugyanakkor az is elfogadhatatlan, ha a könyv minden olvasóját inzultálják.

    A szélsőségek sosem jók!

    Üdvözlettel:

    Annamária

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      igen, valóban, a szélsőségek nem jók.
      Én magam egy olyan cikket sem olvastam, ahol Istenítették volna a könyvet, csakis az ellenkezője került a szemem elé, és, mint azt írtam, ha csak a könyvet kritizálták volna, nem is éreztem volna késztetést, hogy leírjam a véleményemet. Hiszen ez csak egy magánvélemény, egy olvasmányélmény (lásd a címet: a szürke, ahogy ÉN látom).

      Igen, az olvasmányaink valóban hatással vannak ránk: megváltozhat a látásmódom, ha a nyomorról olvasok; vágyhatok kapcsolatra, ha egyedülállóként elmerülök egy romantikus regényben; félhetek este a sötét utcán, miután végigizgultam egy véres thriller történéseit; de ettől még nem fogok milliókat adományozni, ha nincs miből; nem omlok az első idegen karjaiba, mert ugyanolyan kék a szeme, mint a Csipkerózsika hercegének; és nem késelem meg az utánam baktató férfit, mert megrémít a léptei zaja. Attól, hogy egy kitalált regényben azt olvasom, az öngyilkosjelöltnek orgazmusa volt, miközben felakasztotta magát, még nem szaladok kötelet venni.
      Indulj ki magadból (ha nem így teszel, azt sugallod, másokról nem feltételezel veled egyszintű intelligenciát)... Te hittél a regénynek? Elhitted, hogy a BDSM így működik, hogy a szerelem ereje ilyen hatalmas? A hozzászólásodból ítélve nem. Akkor miért gondolod, hogy más, aki, mint történetet, kedveli a regényt, bedől minden szavának és többet lát bele, mint ami benne van?
      Hogy a BDSM a valóságban nem így működik? Nem tudhatom, nekem – ismétlem, kitalált regényként, kitalált szereplőkkel – hitelesnek tűnt az olvasmány erejéig, de nem szabadultam be a szexshopkoba, nem vettem korbácsokat, de még csak a jégkockatartót sem töltöttem fel. Ha érdekelne a téma, ha ki akarnám próbálni, valós információk alapján tenném, és nem egy regény alapján. Minimum ennyi értelmet kinézek embertársaim többségéből is.
      Ha ezer emberből kettő készpénznek veszi a leírtakat, arról a könyv tehet, vagy az ember maga? Akkor a másik 998 ember se olvassa?
      Emberi butaság ellen nincs orvosság. Vegyük csak példának az Isaura felszabadítására irányuló törekvéseket, vagy Esmeralda szemműtétjét... De akkor tiltsuk be az Isaurát és az Esmeraldát?
      Hovatovább, ha én leírom egy regényemben, hogy xy feltrancsírozta a szomszédját, és a barátai körében ő lett az "Istenkirály", és egy olvasóm szomszédsága kihal, akkor én vagyok a gyilkos vagy az, aki lefejezte az áldozatot?
      De térjünk vissza a szürkére és a kipróbálásra... Egy másik véleményező éppen azt kifogásolta, hogy túl gyenge eresztés, semmi szadomazo nincsen benne, nagyon "lájtos"... Az ellenzők igazán eldönthetnék már, hogy akkor most veszélyes dolgokat lehet belőle "tanulni" vagy csupán a hétköznapi szex gyenge leírása az egész. ;-)

      A szürke valóban nem szépirodalmi alkotás, ebben teljesen egyetértünk, én is szó szerint ezt írtam... :-)

      Üdv
      Diara

      Törlés
    2. Szia!

      Azért gondolom azokat, amiket írtam, mert olvastam jó pár rajongói ömlengést. Sajnos ezekből nem azt szűrtem le, hogy az illető tisztában lenne vele, hogy a könyvben lévő számos jelenet, cselekedet kimeríti a zaklatás és az erőszak fogalmát. Sőt, sokan amellett kardoskodtak, hogy ez nem így van, a férfinak micsoda lelki traumái voltak és hogy ezért teljesen rendben van, hogy azt csinálja, amit és hogy a lány tűri mindezt.

      És ez az, ami megijeszt, hogy felnőtt, sőt több mint 30 éves nők, hogy a fenébe gondolhatnak ilyet? Mert ha csak azt mondom, hogy besorolom a szürkét a Ramona vagy melyik romantikus-erotikus alkotások közé, akkor rendben, hiszen hol hall az ember bármit is úgy külön ezekről. Aki olvassa, olvassa, aki nem, nem.

      De az, hogy sokan szó szerint a nyálukat csorgatják erre, hogy azt mondják ez normális és ÍGY JÓ! Ez sokkoló. Ami a szadomazo részét illeti: a bdsm-nek vannak nagyon durva és vannak lightosabb részei. Minden ízlés kérdése. DE! Az alapkő minden bdsm játékban (és ez különbözteti meg a bdsm-et a szexuális erőszaktól), hogy mindkét fél beleegyezésével, szabad akaratából és örömére történik a dolog! Na már most... a főszereplő nőre ez mindig igaz? Mindig akarta, ami történt vele? Mindig beleegyezett? Ha nem, akkor ott gondok vannak. És nem azzal, hogy ez egy könyvben benne van, hanem azzal, hogy ezt van, aki ROMANTIKUSNAK fogja fel.

      (Tudtommal (http://bloody-romantic.blogspot.hu/2015/02/most-mi-baj-szurke-otven-arnyalataval.html) volt rá példa, hogy a férfi ignorálta azt, hogy a lány használta a biztonsági szót. Ilyen bdsm-ben nem történik! Mert ha megtörténik, akkor az már nem bdsm, hanem szexuális erőszak.)

      Ki kell emelnem (és remélem látszik), hogy nem azzal van a bajom, aki olvassa, tetszik neki, vagy még fel is izgult rá, hanem azzal, aki bután és vakon elhiszi a cukormázban tálalt erőszakot. És sajnos úgy látom, hogy erre van példa a szürke olvasói között, nem is kevés. :(

      Az pedig, hogy nem született róla pozitív cikk csak örömteli dolog. Ponyvát nem szokás piedesztálra emelni és az egekig dicsérni.

      A történetét illető részt aláírom. Ugyanaz, mint a Twilight volt: pörgős, magával ragadó sztori, aminek a szerkesztése olyan, hogy nem tudod letenni. De a nyelvi szegénység... azért legyen már egy bizonyos igényünk a választékos kifejezésmódra. És egy ilyen könyvből film készül... Más sokkal érdemesebb művekből meg soha... Elszomorító. :(

      Üdv
      Annamari

      Törlés
    3. Szia megint... :-)

      Nem is tudom, mire reagáljak először… :-D

      Ez a cikk nagyon érdekes élmény volt. Mintha két teljesen különböző regényt olvastunk volna (itt be is igazolódik, amit a bejegyzésben írtam: mindenki mást lát bele egy történetbe.)

      Sok dologgal egyetértek, én is látom (le is írtam), hogy Gray viselkedése nem egészséges, és valóban, sokszor kimeríti a zaklatás fogalmát, ugyanakkor van a cikknek olyan része, ami szerintem erős túlzás. (Ha megfeszülök sem emlékszem olyanra, hogy Ana kimondta a biztonsági szót és Gray nem állt le. Persze, ettől még lehet, hogy volt ilyen...)
      Nem akarok, és nem is fogok hasonló módon válaszolni minden egyes pontjára, felsorakoztatva a pozitív felhangú részleteket, egyrészt, mert nem célom meggyőzni senkit, másrészt, mert sem időm, sem energiám egy regény ilyen mértékű feldolgozásához.

      Én csak elolvastam és az első benyomás alapján kialakult bennem egy vélemény, de a cikk írója képes volt az általa utált és megvetett könyvet betűről betűre átbogarászni és kijegyzetelni minden olyan jelenetet, amivel igazolhatja a véleményét.
      Na, ez már ijesztő! EZ már megszállottság! (Ha ugyanilyen elvakultságot feltételez a történet kedvelőiről is, elhiszem, hogy aggasztja a dolog – így már valamelyest engem is. :-/)

      Így felsorakoztatva valóban sokkoló! Kivonatolta a regény összes negatív momentumát, kiragadva azokat a környezetükből.
      Hogy is mondta Mr. Darcy? “Ha így tesznek mérlegre, valóban súlyosak a hibáim.”

      Két dologra is rájöttem a cikk olvasása közben...
      A regény címének és Gray nevének egy “mélyebb” jelentésére: semmi nem fekete vagy fehér, ha pedig a kettőt összemossuk, mit kapunk? Hát a szürkét. :-D
      És azt hiszem, ezáltal felismertem a hatalmas véleménykülönbségek okát is…
      Ha valaki csak azt látja, amit a cikk írója (kizárólag a negatívumokat), akkor a regény valóban fekete, ha más valaki pedig csak a pozitívumokat, akkor neki a regény rózsaszín, akarom mondani fehér.
      (Lehet, hogy ennek köze van a jobb és bal agyféltekéhez? Ez manapság olyan divatos… :-P)
      Nos, én mindkét oldalt látom, összefonódva, összeolvadva…
      Egy példa.
      Ha azt mondom:
      – Zoe fiatalon elvesztette az édesanyját, az apja egy brutális alkoholista és drogfüggő. Zoe kénytelen abbahagyni az iskolát, hogy gondoskodni tudjon önmagáról és a húgáról, miközben az apja folyamatosan terrorizálja és rettegésben tartja, míg végül kénytelen megszökni. Új munka, új ismerősök, nem tudja, kiben bízhat, ráadásul belekeveredik egy drogbáró ügyeibe, aminek súlyos következményei lesznek, rengeteg veszteség éri. – A kialakuló kép: Zoénak rettenetes élete van.
      Ellenben ha ezt mesélem:
      – Zoe gyermekkora csodálatos, a szülei és a nagymamája imádták. Kebelbarátnője és barátai mindig mellette álltak. Határozott, magabiztos és önálló fiatal nő vált belőle, aki képes felülkerekedni minden problémán. Az új városban is azonnal megtalálja a helyét, a barátok sem váratnak magukra, sőt, a szerelem is rátalál. Végre a szenvedélyének, a fotózásnak is hódolhat, és sok új élmény is várja. – Következtetés? Zoe egy boldog nő, akinek tökéletes az élete.
      Ha viszont összemossuk ezeket az információkat, ha mindent elmesélek, kiderül, az élete olyan, mint bárki másé, hegyek és völgyek váltják egymást.
      Én a taglalt regényt is így látom: a szürke különböző árnyalataiban. :-D

      Törlés
    4. És még egy…
      Az, hogy Mr. Gray milyen, a szerző egyéni döntése, ő ilyennek alkotta meg.
      Lehet, hogy Kovács Pista hasonló háttérrel sorozatgyilkossá válik, Szabó Józsi papnak áll, Kiss Béla pedig tizenévesen öngyilkos lesz. Mr. Gray irányításmániás milliárdos lett. Egy regény erejéig, a történet szempontjából egy hiteles karakter, de nem örökérvényű minta, hogy minden férfi, aki hasonló dolgokat él át, ilyen volt, van és lesz. Tehát nem vonható le az az általános következtetés, hogy ha én egy ilyen férfival találkozom, és úgy viselkedem, mint Ana, akkor aztán “…happily ever after”…
      Nem hiszem, hogy ez csak nekem ilyen világos. :-)


      Az utolsó bekezdésedben leírtakkal egyetértek (ezt is leírtam már), kivéve talán az utolsó mondatokkal… Egy film nem a regény nyelvezetével operál, hanem a történetével… Ettől függetlenül valóban méltatlanul emelik piedesztálra magát a regényt, mint írott művet. (Abba pedig már végképp nem mennék bele, hogy mennyire jó/nem jó a film… :-P)

      Üdv
      D. :-)

      Törlés