ZOE – 17. rész

Túszmentés

Meglepetésemre az öreg Follow személyesen várt minket, fia, lánya és Jonathan társaságában.

– Drága Zoe! Vagy inkább Dakota? – Kitárta a karját, mintha ölelésre várna. – Jobban van a múltkori találkozásunk óta?

Nem válaszoltam, biztosra vettem, hogy költői kérdésnek szánta, Keith azonban dühösen felmordult és szorosan mellém lépett.

– Á, Mr. Taylor, ugyebár. Szólíthatom Keithnek? – Persze, most sem várt választ. – Örülök, hogy megismerhetem. Jonathan mesélt önről a múltkori kis… kalandjuk kapcsán.

Keith fel se vette, hogy a jelek szerint mostanra mindannyiunkat lenyomoztak. Öntelt vigyorral az arcán biccentett Jonathan felé.

– Kár azért a szép autóért. Gondolom, nem bírta túl jól a víz alatti kiképzést. Talán célszerűbb lett volna inkább az autómosó szolgálatot igénybe venni.

– Ne járjon feleslegesen a szád, vagy legközelebb kirobbantom a segged alól a Ducatit – morogta Jon összeszorított fogakkal, szinte vicsorogva.

Még soha nem láttam így kikelni magából. Ez nem volt túl jó kezdet. Megkerestem Keith kezét és megszorítottam. Válaszként éreztem, hogy az izmai ellazultak, de a kezét elhúzta, mintha nem tudná elviselni az érintésemet. Bevallom, ez fájt.

– Hol van a húgom? – tértem a lényegre.

– Ez igen, célratörő a kisasszony! Cathlyn jól van, és csak magukon múlik, hogy ez így marad-e. Említettek valamit a levelükben, ami állítólag érdekelhet engem.

– Előbb látni akarjuk Cathyt! – Chris határozott hangja betöltötte a teret.

Follow csak hátraintett, mire az egyik láda mögül előlépett Cathy, Luis szorításában vergődve.

– Jó a sminked, Zoe – röhögött fel Luis kárörvendően, amikor meglátta véraláfutásos arcomat.

– Köszönöm, Luis, a tiéd sem különben – riposztoztam.

Rosszindulatú vigyorral az arcomon észrevételeztem, hogy szökésekor Chris ismét az orrát vette célba, így az már szinte felismerhetetlenül eltorzult, és a szivárvány minden színében pompázott.

Arcáról lefagyott a mosoly és vészjósló morgással kést emelt Cathy nyakához. Megdermedtem.

– Follow! Fogja vissza a vérebét! – csattant Keith hangja.

– A kislánynak nem esik bántódása, ha nem ingerlik Luist. – Hangja nyugodt volt, de parancsoló él vegyült bele, amit nyilvánvalóan nekem és önkényeskedő emberének szánt. A rugós kés eltűnt Luis zakójának zsebében.

– Jól vagy, kicsim? – néztem Cathy könnyektől nedves, zöld szemébe. – Bántottak?

– Jól vagyok, nem bántott senki, még enni is kaptam. – Olyan mereven válaszolt, mintha betanult szöveget darált volna el, de a szemén láttam, hogy tényleg igazat mondott.

– Rendben, a lány, mint mondtam, jól van. Térjünk az üzletre. – Follow hangja megkeményedett: – Mit hoztak nekem?

Chris elővette inge alól a borítékot, előre lépett, és mit sem törődve Jon fegyvere markolatára záródó ujjaival, átadta azt az öregnek. Follow felnyitotta és vetett egy pillantást a legfelső fotóra, majd meglepetten rám nézett.

– Ezeket ön készítette? – Átható tekintetét az enyémbe mélyesztette, amitől úgy éreztem, ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnék hazudni neki. Szerencsére nem is kellett.

– Igen. Egytől egyig mindet.

Arcára egy pillanatra kiült a hitetlenkedés, majd mintha elismerés csillant volna a szemében.

– És miért gondolják, hogy nem öletem meg most azonnal mindannyiukat? Hiszen a képek a kezemben vannak. – Blöffölt. Nem tudhatta, pontosan milyen óvintézkedéseket tettünk, de azzal tisztában kellett lennie, hogy valahogyan bebiztosítottuk magunkat. A nyugodt álarc mögött veszettül dolgozhattak a fogaskerekek, hogy vajon kijátszható-e a tervünk.

– Megteheti – szólalt meg Chris. – De akkor számítson rá, hogy hamarosan az egész világon ezeket a képeket fogja nézegetni mindenki, beleértve a hatóságokat is. Bátorkodtunk indítani egy blogot, egy internetes oldalt, hogy ön is értse, amin leírtunk mindent, amit önről és az üzelmeiről tudunk. Ezek a képek is helyet kaptak az oldalon. – Follow elsápadt, mire Chris folytatta. – Természetesen az oldal egyelőre nem elérhető. Időzített bejegyzést készítettünk. Ha két órán belül nem kerülünk gépközelbe, a közzététel automatikusan megtörténik. Ha akár csak egyikünk is megsérül, ugyanez a helyzet.

– Hogy ne kelljen arra várni, míg valaki felfedezi, bár szerintem az sem lenne több egy-két óránál – szólt közbe Rachel is –, két ehhez hasonló boríték várja éjféli kézbesítését, az egyik egyenesen a főnököm kezébe, a másik pedig egy barátunknak a Miami Postnál.

– Rachel Brody – fordult az ősz fej leplezetlen érdeklődéssel Rach felé. – Tudja, hogy néhányszor igencsak megnehezítette a dolgomat?

– Reméltem – jött az egyszerű válasz, mire Follow élesen elmosolyodott.

– Mi a garancia rá, hogy nem kerülnek illetéktelen kezekbe ezek az információk, ha elengedem magukat?

Follow, anélkül hogy ránézett volna, hátranyújtotta a paksamétát a fiának. Nem tetszett David és Jonathan rezzenéstelen arca és a villámgyors pillantás, amit váltottak egymással. A szívem megdermedt, mintha vér helyett folyékony nitrogén áramlott volna az ereimben. Éreztem, hogy valamit nem vettünk számításba. Follow nem látta a fia és embere között lezajlott néma párbeszédet, vagy csak nem akarta, hogy mi észrevegyük.

– Amint biztonságban leszünk, elküldjük a szükséges kódokat, hogy saját kezűleg törölhessék az oldalt, és megkaphatja a másik két borítékot is, ha ez megnyugtatja. – Rachel gúnyolódott és ez megrémített. Ő is érezhetett valamit, különben nem lett volna ilyen merész. Ideges volt.

– És honnan tudjam, hogy nincsenek további másolatok?

– Mi honnan tudjuk, hogy később nem ölet meg minket? Meg kell bíznunk egymásban.

A kijelentés nyilvánvaló képtelenség volt, mégse tette szóvá senki. Továbbra is Rachelt kutatták az éleslátó szemek.

– Kár elpazarolni a tehetségét. Nincs kedve csatlakozni inkább kis családomhoz, és nekem dolgozni?

– Erre a kérdésre már azelőtt tudnia kellett a választ, mielőtt feltette.

– Persze, persze – legyintett Follow –, mindenesetre egy próbát megért.

Elegem lett a társalgásból.

– Cathy, gyere ide.

Egy pillanatra megfagyott a levegő, majd Follow újabb intésére Luis elengedte a húgomat, aki azonnal odarohant hozzám és az ölembe ugrott. Úgy szorítottam magamhoz, mintha azzal meg nem történtté tehettem volna a szörnyűségeket, amiken keresztül kellett mennie miattam.

Suttogva utasításokat adtam neki, mire megrázta a fejét és maszatos arcára újabb vonalat rajzolt egy legördülő könnycsepp. Határozottan letöröltem a nyomát és csak vártam, majd mikor bólintott, Keith-hez fordultam.

– Vidd biztos helyre.

Jon szeme hidegen villant utánuk. Követni akarta őket, de elé léptem.

– Hová olyan sietősen, Jonathan? Egyikünknek sem eshet bántódása, emlékszel?

Legnagyobb rémületemre, ügyet sem vetett rám.

– Jonathan! – Robbant bele a meglepett hallgatásba Follow utasításhoz szokott hangja.

Erre már megtorpant, de csak azért, hogy gúnyosan főnökére vigyorogjon, majd oldalt lépett és kikerült. Elkaptam a karját, bár tudtam, úgysem állíthatom meg. Akkora pofont kaptam, hogy a szemem szikrákat hányt, de vigasztalt a tudat, hogy ezúttal az arcom bal oldala lesz lila – legalább szimmetrikus leszek. Kirántotta kezét lazuló szorításomból, vetett rám egy lesajnáló pillantást, és futva folytatta útját.

Egy másodpercre lehunytam a szemem és azért imádkoztam, hogy ez a kis előny elég legyen Keith-nek.

Follow kérdő tekintete megpihent rajtam, majd átsiklott a fiára. David fölényes mosolya láttán arcára kiült a döbbenet, amit szinte azonnal felváltott a belenyugvás, amikor rájött, mi történik.

A következő pillanatban elszabadult a pokol. Az első lövés valahonnan a hátunk mögül érkezett. Anthony „Diamond” Follow azonnal meghalt. A terjedő vértócsa, mintha csak azt akarta volna hirdetni, ki következik, felénk szivárgott a beton repedéseiben.

A második lövés Chris vetődő teste mellett csapódott a betonba. Itt elvesztettem a fonalat, mert lesodort a lábamról és az egyik faláda mögé lökdösött.

– Mindenki megőrült?! Mi a fene folyik itt?! – Javamra legyen írva, csupán bolhányi hisztérikus felhang színezte a kérdésemet.

– Trónfosztás – felelte halálos nyugalommal. – Maradj itt – parancsolt rám, és már el is tűnt mellőlem.

Egy ideig csak a pisztolylövéseket hallottam. Halálra váltan kuporogtam a földön, és teljesen haszontalannak éreztem magam. Miattam voltunk kutyaszorítóban, és én segítség helyett még hátráltattam is őket.

Szemben velem, a falon, egy mikuláspiros tűzoltókészülék virított, páratlan ötlettel ajándékozva meg. Óvatosan kilestem a búvóhelyemről, hogy betájoljam, ki merre lehet. Chris éppen kidugta a fejét az egyik láda mögül és célzott. Odaosontam a kis szekrényhez és kiemeltem belőle a palackot. Súlya váratlanul ért, sokkal nehezebb volt, mint gondoltam, de azért megbirkóztam vele. Két kézre fogtam és lassan arra settenkedtem a ládák takarásában, amerre Chris fegyverének csöve mutatott. Az ismeretlen férfi nekem háttal állt és az egyik láda tetejére fektetve karját, éppen célba vett valakit.

Hohohohó, itt a korai Télapó!

Lőni már nem maradt ideje, mert hála nekem és a mikulás-palacknak, letaglózta a fejfájás. Nagy szerencséje, hogy eszméletlen volt és nem érezte.

Átléptem felette, elaraszoltam a következő dobozig, nehogy Chris véletlenül engem lőjön le, majd ismét körülnéztem. Majdnem felkuncogtam, amikor értetlenül kilesett a helyéről, hogy eddig hevesen lövöldöző ellenfele vajon miért burkolózott hirtelen csendbe.

Végre Rachelt is megláttam. Egy Christől jobbra elhelyezkedő tároló tetején hasalt, és az éppen arra osonó Luis érkezését várta. Amikor végre alá ért, egy vaskos fadarabbal álomba küldte.

El akartam indulni, vissza Chris felé, amikor egy villanásnyi időre megpillantottam Davidet, aki viszont Rachelt bámulta, nem is akárhogyan. Vad indulat torzította amúgy nemes vonásait. Nem elemezgethettem túl sokáig az oda nem illő érzelmeket, a kezében lévő fegyver elvonta a figyelmemet. Túl messze volt, hogy megakadályozzam a lövést, így amikor a David kezében lévő fegyver csöve célba vette a magasban hasaló barátnőmet, gondolkodás nélkül kipenderítettem a tűzoltókészüléket a két ládasor közé.

Egyszerre több lövés dörrent, de hogy ki mire vagy kire lőtt, azt hallás alapján nem tudtam volna kideríteni, ezért kíváncsiságom újra előcsalogatott. David az oldalán feküdt, láthatóan levegőért küzdött, és a vörös tartályt is találat érte, fehéres folyadékot vérezve hevert a földön. Chris irányába kaptam a fejem és még éppen elcsíptem, ahogy visszahúzódott. Rachelt ezúttal már két lábbal állt a földön – egy legyintéssel feleltem hálás mosolyára.

Már nem volt időm elgondolkodni elkerekedő szemének látványán. Hátulról egy kéz markolta mag a nyakamat, melynek tulajdonosa durva rángatással vonszolt maga után. Hamarosan fekete foltok kezdtek ugrándozni a szemem előtt az oxigénhiánytól, felidézve első fulladásos „élményeimet”. Szinte hisztérikusan karmoltam a fogva tartó karokat és dobáltam magam a halálos szorításban, de hiába, az nem enyhült.

– Hagyd abba, vagy levágom az ujjaidat!

Azonnal felismertem a hangját, igaz, már a méretéből is sejtettem, hogy Rocky kapott el – nem sok ilyen drabális állat tenyészik világszerte.

A padló kemény ütéssel fogadott, amikor lehajított. Elhasaltam a hűs, érdes betonon, és nem is nagyon akarózott felkelni onnan, néhány másodperccel később pedig már azt kívántam, bár nyílna meg alattam.

– Végre a kezeim között tudhatlak! Kíváncsi vagyok, jobban bírod-e, mint a barátnőd. – Érdes röhögése most is hidegrázást váltott ki belőlem, de miután felfogtam a szavai értelmét, forrongó düh árasztotta el minden porcikámat.

Váratlanul egy ezüstlánc himbálózott be a látóterembe.

– Az a bolond zsaru azt hitte, ez alapján megtalál és meghálálhatja, hogy megmentetted. Öröm volt nézni, amikor rájött, hogy épp ez okozza majd a halálod.

Nevetése tovább fagylalta-hevítette testemet. A furcsa kettősség odáig fajult, hogy már-már úgy éreztem, mintha magas lázzal küzdöttem volna. Vacogtam a félelemtől, az agyam azonban egyetlen izzó gyűlöletgóccá változott. Egy újabb darabka a kirakóból. Ő ölte meg Tinát, és ezért tudták, kit kell kiiktatniuk. Tina volt az egyetlen, aki ismerte szökésünk minden apró részletét. Mégis miattam kellett meghalnia!

Öklömmel a betont kezdtem ütni kínomban, de a képzeletem sorban elém vetítette mindazok arcát, akiknek valójában szántam volna az ütleget – köztük saját arcképemmel. Rocky egy hirtelen mozdulattal átfordított, hogy szemtől-szemben gyönyörködhessen szavai gyötrő hatásában, én pedig végre élő célpontra találtam. Kár volt. Az ökölcsapást követő kínordítás a sajátom volt. Biztosra vettem, hogy az összes ujjam szilánkosra tört, míg ő csak egy kis véres nyálat köpött a padlóra.

– Jól megdolgoztattál, te kis ribanc, de végül mégis tőled kaptam életem legszebb ajándékát, azzal, hogy közénk merészkedtél. Amikor megláttalak a parkban Wolffal és rájöttem, hogy egész idő alatt a szemünk előtt riszáltad magad, biz' Isten, majdnem beléd estem. – Otrombán felröhögött, bennem pedig felrémlett egy érzés, egy furcsa bizsergés, ami arra késztet, hogy körbe kémlelj a sötét utcán, amit én csak egyetlen egyszer éreztem életemben. Mégsem Tinától tudta meg ki vagyok. Egyszerűen csak felismert… De hogyan?! – De bevallom, apád viszi a pálmát. Még rajtam is túltett. – Értetlen, rémült tekintetem tovább fokozta örömét.

Az agyam eszeveszett módon próbálta feldolgozni a kapott információkat, de az ingerületáramlást erőteljesen blokkolta a heves halálfélelem, így azt hiszem, nem csoda, hogy nem fogtam fel a hallottakat. Mi köze apának ehhez az egészhez?!

– Szia, kicsim! – hangzott a fejem fölül váratlanul az ismerős hang. – Megkaptad az üzenetem? Nagyon szép lakásod van, vagyis, csak volt!

– Apád volt olyan segítőkész, és adott rólad néhány fotót, amikor rábukkantam Faith-ben. Nagyon fotogén vadmacska vagy, tudtad? – Késének hegye beszéd közben a bőrömtől hajszálnyira araszolt végig az arcom előtt, majd követte a nyakam ívét és lepattintott egy gombot az ingemről. – És amikor végre kiderítettük, hol dekkol a kicsi Cathlyn, apádnak köszönhetően az elrablással sem kellett vacakolni. Igazán cuki kislány, kár, hogy nem várta meg a buli végét. De sebaj, Jonathan majd elszórakoztatja őt is meg a motoros haverodat is.

Már nem is figyeltem rá. Nem akartam tudni, hogy apám minden eddiginél durvábban elárult minket, vagy hallani, mi történhet Cathyvel, mit terveznek velem. De hiába próbáltam kábulatba menekülni, tökéletesen tisztán érzékeltem és önkéntelenül számoltam, ahogy a kés, testem vonalát követve, sorban levágta a gombokat az ingemről.

A következő pillanatban a karomat elborító fájdalom embertelen hangokat csalt ki belőlem. Vinnyogva, ordítva próbáltam szabadulni a gyötrelmes érzéstől, egészen addig, míg mindez el nem törpült a gyűlölet mellett, amit apám fölém hajoló, vigyorgó arca váltott ki. Ép kezemmel sikerült alaposan végigmarnom az arcát. Kevéske elégtételt nyújtott, hogy az ő kínlódása cseppet sem volt halkabb az enyémnél, pedig nekem csak a körmöm volt a fegyverem.

A fejem mellett megtámaszkodva még közelebb hajolt, mire elárasztott leheletének epebűze és az olcsó italok agysejtromboló kipárolgása, de mindez most erőt adott, mert tudtam, akár megölnek, akár nem, neki sincs sok ideje hátra.

– Nem kellett volna pácban hagynod a múltkor, akkor most talán a te oldaladon harcolnék – recsegte a fülembe.

Akaratlanul felnevettem. Rekedt, károgásszerű nevetéssel.

– Na, ne röhögtess! Azt várod, hogy ezt el is higgyem? Soha semmit nem tettél értünk!

Szemében fellángolt az őrület, bennem pedig a perzselő fájdalom újabb hulláma, amikor bosszúból a vérző sebbe markolt. Üvöltésem beleolvadt Rocky sátáni kacajába. Magamban hálát adtam, hogy Cathy nincs itt, és nem kell végignéznie mindezt.

Meglepődtem, amikor lövés dördült. Hangja visszhangot vert a fejemben, immár az agyamban is heves lüktetést idézve elő. Hallottam, ahogy egy nagy test elvágódik, apám a lehanyatló Rocky felé kapta a fejét. Amikor rájött, hogy egyedül maradt, azonnal menekülőre fogta a dolgot.

Hatalmas kéz markolta meg felszabaduló, lüktető karomat, de már korántsem olyan erővel, mint korábban. Felfeszítettem a szorongató ujjakat, ám abban a pillanatban, ütemesen lüktetve, ömleni kezdett a vér a kezemből. Apa és Rocky akaratlanul is a segítségemre voltak, mintegy elszorítva a sebet, de most akadálytalanul megindult a véráram. A szívem őrült iramban dolgozott. Nem törődtem vele, felálltam és igyekeztem minél messzebbre kerülni Rockytól.

– A kis vöröst… már úgysem hozhatod vissza – hörögte utánam. – Csak azt sajnálom… hogy megzavartak… Felettébb… élveztem minden… egyes… sikolyát…

Tina! Megfordultam, hogy visszamenjek. Lépteim egyre lassultak, de még így is megcsúsztam. Lepillantottam, hogy megnézzem az okát és öklendezni kezdtem, amikor rájöttem, hogy a saját véremben csúszkálok. Alig kaptam levegőt, a légkondi zúgását egyre távolabbról hallottam, fáztam és forgott velem a világ.

Letérdeltem a remegő test mellé, hogy megkeressem a karkötőt. Koncentrálnom kellett, hogy meg tudjak mozdulni és tétova, zavart mozdulataim nyomán ujjaim rátaláljanak az ékszerre. Amikor végre a kezembe kaparintottam, megpróbáltam feltápászkodni, de nem ment. Négykézláb haladtam, ismét egyre távolodva rémálmaim szereplőjétől.

– Zoe!

Keith pánikzöngés kiáltása apró rezgéseket indított útjára a szívemből, amiket a rákontrázó dörrenés erős rengésekké növelt, a hatalmas robbanás pedig egy szempillantás alatt kioltotta mindezt. Irgalmatlan erő nyomott a földhöz. Addig dédelgettem az utolsó gondolatfoszlányt, míg magába nem rántott a sötétség: Keith először szólított Zoénak.  

 

Folytatása következik!