ZOE – 15. rész

Túl messzire mentek!

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt eltitkolhatjuk előle? – Keith számonkérő hangja volt az első, amit eltompult érzékeim befogadtak.

– Így is teljesen kivan! Szerinted, hogy reagál, ha ezt megtudja?

Chris aggódó kérdése azonnal őrült fantáziálásra késztetett. A fejemben lejátszódó jelenetek egyike sem volt kellemes. Kipattantam az ágyból, nem törődve a rám törő szédüléssel és émelygéssel, de csak az ajtóig jutottam, ott meg kellett kapaszkodnom.

– Halljam, miről van szó!

– Gratulálok, felébresztettétek! – nézett Rachel dühösen a fiúkra. – Zoe, jól vagy?

– Nem, egyáltalán nem vagyok jól, de ez nem ok arra, hogy titkolózzatok! Ha engem is érint a dolog, akkor tudni akarok róla! – jelentettem ki határozottan, megpróbálva elnyomni hangom remegését.

Egymásra néztek. Keith felállt és mellém lépve át akart ölelni, de elhúzódtam. Szomorúságát hamar felváltotta a komor eltökéltség.

– Cathyt elrabolták.

Egyszerű és tömör kijelentés volt, csupán két szó, de a hatás, amit kiváltott már nem volt ilyen könnyen megfogalmazható. A pokolban sem érezhettem volna rosszabbul magam: lávafolyamként égette a kín a belsőmet, és mintha valóban az munkált volna bennem, még a fortyogást is érezni véltem. A lábamban kezdődött enyhe bizsergésként, majd egyre kúszott fölfelé és erősödött, míg a gyomrom táján már úgy bugyogott, akár a forrásban lévő víz.

Keith rezzenéstelenül leste a reakciómat, mintha arra várt volna, hogy el kell kapnia.

Nem álltam messze az ájulástól, de olyan erővel markoltam a kemény ajtófélfát, hogy ujjaim fájdalmas tiltakozása visszatartotta menekülni akaró tudatomat.

– Keith, ez nagyon rossz vicc – suttogtam halálra váltan.

– Sajnos nem viccel. Ezt kaptuk. – Chris nagy levegőt véve felém fordította az asztalon heverő laptopot.

Egy kép töltötte be a képernyőt. Egy kép, ami a húgomat ábrázolta. Leírhatatlan rombolási kényszeremet, jobb híján, önmagamon vezettem le. Körmeim a tenyerembe vájtak, fogaim az ajkamat marcangolták cafatokra, míg lépésről-lépésre közelebb merészkedtem a géphez.

Azt hittem, jobban már nem retteghetek. Tévedtem. A monitoron lévő kép örök időkre a retinámba égett. Cathy egy széken ült, abban a raktárban! Sérülés nem látszott rajta, de derékig érő, dús haja rövidre vágva meredezett. Hatásos volt, sokkolt a látvány. Az arca azonban még ennél is rosszabb volt. Piszkos volt az elmaszatolt könnyektől, mégis makacs arckifejezéssel, pimaszul magabiztosan nézett a kamerába, mintha meg akarta volna mutatni fogvatartóinak, őt nem érdekli, mit tesznek vele. Ezzel nekem üzent. Azt mondta: nyugi, nővérkém, látod, nem is olyan rossz. Kibírom. Miattam ne hódolj be! Apánkra is mindig így nézett, amikor várta a következő pofont.

Az emlék úgy hatott rám, akár egy hideg zuhany. Teljesen magamhoz tértem. Nem hagyhatom magára! Ha apától nem is tudtam mindig megvédeni, most sikerülnie kell! Muszáj!

Megfordultam és elszántan elindultam az ajtó felé. Három türelmetlen hang szólt utánam.

– Hová mész?

– Cathyért.

– És mit akarsz csinálni? – kérdezte gúnyosan Keith. – Elmorzsolsz egy varázsigét?

– Keith!

– Hagyd, Rach, igaza van. – Keithhez fordultam. – Ha ismersz olyat, ami most segítene, csak rajta. Bármi jól jöhet.

– Varázsigékben nem vagyok otthon, de van egy ötletem. Tudom, mi játszódik le benned, de már nem vagy egyedül. Bízz bennem!

– Segítenél megmenteni Zoe húgát? – Meg sem rezzent csúfondáros hangom hallatán.

– Ennél sokkal többet is tennék, ha szükséges. – Nem vonhattam kétségbe, mélyen a szemembe nézve mondta ki a keserű szavakat.

Chris és Rach értetlenül néztek egymásra. Fogalmuk sem volt, miről beszéltünk.

– Halljuk a tervedet!

Leültem ugyan az asztalhoz, de izmaim nem pihentek, mereven feszültek, készen arra, hogy bármelyik pillanatban felpattanjak. Hangomban tántoríthatatlan elszántság vibrált, semmi más.

– Van valamink, ami nagyon érdekelné őket. Felajánlhatnánk egy csereüzletet.

– Úgy érted, én Cathyért cserébe? – Megütközve nézett rám.

– Keith, Igazad van! Hogy ez nekem nem jutott eszembe – pattant fel Chris izgatottan a helyéről.

– Keith! – Rach és én egyszerre kiáltottunk rá fenyegetően, követelve a további magyarázatot.

– A képek, amik a raktárban készültek. – Magabiztos mosoly terült el az arcán.

– Milyen képek? – kérdezte kíváncsian Rachel.

– Tényleg, te még nem tudod a részleteket. Azt hiszem, jó lenne tartani végre egy összefoglalót, hogy mindenki értsen mindent – túrt a hajába idegesen Chris.

Engem abban a pillanatban nem igazán érdekeltek a homályos részletek. A húgomat akartam megmenteni.

– Erre most nincs időnk! – csattantam fel türelmetlenül. – Szóval, mi a terv?

– Ami azt illeti, van időnk. Holnap estig adtak gondolkodási időt – ellenkezett Rachel.

– A képhez üzenet is tartozik? – Hát persze, hogy van üzenet! Nem is tudom, mit gondoltam!

Rach a nyakát behúzva nézett Chrisre, arcán bocsánatkérő mosollyal.

– Chris, épp az előbb mondtad, hogy jobb, ha mindenki tud mindent, szóval ki vele, mi áll abban az üzenetben?

– Csak a szokásos… – próbálkozott, de félbeszakítottam.

– Látni akarom!

Lemondóan sóhajtott, pötyögött valamit a gépen, mire a kép helyett egy néhány soros üzenet jelent meg a képernyőn. Keith mögém húzódott.

„Ha nem akarjátok, hogy a kislánynak a haján kívül más részeit is levagdossuk, holnap este 22:00-kor legyetek a raktárban. Mindannyian!!! Csak, hogy félreértés ne essék: Christian, Zoe, a motoros őrült és a Rachel nevű csaj. (Jó gyorsan beújítottál, Chris! Egy már nem is elég?!)

Ne késsetek! Tovább nem tudjuk garantálni a kiscsaj biztonságát, utána egy tank is kevés lenne, hogy Rockyt visszatartsuk!”

Aláírás nélkül is tudtam, hogy a levelet Luis írta. De ennél érdekesebb megállapításokat is tettem.

– Motoros őrült? – néztem rájuk felhúzott szemöldökkel.

– Az én lennék – vigyorgott Keith elégedetten.

– Igen, a beazonosítással nem voltak gondjaim – vágtam oda neki epésen. – De miért nem nevezetek meg téged is?

– Ez a legfontosabb információ, amit levettél a levélből? – hökkent meg.

– Nem, a legfontosabb infó az volt, hogy Cathy valószínűleg jól van, és hogy Rachelről talán még nem tudják, hogy rendőr. Ez csak furcsa.

– A válasz egyszerű. Mert nem tudják, hogy hívnak.

– Nekik dolgoztál és nem tudják a nevedet?! Ráadásul lehallgatták Chris hívásait is…

– Dolgozott a halál! Még csak az kéne!

– De én azt hittem…

– Rosszul hitted!

– Ha nem titkolóznátok, akkor nem vonnék le téves következtetéseket! – Kezdtem felhúzni magam.

– Bagoly mondja verébnek!

– Ebből elég! – vetette közbe magát Chris. – Azt hiszem, tényleg itt az ideje egy kis beszélgetésnek. Keith nem dolgozott nekik, még csak nem is találkoztak soha, és egészen az utóbbi napokig nem szóban értekeztünk. Telefonon csak miattad hívtam, a készüléket én vettem és bár nem emlékszem, de biztosan nem szólítottam nevén… De mindez most lényegtelen. – Chris hallhatóan egyre nehezebben viselte a vitáinkat.

Megvárta, míg mindketten lenyugodtunk és visszaültünk a helyünkre, majd belekezdett.

– Igazából egyiken sem dolgoztunk nekik. Én sem. Rendőr nyomozó vagyok.

Nem mondhatom, hogy nem lepett meg ez a fordulat, de ha őszinte akartam lenni magammal, be kellett látnom, hogy erre már hamarabb is rájöhettem volna.

– Akkor én miért nem vagyok még tanúvédelem alatt, mint koronatanú? – kotyogtam közbe.

– Mert az akció nem hivatalos – húzta el a száját és Rachelre pillantott. – Rachelt ezért nem akartuk beavatni. Nem akartam, hogy veszélybe kerüljön miattunk az állása. Az édesapánk is rendőr volt. Néhány éve egy műkincsrablás közben elkövetett gyilkossági ügyön dolgozott. Túl alapos volt. Kiderült, hogy igazi nagy hal akadt a horgára, és korántsem a műkincsek voltak a legértékesebb áruk, amik gazdát cseréltek az illető által. Kábítószer, prostitúció, amit csak akarsz. – Hangja egy sokat látott ember kiábrándultságát hordozta. Tőle ez nagyon szokatlan volt. Rájöttem, hogy egyáltalán nem ismerem őt, ahogy egyiküket sem. Elhessegettem a zavaró gondolatot. – Follow szinte árnyékként tevékenykedett, és mindig kicsúszott a kezükből, soha semmit nem sikerült rábizonyítani, míg végül el nem követtek egy hibát. David magára haragította a szeretőjét, aki bosszúból leadta a drótot a zsaruknak. Egy nagyobb kábítószerügylet volt kilátásban, és a füles alapján apa odavezényelte a csapatát, csakhogy felfegyverkezve várták őket. Több rendőr meghalt, apám is súlyosan megsérült, azóta tolószékben ül. Igaz, őt ennél sokkal jobban aggasztja, hogy a halálba küldte az embereit. A lány eltűnt, az ügyet némi álnyomozás után ejtették, de apám azóta sem adta fel, hogy megtalálja Follow gyenge pontját és rács mögé juttassa. Mi pedig úgy döntöttünk, segítünk neki. – Összenéztek Keithszel. Mindkettőjük szemében olyan elszántság csillogott, ami már-már ijesztővé tette egyébként barátságos vonásaikat.

– Mégis rendőr vagy? – kérdeztem Keithre pillantva.

– Nem. Bár elvégeztem a rendőrakadémiát, nekem az túl… kötött – találta meg rövid töprengés után a megfelelő kifejezést. – Oknyomozó riporter vagyok.

– És hogy kerül a képbe Helen? – Valami azt súgta, nem kizárólag a család barátjaként van jelen a történetben.

– A lánya volt az említett szerető.

Felszisszentem, amikor rájöttem, mit jelent ez. A lánya információi alapján csalták csapdába legjobb barátnője férjét és annak embereit, a lányát pedig valószínűleg megölték, ahogy engem is akartak.

– Hiába tiltotta tőlük Liliant, ő nem hallgatott rá. Szerelmes volt. Helen azóta is gyötri magát, amiért nem tett meg mindent, hogy távol tartsa tőlük, annak ellenére, hogy apáméktól tudta, mifélék.

– Ha Lilian annyira szerelmes volt, végül miért árulta el őket?

– Terhes lett Davidtől, aki ráparancsolt, hogy vetesse el a babát. Lilian viszont meg akarta tartani. David tett róla, hogy a baba ne születhessen meg élve. Egy este ismeretlen elkövetők megtámadták Lilit és összeverték. A pici meghalt, és ráadásul Lilian méhét is el kellett távolítani – mesélte halkan Keith. – Helen azóta is mindenben segít, hátha sikerül találnunk valami terhelő bizonyítékot.

– Amit meg is találtatok, ha jól értettem – szólt közbe Rachel is, elgondolkodó arccal emésztgetve a hallottakat.

– Igazából nem mi, hanem Zoe – mosolygott rám Chris. Ezt olyan büszkén jelentette ki, mint egy apa, aki a kislánya kitűnő eredményeivel dicsekszik.

Rachel kíváncsian rám függesztette a tekintetét, így kénytelen voltam én folytatni a történetet.

– Úgy másfél hónapja az Irene hurrikán elől egy raktárba menekültem, ahol Follow és a levélben emlegetett Rocky épp egy rendőrt szorongattak.

– Csakhogy nem csak annyi történt, hogy fedezékbe húzódva végignézte az eseményeket – vette át a szót Keith, mellőzve gyilkos pillantásomat. – A mi kis Mata Harink le is fényképezett mindent, és még hőst is játszott. Elvonta „Hústorony” Rocky figyelmét és elráncigálta onnan a vérben fürdő zsarut.

– Te megőrültél – nézett rám Rach hitetlenkedve.

– Én is így gondoltam – helyeselt buzgón Keith –, főleg, amikor a rendőrök elől menekülve kirohant a tomboló viharba.

– Ó, de egyet értetek! – csattantam fel dühösen. – Talán hagynom kellett volna, hogy megölje?! Nem tudhattam, hogy ott vagy és már hívtad a rendőrséget! És nagyon jól tudod, hogy miért nem akartam összefutni a rendőrökkel!

– De én nem! – szólalt meg egyszerre Chris és Rachel.

– Majd később elmondom – intettem le őket. – És te tulajdonképpen mit kerestél a raktárban? Mert azt már nem veszem be, hogy te is a vihar elől menekültél – vontam kérdőre Keith-t.

– Én küldtem oda – válaszolt helyette Chris. – Akkor már ott voltam a házban biztonsági emberként és hallottam, ahogy Rocky azt tervezgette, mit csinál majd a foglyokkal. Rájöttem, hogy mi készül és üzentem Keithnek, hogy próbálja meg figyelmeztetni a rendőröket, mielőtt elkövetik ugyanazt a hibát, amit apa.

– A rendőrségnek nem ártana körülnézni a saját berkein belül, tuti, hogy Follow-éknak beépített embereik vannak. – Senki nem válaszolt. Gondolom, ők is erre a következtetésre jutottak. Rachel gondterhelt sóhaja súlyosan telepedett a levegőre.

– Szóval, Chris beépült, Keith kívülről segített, aztán jöttél te – foglalta össze Rach, és teljes figyelmével felém fordult. – Miért is az álnév?

– Le se tagadhatnád, hogy rendőr vagy.

Elmondtam nekik mindazt, amit Keithnek is, bár Rachel hellyel-közzel tisztában volt a családi körülményeimmel. Ha bilincset nem is, de egy kis ejnye-bejnyét vártam tőlük, elvégre mindketten rendőrök, még ha most épp a tilosban jártak is, ehelyett majdhogynem gratuláltak.

– Nagyon jól tetted! – jelentette ki Rach. – De elszomorít, hogy nem bíztál bennem – tette hozzá megrovó pillantással. – Ha szólsz, sok kellemetlenséget megúszhattál volna.

– Lehetséges – hagytam rá –, de ez nem bizalom kérdése volt. Végig csak az motivált, hogy nem akartam elveszíteni Cathyt. – Elhallgattam, mert a feltörő emlékek túlságosan megviseltek ahhoz, hogy akár csak egyetlen további szót is ki tudjak ejteni sírás nélkül. A végeláthatatlan kékséget bámultam az ablakon át, míg le nem csillapodtam. – Nem sokkal anyuék halála után apám durvaságai kezdtek elfajulni és amint túlléptem azon, hogy nem akarom bajba sodorni őt, feljelentést tettem. Másnap Cathyt nem találtam a szomszédban, ahol napközben lenni szokott. Mary azt mondta, apám korán hazavitte. Mikor hazaértem, Cathy egy hatalmas bőröndön ücsörgött a folyosón és zokogott. Azt mondta, apa el akarja vinni őt. Életemben nem láttam még annyira elesettnek. Rettegett. – Eddig bírtam ki könnyek nélkül. Nem sírtam, egyszerűen csak folytak a könnyeim, mintha valaki megnyitott volna egy csapot. – Legyen elég annyi, hogy apa megfenyegetett, ha még egyszer ráküldöm a zsarukat, soha többé nem látom Cathyt.

– Megtette volna? Kockáztatva, hogy pénz nélkül marad?!

– Hidd el, tőle bármi kitelik. Belegondolni sem merek, hogyan jutott volna pénzhez, ha Cathy vele van. – A gyomrom zúgolódni kezdett, ahogy bevillant néhány eshetőség. Bárki bármit mond, nem volt más választásom! – Ma is így döntenék, de ennek már nincs is jelentősége. Mint kiderült, kijött hozzánk egy rendőr, de mivel apa éppen józan volt, szépen elbeszélgettek. Apa bemesélte neki, hogy kimaradtam az iskolából és alkohol-problémáim vannak, őt pedig azért jelentettem fel, mert amikor a barátom részegen megvert, eltiltott tőle. A zsarunak elég volt annyi, hogy leellenőrizte a történet egyetlen valós pontját, vagyis, hogy nem járok suliba, és mindent elhitt neki. Ezek után nem mertem kockáztatni. Később pedig rájöttem, hogy mivel akkor még nem voltam tizennyolc, ha apát lecsukják, Cathy intézetbe került volna, így még örültem is, hogy félresikerült a dolog.

– De miért vártál ilyen sokáig?! Már rég nagykorú vagy.

Ezen már én is gondolkodtam. Jó kérdés.

– Nem tudom – vallottam be. – Talán gyáva voltam. Akármilyen rossz volt otthon, voltak barátaim, akikre támaszkodhattam, bíztam bennük és erőt adtak. Akkor döntöttem végérvényesen a távozás mellett, amikor apám Cathyt vette célba.

Ismét Rachel törte meg a borús csendet, visszaterelve a beszélgetést eredeti medrébe.

– Ha még Chrisék sem tudták, hogy a raktárbéli Dakota és Zoe, a pincérnő ugyanaz a személy, akkor Follow honnan tudta meg?

– Ez a millió dolláros kérdés – néztem fel rá hálásan. – Ez, és hogy honnan tudnak Cathyről. – Önkéntelenül is Keithre siklott a pillantásom, de az arckifejezését látva inkább nem mondtam ki, ami átfutott az agyamon.

Cathy említésével vissza is kanyarodtunk a legfontosabb napirendi ponthoz.

– Miből gondoljátok, hogy a képekért cserébe elengedik Cathyt? Hiszen akkor még mindig itt vagyunk mi, mint élő tanúk.

– Na, igen, de a fotó tárgyi bizonyíték, míg a szavunk, az övékkel szemben… És tudják, hogy tudjuk, hogy minket bármikor eltehetnek láb alól – fejtette ki Keith.

– Ha ezt megnyugtatásnak szántad, akkor még gyakorolnod kell – motyogtam válaszként. – Ráadásul ezt akár a holnapra megbeszélt randevún is megtehetik.

– Valószínűleg ez is a tervük.

Nem tudtam eldönteni, Keith vajon eltökélte, hogy kicsinál idegileg, vagy csupán nem akart hiú reményeket kelteni bennem.

– De, ha odaadjátok a fotókat, akkor felesleges volt minden. Eldobjátok, amiért eddig küzdöttetek. Ki tudja, lesz-e még egyszer ilyen ütőkártya a kezetekben.

Keith és én egyszerre hördültünk fel. Ezt nem vártam Racheltől.

– Nem ártatlan életek árán akarjuk elkapni Follow-t – morogta dühösen Keith.

– Jaj, nem úgy értettem, hogy áldozzuk fel Cathyt! – szabadkozott Rach ijedten. – Hogy gondolhatsz rólam ilyesmit, Da… Zoe? Én csak arra gondoltam, hogy nem lenne-e más lehetőség. Keith jól mondta az előbb, ha a bíróság nem is, az esküdtszék valóban jobban szokott hinni a saját szemének, mint a másodkézből kapott információknak. Főleg, ha olyan közismert, és lássuk be, köztiszteletnek örvendő egyén megrágalmazásáról van szó, mint Anthony Follow.

– És mi a helyzet a fülükkel? – morfondíroztam.

A nagy csendre felnéztem, és három döbbent szempár meredt rám.

– Van más bizonyítékunk is Follow ellen – vigyorodtam el –, de ahhoz vissza kell menni a lakásomba.

– Szó sem lehet róla! – csattant Keith hangja erélyesen.

– Nem az engedélyedet kértem, hanem közöltem egy tényt – vetettem rá megsemmisítő pillantást.

– Te nem vagy magadnál! Szerinted, ha meglátnak, hagyják, hogy szépen elsétálj?! Túl veszélyes visszamenned oda!

– Mondod te! Szerintem viszont kevésbé veszélyes, mint itt ülni. És tehetünk további óvintézkedéseket is.

– Mire gondolsz? – Chris legalább megfontolta a szavaimat.

– Először is, nagy az esélye, hogy úgy gondolkodnak, mint ti, vagyis azt hiszik, az lenne az utolsó hely, ahova betennénk a lábunkat. Másodszor, a lakásom egy bűntény helyszíne volt, ezért nem valószínű, hogy a közelébe mennek, hacsak nem akarnak gyanúba keveredni. Harmadszor pedig, válaszolunk nekik, és elhintjük, hogy nálunk is van valami, ami viszont számukra lehet fontos. Biztos vagyok benne, hogy ha meg is látnának kettőnket – intettem Keith felé –, nem mernének lépni, mert nem kockáztatnák a válaszreakciótokat – néztem komolyan Chris szemébe. Reméltem, hogy elég meggyőzően érveltem.

– És miért pont mi ketten mennénk? – kérdezte Keith, kíváncsian fürkészve az arcomat.

– Biztos, ami biztos. Bár nem rajongok túlzottan az ötletért, hogy újra motorra üljek, de talán így leszünk a legmozgékonyabbak, ha mégis menekülnünk kell.

– Lehidalok tőled! – ingatta a fejét hitetlenkedve.

Chris és Rach jelentőségteljesen összenéztek, bennem azonban egyetlen gondolat munkált: Anthony "Diamond" Follow ezúttal túl messzire ment!

Folytatása következik!