Mostanában idő- és energiahiánnyal küszködök, és bár több novellába is belekezdtem, valahogy egyik sem akaródzik magától megíródni. :-P (micsoda szép magyar mondat...)
De, hogy ne hagyjalak titeket olvasnivaló nélkül, hoztam egyet az utolsó verseim közül. Lassan a füzetke végére érek... Vagy újakat kell írnom, vagy ki kell találnom valami mást...
Miért?!
Mondd, miért fájdalmat érzek?!
Miért nem tudlak úgy szeretni Téged,
hogy az mégse fájjon?
Mondd, miért nem szeretsz engem?!
Miért nem tudsz úgy szeretni,
hogy ez mégse fájjon?
Miért kellett, hogy beléd szeressek?!
Hogy két szemed, ha rám néz, nevessek?
Miért kellett elhinnem neked,
hogy nekem adtad szívedet?
A választ, sajnos nem tudom;
S Te sem, úgy gondolom;
Miért volt erre szükség?!
Miért döftél a szívembe tüskét?!
Miért akartál fájdalmat okozni?!
Miért nem tudsz választ adni?!
Miért?!
(1998)
Ez a vers életem egy rövidke, boldog szakaszának végén született. Legalábbis akkor azt hittem, hogy ez a vége. Valójában az egy évvel később érkezett el, ha lehet, még fájdalmasabban.
Szép vers ez is.
VálaszTörlésTényleg újakat kellene írnod :)
Köszönöm. Amilyen nyomott hangulatban vagyok, bőven van rá esély... :-S
VálaszTörlésNa, akkor most rántsd össze magad, és gyere elő valami igazi Diarással. Nehogy már mindenkit letörjön ez a vacak elő-novemberi idő!
VálaszTörlésNem az idő. Alváshiány. Elfáradtam.
VálaszTörlésKedves Diara, gratulálok a vershez, megkapó alkotás. Egyetértek azzal, hogy újakat kellene írnod.
VálaszTörlésKöszönöm, Katarina!
VálaszTörlés