2011. december 30., péntek

Pályázat, pályázat, pályázat...

Üdv mindenkinek!

Először is, itt is elújságolom, hátha valaki még nem tudja, az Aranymosó pályázat szerkesztői úgy döntöttek, egyelőre kíváncsiak a művemre, így bekerülhettem a következő fordulóba, melynek keretében már fel is került a Zoe második fejezete az Aranymosás weboldalra.
Nézzetek be, olvassatok, véleményezzetek, értékeljetek. Minden egyes szónak nagyon fogok örülni. :-D



Másodszor, aki kihívást keres így az év utolsó/első napjaiban, az kukkantson be IDE, Hédi ugyanis meghirdette első pályázatát, Újévi fogadalom címmel.
Én személy szerint abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a zsűri tagja lehetek és már nagyon várom a beérkező műveket és az eddig ismeretlen tevékenység által nyújtott élményeket. :-D
Jelentkezzetek bátran! 


A pályázat főtámogatója:


További támogatók:



valamint
Nagy Zsuzska kézműves



Ezen kívül, ha valakit érdekel, Bells legutóbbi pályázatára beküldött novellámhoz megkaptam minden zsűritag véleményét így itt is kiegészítettem az adott bejegyzést.
Ezúton is szívből gratulálok minden helyezettnek! :-)


Mindenkinek jó böngészést, írást, olvasást, éppen mihez van kedve! :-)

8 megjegyzés:

  1. Na menj már, zsűritag leszel Hédi pályázatán?! :D Ez így merőben más megvilágításba helyezi az egészet...!Öcsém, egy barátom fogja elbírálni a pályaművemet – így máris kicsit nagyobb a nyomás :S

    VálaszTörlés
  2. Majd megkérem Hédit, hogy a szerzők feltüntetése nélkül továbbítsa nekem a pályamunkákat. Ez segít? :-)
    De ha ez nem jön össze, akkor is igyekszem teljesen pártatlan lenni. Általában ez nem szokott gondot okozni. :-) Szóval nyugi és jó alkotást! :-D

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, sok sikert az Aranymosáshoz! ^^ Boldog Új Évet, és csupa jó dolgot kívánok neked!!! :-)

    VálaszTörlés
  4. Matt :DDDD
    egyébként szerintem bizonyos sze4rzőket fel lehet ismerni a stílusukról :pl Téged, Diara, de talán már Mattet is bevállalnám :))

    VálaszTörlés
  5. Nyugodj meg Matt! :) Diarán kívül lesz még 4 szőrösszívű kritikus, bár szerintem sem lesz abból gond, hogy valakit ismerünk a pályázók közül.
    Köszönöm, hogy kitetted a bannert!
    Puszi és BÚÉK!!!

    VálaszTörlés
  6. Artie, köszönöm és viszont kívánom! :-D

    VálaszTörlés
  7. Grapes, való igaz, az én írásaimra már többször ráismertél, de én nem állítanám, hogy nekem is menne. Majd most letesztelem ezen képességemet. :-D

    VálaszTörlés
  8. Bizony, lesz még négy másik zsűritag - hogy ki mennyire szőrösszívű, az majd elválik :-D -, szóval biztos kiegyenlített lesz a verseny. :-)

    B.Ú.É.K. neked is, Hédi! :-)

    VálaszTörlés