M. Kylie – A csillagok

A csillagok

Az óceán mélyén csodás kékség vesz körül. Ha ott élsz, ismered minden zugát, bejártad már vagy ezerszer. A víz bársonyként ölel közre. Ruganyos, áramvonalas tested csak úgy siklik a vízben. Az valami csodás egy érzés! Képzeld el, hogy ott úszol lent a narancssárga korallok felett, és bohóc halak röppennek széjjel árnyékod láttán és tűnnek tova hírtelen. A boldogság járja át a tested, amint a víz simogatja.

Ebben az idilli környezetben lubickolt a mi kis szerelmes hableányunk is. Gondolatait messze vitték a habok. Hosszú ezüst szőke haja zászlóként lengett utána a víz áramlatát követve. Mosolyát nem lehetett lecsalni tündéri arcáról, nap nem látta hófehér bőrén most pirospozsgás foltok jelentek meg a kékes homályban. Hiszen a szerelem járta át a lelkét. Az érzelmei már rég átvették a hatalmat. Immár nem az esze irányította, a szíve vezérelte tetteit.

Leúszott és íves kanyart téve váltott irányt oly gyorsan mozgott, hogy emberi szem nem tudta volna követni.

Tudta, hogy elveszett, elveszett egy ember szerelmében. Engedett a bűnös csábításnak, újra és újra felmerészkedett az emberek világába. Fel a naphoz, fel a csillagokhoz, ahol a lehelet vékony szellő simogatta puha bőrét. Ahol semminek nem volt súlya csak a szívnek volt hatalmas ára. Légies közegben a test elnehezedett. Eleinte fura volt számára ez az ismeretlen fenti világ, de amint megtapasztalta a szerelem erejét nem tudott többé csak sellőként létezni. Kíváncsisága megváltoztatta az életét, mondhatjuk úgy az egész sellőséget. Attól a perctől kezdve, hogy a kis hableány kidugta szépséges arcát a habok közül és pillantásuk találkozott az ember fiúéval, minden addigi életfelfogása elveszett. Onnantól kezdve nem számított a törvény, attól fogva csak a szerelem lett az úr számára.

Elmesélte társainak repdeső lelkének titkát, azt, hogy egy fenti lény rabul ejtette parányi szívét. Ódákat zengett nekik a víz kivetette földről és a csodás színekről, amelyek a nap arany fényében pompáznak. A pille könnyű térben úszó, megérinthetetlen állatokról és a súlyos érzésről, amikor kidugta a fejét és a mélység belé költözött, mintha marasztalni szerette volna. Amikor féltette a víz, hogy ne veszítse el.

Kinevették, nem hitték egyetlen szavát sem. Nem értették a lányban dúló kétségeket. Árulónak bélyegezték… féltették titkaikat.

De a szerelmes sellőlány nem élhetett többé az egyszerű sellők között, minduntalan a fenti elérhetetlent kutatta. Kedvese gyönyörű szavai csengtek fülében, hívogatóan csábították. Meg akarta ismerni a számára elérhetetlen világot.

Haragoszöld uszonyán megcsillant a tündöklő nap fénye, táncot járva megannyi kis kívánságot rejtő csillagon. Szörnyű és egyben az egyetlen lehetőséget kínálva fel előtte, hogy boldog lehessen. Hatalmas csobbanással merült el a habokban, könnyei egybeolvadtak az őt körülölelő sós hullámokkal.

Titkos találkára sietett, kedvesének hevesen dobogó szívvel életét kínálta fel zálogul, hogy örökké együtt maradhassanak. Lesütött szemmel mesélt a sellők féltve őrzött titkairól, a varázserőről, melyről emberi lények mit sem sejthettek, mert halállal lakolt mindegyik, aki tudomást szerzett a titokról. A sellőlányt annyira elvakította a szerelem, hogy nem törődött az ősi titokkal. Csak az ismeretlenbe vágyott, a csodás messzeségbe, ahol szerelme karjaiban lehetett. Akarta látni a palotát, melyről kedvese mesélt, érezni szerette volna bőrén a lágy szőrme érintését, melyet számára ismeretlen állatok bőréből készítettek.

A herceg annak reményében, hogy soha nem fogja elveszíteni, kedvese uszonyán lévő egyik csillagra helyezte reszkető tenyerét, és hangosan kimondta kívánságát. Abban a pillanatban kihunyt a parányi csillag szikrázó fénye, és a sellőnek kecses lábai lettek a semmiből.

A herceg elvitte a gyönyörűséges lányt a palotájába és elvette feleségül. Több ország népe gyűlt össze, hogy láthassa a szépséges és egyben titokzatos királynét.

Viszont a mi kis hableányunk nem sokáig volt boldog. Visszavágyott a tengerek és óceánok kék habjai közé. Képtelen volt felejteni, nem tudta kitépni szívéből a víz iránt érzett szeretetét.

Tisztában volt azzal, hogy a saját, és kedvese életével játszik, ha visszamerészkedik az óceán mélyére, de lényének legbelső kívánságát nem tudta megtagadni. Szerette volna megmutatni gyermekének és férjének is, mindazt a mélységes csodát, amit csak ő látott a hullámok ölelésében. Szerette volna visszaadni kedvesének mindazt a szépet, amit tőle kapott a felszíni élete során.

Egyik éjjel, mikor a hold selymes fénye csak egy csíkban világította meg a víz felszínét, felébresztette kedvesét és leányukat. Halkan kiosontak a palotából.

Hitvese és gyermeke bizalommal követte őt az óceán lágyan ringatózó habjai közé.

Az asszony ismét sellő szeretett volna lenni. Arra vágyott, hogy a víz körülölelje testét, és sebesen úszhasson. De szeretteit nem vihette magával a mélységbe, tudta, hogy nagy árat kell, fizessen eme kívánságáért, de nem tehetett mást, ha boldog akart lenni. Érezte, hogy két világ közt rekedt, szerette volna eggyé olvasztani ezt a két csodás világot. Azt akarta, hogy leánya, ne szenvedjen hiányt sem, a mély sem a felszín nyújtotta örömökből. De tudta, hogy ezért fel kell, áldozza saját boldogságát, és kész volt ezt megtenni.

A vízben ismét kirajzolódtak testén a parányi csillagok, melyek annak idején sellő uszonyát díszítették. Immár a tíz kicsi csillagból, már csak hét virított hófehér bőrén úgy, mint a csillagok a koromfekete égen. Három csillag fénye kihunyt, amikor szerető kedvese megdörzsölte és kívánságai teljesültek.

Minden egyes csillag tíz évet jelentett egy sellő életéből. Ha kihunyt, tíz évvel közelebb került a halálhoz.

A mi sellőnk most készült feláldozni még tíz évet az életéből, hogy leánya boldog lehessen.

Megfogta gyengéden szerető párja kezét és az egyik csillagra, helyezte. Biztatóan mosolygott.

A tudatlan és egyben szerető férj megdörzsölte a csillagot és kimondta a bűvös szavakat. Azt kívánta, hogy a leánya és kedvese és saját maga legyenek sellők is és emberek is. Ezzel a kívánságával elmosta a határt a két nép között.

Ha lábadat érintik a selymes habok már nem akadály, hogy szíved hangját kövesd. Ha pikkelyeid közt érzed a forró homok simogatását nem akadály, hogy lelked óhajának eleget téve futásnak eredj.

A szerző blogja: http://milagrosz.blogspot.hu/

A zsűri véleménye:

Rose Woods

A cím nem sokat mond, mégis figyelemfelkeltő. Ki ne akarna olyan titokzatos témáról olvasni, mint a csillagok.

A külalakról mindig az értékelés végén szoktam írni, most azonban fontosnak érzem, hogy rögtön kitérjek rá. Borzalmasan kaotikussá tette a szöveget, hogy nem volt beállítva a sorkiegyenlítés. Nagyon bántotta a szemem. Ez csak egy kattintás a szövegszerkesztőben, érdemes figyelni rá, mert sokkal szebb látványt nyújt az így formázott írás.

Tetszett ez a keserédes mese – a kis hableány klasszikus, számomra soha meg nem unható története, egy egészen új feldolgozásban. Külön örülök, hogy bár érezhető volt a sellő önfeláldozása mögött megbújó, közeledő tragédia, azért mégis csak jó lett a vége. A főszereplő karaktere jól kidolgozott, tökéletesen érezhető volt a két világ közötti vívódása.

Gyönyörűek voltak a jelzők, de bár számomra egyáltalán nem zavaró, ha halmozva vannak egy szövegben, itt a kevesebb több lett volna – jobban érvényesülhetnek.

A helyesírással nem voltak nagy gondok, viszont jobban kellett volna figyelni az egybe- és különírásra, a szóismétlésre (ez hatványozottan igaz az „és”-re), a vesszőhibákra, a felesleges névelőkre. Ezek apróságok, nem voltak zavaróak, talán csak azért vettem észre, mert már rááll a szemem. (Természetesen csakis más írásában, a sajátomban még akkor sem veszem észre, ha kiböki azt :-/.) De érdemes egy kis plusz energiát rááldozni. És még egy megjegyzés, a „hírtelen”, az nem „hirtelen”. Ez valószínűleg elírás.

Az utolsó két mondat egyszerűen gyönyörűséges volt. Nagyon tetszett, és kiválóan kitűnt belőle pályázat témája, a visszatérés, az újrakezdés. Mindent egybevetve egy nagyon szép pályamunkában volt részem.

Agnese Mondo
A cím találó, bár nagyon lightos.
A történet ugyan nem ad semmi újat, tulajdonképpen csak a kis hableány átdolgozása, de érthető és nyomon követhető.
A stílusban nem fedeztem fel különösebb egyediséget, de a leírások nagyon szépen vannak megfogalmazva. Tulajdonképpen azt mondanám, hogy a leíró rész az erősséged, ugyanis azok szépen, részletesen ki vannak dolgozva, amikor azonban cselekményhez érkezünk, jön egy nagy ugrás, megtörik a történet, mintha egy könyvből hiányozna egy-két oldal. Ezen azonban sok olvasással és gyakorlással lehet segíteni.

Diara Fancy

A cím figyelemfelkeltő volt, mert kíváncsi lettem, hogyan kapcsolódik a megadott témához, a tartalomhoz is passzolt, ami pedig, alapjaiban, megfelelt a kiírásnak. Még a számtalanszor megírt témától sem tántorodtam el, mert meseimádó vagyok.

Szóval, nagyon élveztem volna, ha a kivitelezés, az írás egyedibb hangvételű és gördülékenyebb.

A stílus elég kiforratlan, töredezett, amit főleg a mondatok rossz tagolásának tudok be, és néhány oda nem illő jelző is rontotta a hatást. Érződik rajta az igyekezet, hogy szépen akartál fogalmazni, ez sokszor sikerült is, de aztán jött egy képzavar, ami kilökött a formálódó hangulatból. Így sajnos azokat sem tudtam annyira élvezni, amik egyébként tetszettek.

Egy kis következetlenséget is felfedeztem a történetben, ezen kívül, talán színesebb, életszerűbb lett volna párbeszéddel bővítve, bár ez csak egy ötlet – lehetőséged lett volna rá, hiszen nem használtad ki a teljes terjedelmet.

A helyesírásban is találtam némi kivetnivalót, leginkább az összetett szavaknál.

A külalak tulajdonképpen majdnem tökéletes, csak egy javaslat itt is: máskor állítsd sorkizártra a szöveget, úgy sokkal esztétikusabb, ha a sorok vége nem ilyen csipkézett. 

Nem indul ez rosszul, sok olvasással és még több gyakorlással, igazán szép írások kerülhetnek ki a kezedből.