A szivárvány tövében - 13. rész

Vigyázat! Erotikus tartalom! :-D

Túl szép...

A csütörtöki táncórát nagy egyetértésben ellógtuk, lévén, hogy egyiken sem rajongtunk túlzottan a Paso Doble-ért, és inkább eltöltöttünk egy kellemes délutánt az egyik közeli strandon. Napok óta először jutott eszembe az a szörnyű este is. A fürdőzéshez ugyanis bikinire kellett vetkőznöm, és Ryan még nem látta a combomon éktelenkedő hegeket. Bár már nem vöröslöttek és tényleg összébb húzódtak kicsit, de ettől még nem lettek szebbek. Nem mintha attól féltem volna, hogy zavarni fogják őt, vagy csúnyának talál miattuk, mégis idegenkedtem a felfedésüktől. De muszáj volt megszoknom a dolgot, elvégre most már életem végéig együtt kell élnem velük. Miután a strand egyik fülkéjében átöltöztem, egy kis kendőt kötöttem a derekamra, hogy odázzam még egy kicsit a dolgot. A medencéhez érve kutatva néztem körül, hogy megtaláljam Ryant a tömegben, amikor hirtelen hátulról felkapott, és „nagy levegőt” felkiáltással a vízbe ugrott, magával rántva engem is. Prüszkölve bukkantam felszínre, és dühösen horkantva vetettem rá magam. Hiába próbáltam azonban lenyomni, csak annyit értem el, hogy minduntalan én kerültem víz alá. Pár perc elteltével két kezemet felemelve megadtam magam, mire ő nevetve átkarolt és kissé kiemelt a vízből, majd ajkait egy pillanatra az enyémre szorította. Ahogy boldogan mosolyogva nézett fel rám megláttam a sóvárgást azokban a gyönyörű zöld szemekben. És ez a sóvárgás nagyon is ismerős érzés volt. Ebben a pillanatban én is pontosan ugyanazt éreztem. Azóta a bizonyos első alkalom óta nem csókolt meg igazán. Itt volt az ideje. Karjaimat a nyaka köré fontam, és lágyan a szájára hajoltam. Víztől csöpögő hajam körénk borult, akár egy sátor. Finoman, puhán, szinte félve ízlelgettük egymás ajkát, majd szánk szétnyílt és nyelvünk hasonlóan óvatos játékba kezdett. Elemi erővel tört rám az érzés, mennyire kívánom őt. Magam sem reméltem, hogy fogok még így érezni. Szorosan hozzásimultam a langyos vízben, és azt kívántam, bár ne itt lennénk. Éreztem, hogy hasonló gondolatok járhatnak a fejében. Kuncogva szakítottam meg érzéki csókunkat, és karjaimmal a vállába kapaszkodtam, míg a medence szélénél lévő padkához evickéltünk. Leült és az ölébe húzott, miközben összekulcsolt ujjainkat bámulta. Kisfiúsan zavart mosolyát látva még inkább nevethetnékem támadt.

– Te kinevetsz engem? – nézett rám fenyegető vigyorral.

– Jaj, ne, csak ne megint a víz alá! – kiáltottam tettetett ijedtséggel, és még erősebben kapaszkodtam a kezeibe. – Ígérem, jó kislány leszek!

– Ejnye, ejnye… – csóválta rosszallóan a fejét. – Egyáltalán nem könnyíted meg a helyzetemet, tudod-e? – húzott még szorosabban magához, kétséget sem hagyva afelől, hogy mire is gondol.

Igaza volt. Eddig fel sem merült bennem, hogy neki milyen érzés lehet nap, mint nap mellettem aludni és ébredni, miközben majdhogynem hozzám sem érhet. Hálás voltam, hogy nem sürget, és ennyivel le is tudtam a dolgot. Pedig biztos nem volt egyszerű visszafognia magát.

– Sajnálom, igazad van – hajtottam le bűnbánóan a fejem, ismét a hajam fedezékébe vonulva.

Az állam alá nyúlt és gyengéden felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

– Madison! Ezt nem azért mondtam, hogy rosszul érezd magad. Nem akartam bűntudatot ébreszteni benned. Nincs is miért így érezned. El se tudom képzelni, milyen nehéz lehet feldolgozni a történteket, és eszem ágában sincs sürgetni téged, pláne bármit rád erőltetni. Kívánlak! Ez tény, és nem nagyon tudom titkolni, nem is akarom. De ez nem azt jelenti, hogy most azonnal viszonzást várnék tőled, vagy akár a közeljövőben. Teljes mértékben rád bízom, hogy eldöntsd, készen állsz-e rá. Szeretlek – nézett komolyan a szemembe –, és ezen egy szemernyit sem változtat az a tény, hogy önmegtartóztatóan kell e élnem vagy sem. Ennél sokkal nagyobb dolgokat is megtennék érted.

Nem tudtam mit mondani. Valahogy nem találtam a megfelelő szavakat. Szeret. Ez visszhangzott a fejemben, és furcsa mód kicsit megijedtem ettől az érzéstől. Túl gyorsnak tűnt minden. Ugyanakkor a szívem őrült ütemben dobolt, és azt súgta, csak semmi pánik, hisz én is ugyanúgy érzek. Az utóbbi néhány évben az eszem irányított, a szívemet száműztem a döntések meghozatalánál, és csak olykor-olykor, alkotás közben jutott szóhoz. Úgy döntöttem, ezúttal hagyom, hogy kedve szerint dobogjon.

– Én is szeretlek. Mindennél jobban – súgtam, majd újra megcsókoltam. Ezúttal azonban nem viszonozta. Kérdőn néztem rá. Nem értettem.

– Valami rosszat mondtam? – kérdeztem tanácstalanul.

– Nem, éppen ellenkezőleg – mosolygott boldogan megszorítva a kezemet. – De nem szeretném, ha úgy éreznéd, bármit is várok cserébe.

– Eszembe sem jutott – szakítottam félbe. – Az igazat mondtam. Szeretlek. Igaz, ha nemrég azt mondja nekem valaki, hogy két héten belül így fogok érezni valaki iránt, a képébe nevettem volna, de akkor is így van. És én is kívánlak. Ha megtesszük, nem csak azért fog megtörténni, mert te akarod, hanem azért, mert mindketten akarjuk. Az előbb a vízben azt kívántam, bár máshol lennénk, valahol kettesben… és még most is így érzek. Nem tudom garantálni, hogy nem ismétlődik meg, ami az első csókunkkor történt. Sőt, semmit nem tudok garantálni. De ha arra várunk, akkor soha nem fogjuk megpróbálni – az utolsó mondatokat szinte már csak suttogtam. Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán hallotta a minket körülvevő vidám zsivajban. De a következő pillanatban már tudtam, hogy hallotta.

– Szeretlek – suttogta a fülembe ismét.

Derekamat szorosan átölelve újra közelebb húzott magához, majd szájával a fülemtől indulva lassan, finoman becézni kezdte a nyakamat egészen a kulcscsontomig. A leheletnyi, apró érintésektől megborzongtam és halkan felnyögtem, mire visszatért a fülemhez, és kajánul felkuncogott.

– Most visszakaptad – súgta rekedten. Csiklandozó lehelete csak még tovább fokozta a bennem égő vágyat.

– Azt hiszem, jobb, ha hazamegyünk – válaszoltam, miközben megpróbáltam egyre szaporább pulzusomat erőnek erejével lassulásra bírni.

– Igazad lehet, de várnunk kell pár percet – nevetett fel vágytól reszelős hangon.

Csak otthon a zuhany alatt jutott eszembe, hogy ezúttal sem látta a sebhelyeimet. Lemostam magamról a klóros víz maradványait, hajat mostam, és bekentem a hegeket a kenőcs maradékával, majd kényelmes halásznadrágba és pólóba bújtam. Vacsorát készítettem, míg ő is lezuhanyozott, és közben azon törtem a fejem, vajon hogyan viselkedjek ezek után. Zavarban voltam. Még soha nem tárulkoztam ki ennyire senkinek. Ryan most már a legbensőbb érzéseimet, gondolataimat is ismerte. Ez kicsit feszélyezett. Mindez azonban csak addig tartott, amíg szimatolva meg nem jelent a konyhaajtóban. Derekamat átkarolva a nyakamba csókolt, és a vállam fölött lesett a serpenyőbe.

– Micsoda illatok – dörmögte a vállhajlatomba. – Szóval szép vagy, okos, tehetséges, fantasztikusan táncolsz, és még főzni is tudsz. Azt hiszem, én vagyok a világ legszerencsésebb pasija.

– Ez csak egy kis zöldséges rizottó.

– Az illata akkor is fenséges, és én farkas éhes vagyok!

– Rendben, akkor teríts meg, és máris ehetünk.

– Sziasztok! – hallottuk meg Haley hangját, majd a bejárati ajtó csapódását.

– Szia, Haley! Épp jókor jöttél, a vacsora hamarosan tálalva! – kiáltottam ki neki.

– Már a folyosón is éreztem – lépett be vidáman. – A kérdés csak az, hogy mennyit csináltál, mert szerintem perceken belül mindenkit idecsalogat az illata.

– Akkor hoppon maradnak, mert legfeljebb négy embernek elég – nevettem felszabadultan.

– Csajok! Mit szólnátok holnap egy közös vacsorához? Sőt, ha már itt tartunk, holnap péntek… Karaoke lesz a Dreamsben. Benne vagytok egy kis nótázásban? Szólunk a többieknek is, és csapunk egy jó kis bulit – Ryan fülig érő szájjal várta a válaszunkat.

– Én benne vagyok, ha a többiek is! Mióta az eszemet tudom, ki akarom próbálni – feleltem, belefeledkezve kisfiús mosolyába.

Miközben kellemesen csevegve vacsoráztunk, azon gondolkodtam, hogy vajon meddig tarthat még ez az idilli állapot. Pontosan illett ide a közhely, miszerint „túl szép, hogy igaz legyen”. Ryan észrevette merengésemet, és finoman megszorítva a kezemet, kérdőn nézett rám. A szemeiben ott tükröződött mindaz a szeretet és aggódás, amit én iránta éreztem. Egy mosoly kíséretében megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, és elhessegettem a kellemetlen gondolatokat.

Másnap délelőtt befejeztem az ötödik képet. Ezúttal egy számunkra különleges természeti jelenséget kellett vászonra vinnünk. Én a szivárványt választottam. Valahogy mindig is vonzott és érdekelt ez a gyönyörű, semmiből feltűnő, és végül semmibe vesző színes káprázat. Mikor kicsi voltam, úgy képzeltem, hogy az egy átjáró a valóság és a képzelet világa között. Később egyszerűen egy jelképpé vált számomra, amely arra emlékeztetett, hogy a legnagyobb vihar után is kisüt a nap. A szüleim halála után a nagymamám szeretete volt ez a szivárvány. Az egyetemi történések, majd a nagyi halála kis időre elhitették velem, hogy az én szivárványom örökre kifakult, de amikor rátaláltam Oakridge-ben arra a kis utcára, a Szivárvány közre, azonnal tudtam, hogy egyszer újra tündökölni fog. Egy jelként fogtam fel, ezért is vettem meg pont azt a házat. De aztán nem volt bátorságom előbújni a barlangomból, hogy megkeressem a szivárványt és a tövében rejtőző kincseket. Most pedig itt van Ryan. Az eddigi legsötétebb vihar után a legszebb és legfényesebben tündöklő szivárvány életem egén.

A kép egy teljesen hétköznapi tájkép volt. Egy virágos rétet ábrázolt, melynek az egyik végén még látszottak a sötét viharfelhők, és a virágok szirmain ott pihentek az esőcseppek, de már a rét túloldaláról melegen szikrázó napsugarak fényét verték vissza, és a kék égbolton színpompás szivárványhíd ívelt keresztül. Pontosan tükrözte az érzéseimet. A reményt, hogy végre a sok rossz után szép dolgok következnek, és az elvonuló vihar után, ismét felragyog a nap. Lefotóztam, és Mr. Morris elégedetten mosolygó tekintetétől kísérve kisétáltam a teremből. Hazaszaladtam, és már frissen, üdén, táncra készen vártam Ryant.

Ma a Jive volt soron. A Cha-cha-cha után a második kedvencem, és most a hangulatom is megvolt hozzá. A zene lendületes ritmusa azonnal magával ragadott minket, és mi gondtalanul adtuk át magunkat a tánc örömeinek. Még az sem tudott zavarni minket, hogy Bev a szokásos lekezelő, távolságtartó stílusában úgy tett, mintha övé lenne az egész táncparkett. Csak szegény Phoebet sajnáltam kicsit. Látszott rajta, hogy őrlődik Daryl vidámsága és a bátyja melletti szolidaritás között. Végül azonban ő is az első mellett döntött, és nem vett tudomást többé barátnője szúrós, bosszús tekintetéről, élvezte a mozgást és a jókedvű szórakozást. Kifulladva, de örömittasan sétáltunk vissza a szállásra. Mindenki az esti karaoke partiról beszélt. Már én is nagyon vártam. Miután megbeszéltük, hogy két óra múlva találkozunk az épület előtt, szétszéledtünk, és mindenki elindult készülődni. Hála a ténynek, hogy Haley már indulásra készen várt ránk, még csak sietnem sem kellett. Ezúttal a szokottnál kissé erősebb, füstös árnyalatú sminket használtam, szórtam magamra egy kevés parfümöt, majd pörgős, vajszínű szoknyát és fekete, testhezálló topot vettem fel. A hajamat laza, kócos kontyba tűztem, pár tincs kacéran a nyakamba és az arcomba hullott. Belebújtam a kényelmes új cipőmbe, és átengedtem a fürdőt a türelmesen várakozó Ryannek. Pontosabban átengedtem volna, ha nem rántott volna vissza magával. Még láttam, amint Haley kuncogva ingatta a fejét, aztán bezáródott az orrom előtt az ajtó, és Ryan ölelő karjai közt találtam magam.

– Csodásan festesz – súgta a fülembe rekedten, miközben parfümöm illatát belélegezve leheletfinoman végigsimított csupasz hátamon.

– Ezt már mondtad, amikor megnézted a képeimet – mondtam értetlenséget tettetve, de közben alig bírtam visszatartani az ajkaimra kívánkozó boldog mosolyt.

– Te kis boszorka – morogta Ryan, ezúttal a nyakamnak. Apró csókjai az én véremet is felpezsdítették. – Na, menj, amíg el bírlak engedni – mondta végül elszakadva felforrósodott bőrömtől. – Én pedig veszek egy hideg zuhanyt – hallottam meg az orra alatt elmormolt utolsó pár szót.

– Megmossam a hátad? – kérdeztem incselkedve, majd rá se nézve, nevetve kiperdültem az ajtón, mielőtt a felém hajított törülköző eltalált volna.

Az egész este csodásan telt. A vacsora kitűnő volt, a hangulat még jobb, és a Dreams is elnyerte a csapat tetszését. A múltkorihoz képest annyit változott, hogy kicsivel több volt a fény, a színpaddal szemben egy hatalmas kivetítő ereszkedett alá a plafonból, és a kis kerek asztalokat valamivel nagyobbakra cserélték. Mindenki kipróbálta magát a színpadon, még Greg és Mark is felbátorodott pár velem elfogyasztott tequila gold után, csak én nem mertem a mikrofon elé lépni. Mindig ez volt. Már az egyetemen is többször szerettem volna kipróbálni, de az utolsó pillanatban állandóan inamba szállt a bátorságom. De ezúttal Ryan megígértette velem, hogy ha mindenki énekelt legalább egy dalt, akkor én sem visszakozhatok. Ráadásul meg is zsarolt. Ő csak akkor volt hajlandó előadni, amit kiválasztott, ha én már megtettem. Kértem még egy tequilát, és miután szertartásosan lehúztam az italt, a színpad felé vettem az irányt.

Hosszas töprengés után Celine Dion I’m Alive című száma mellett döntöttem, és kizárólag neki énekeltem. Ha érzelgősebb, lassabb számot választottam volna, tuti elsírtam volna magam, de mégis olyat akartam, ami elmondja helyettem, mit is érzek. A végén annyira belejöttem, hogy mikrofonnal a kezemben lesétáltam az asztalunkhoz és ott fejeztem be a dalt.

– ”…Ha itt vagy, megáldod a napom, csak sodródom, csak sodródom. Az aggodalmaim meghalnak. Tudom, hogy élek. Szárnyakat kapok, hogy repüljek. Isten tudja, hogy élek.”

Lám, lám, mire képes egy kis tequila! Hatalmas tapsot kaptam, bár szerintem korántsem volt olyan jó, mint amennyire élveztem. Ryanen volt tehát a sor. Szenvedélyesen megcsókolt, majd felszaladt a színpadra, gitárt húzott elő a függöny mögül, és már fel is csendült a zene. Az első akkordoknál tudtam, mi következik, mert az egyik kedvenc előadómat választotta, Bryan Adamst. Tőle is a Don Juan DeMarco betétdalát. Lehet, hogy a többiek nem tudták, miért pont ezt énekeli, de én nagyon is értettem.

– ”…Ha igazán szereted a nőt, hagyd, hogy visszatartson téged, amíg meg nem tudod, hogyan szeretné, hogy megérintsd. Lélegezd be őt, ízleld meg valóban, míg csak a véredben nem érzed őt. És ha a szemében meglátod még meg nem született gyermekedet, akkor tudhatod, hogy igazán szereted őt…”

Rekedtes, mély énekhangja úgy hatott rám, akár egy afrodiziákum. Mondanom sem kell, hogy óriási sikert aratott. Rettentő jól mulattunk. Másnap nem kellett korán kelnünk, és ezt alaposan ki is használtuk. Mindenki becsípett egy kicsit, én nem is olyan kicsit, köszönhetően a sok tequilának, amiből bátorságot próbáltam meríteni az énekléshez. Igaz, utána már csak alkoholmentes koktélt ittam. Valamikor hajnalban keveredtünk haza. Sejtelmem sincs, mit gondolhattak az emberek a három tülkölő taxi láttán, amik lehúzott ablakaikban integető kezekkel és vidáman vigyorgó fejekkel vonultak egymás után. A sofőröknek mindenesetre tetszett a mulatság, még plusz kört is mentek velünk – felár nélkül.

Amint kettesben maradtunk, Ryan elkapta a derekamat, magához húzott és halkan dúdolni kezdett, könnyedén vezetve a lágy dallamra.

– Gyönyörű voltál a színpadon – mormolta a nyakamba. – És nagyon is jó hangod van. Nem gondoltál még arra, hogy komolyabban foglalkozz az énekléssel? – emelte fel a fejét, abbahagyva nyakam érzékeny bőrének becézgetését, és komolyan a szemembe nézett.

– Szeretek énekelni, de soha nem vágytam énekesi babérokra – válaszoltam elgondolkozva, bár ez utóbbi most kissé nehezen ment. Nem tudtam pontosan, hogy Ryan becéző ajkai, vagy a kelleténél kicsit több ital hatott-e így rám, de gyanítottam, hogy mindkettő ludas volt.

Nem kapcsoltunk villanyt, így az ablakon beszűrődő holdfényben csak sejtelmes körvonalakat láttam, de éreztem, hogy mosolyog. Én is boldog voltam és felszabadult. És kívántam őt. Halkan felsóhajtottam és lábujjhegyre ágaskodtam, hogy felérjem a száját. Megérezte, mit szeretnék és lehajtotta a fejét, hogy végre szenvedélyes, forró csókban olvadhassunk össze. Mindketten megtorpantunk és átadtuk magunkat a vad, mindent elsöprő érzésnek. Lassan, apró lépésekkel haladva az ágy felé húztam Ryant, egy pillanatra sem engedve ajkait. Arra azonban nem számítottam, hogy az ágy közelebb van, mint sejtettem, így amikor nekiütköztem elvesztettem az egyensúlyom és hátra estem a puha matracon, őt is magammal rántva. Kuncogva próbáltam úgy helyezkedni, hogy levegőt is kapjak, de egyszer csak eltűnt mellőlem.

– Ryan? – kérdeztem zavartan. Amikor megszólalt, a hangja rekedt volt és akadozva beszélt.

– Madison… nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom.

– De hát miért? – hirtelen úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna. Tehát félreértettem a dal üzenetét. És a strandon is hazudott volna? Mégsem kíván? Csak úgy cikáztak a fejemben a zavarosabbnál zavarosabb gondolatok, míg meg nem éreztem, hogy újra átölel. A légzése ismét normális volt, a hangja pedig lágyan, megnyugtatóan csengett a sötétben, és számomra túlságosan is józanul.

– Madison, tudod, hogy semmit sem szeretnék jobban, de nem akarom, hogy később megbánd. Nem akarom kihasználni, hogy ilyen sokat ittál.

– Nem vagyok részeg! – tiltakoztam felháborodva a feltételezésen.

– Nem, nem vagy, de elég szépen becsíptél – kuncogott fel, amikor dühösen fel akartam állni, de megszédültem és el kellett kapnia, nehogy a földön kössek ki.

– Jó rendben, akkor aludj a földön! – dobtam le neki durcásan az egyik paplant és párnát, majd végig sem gondolva mit teszek, elkezdtem lerángatni magamról a szoknyát.

A következő pillanatban azonban hátulról megéreztem a derekamon erős kezeit, amint a mozdulat közepén lefogták a karomat, és ahogy magához húzott, biztos lehettem benne, hogy a strandon történtek nem csak az én fejemben léteztek.

– Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? Az én akaraterőm sem kikezdhetetlen – hallottam reszelős hangját, miközben szapora légvételei a tarkómat bizsergették.

Nem, nem gondoltam komolyan – mosolyogtam kajánul magamban –, mostanáig.

– Szóval véges az akaraterőd? – kérdeztem kihívóan, és megfordultam a karjaiban, hogy ismét szemben álljak vele.

Kissé eltávolodtam tőle és lassan, milliméterről milliméterre, csábosnak szánt mozdulatokkal toltam egyre lentebb a combomon a szoknyát, míg csak magától le nem csúszott a földre. Ekkor kiléptem belőle, és a lábammal odébb csúsztattam. A szemem már hozzászokott a sötétséghez így láttam, ahogy Ryan tehetetlenül elvágódott az ágyon fejét a paplanba fúrva, majd oldalt fekve felkönyökölt, és tovább nézte az általam szolgáltatott műsort. Ekkor már a topot húztam felfelé hasonló lassúsággal, és miután kibújtam belőle, leejtettem a szoknya mellé a földre. Egy szál bugyiban és melltartóban álltam előtte, és bár Ryan továbbra is mozdulatlan volt, érzékeltem, hogy elfelejtett levegőt venni a látvány hatására. Felbátorodva, lassan az ágyra ereszkedtem, és négykézláb odamásztam mellé. A hátára döntöttem, és lágyan csókolni kezdtem a száját, az állát, a nyakát, míg el nem értem az első inggombig. Kezeim ügyetlenül birkóztak az apró gombokkal, de azért sikerült őket szép sorban kibogozni, miközben ajkaimmal követtem a kezem útvonalát. Amikor az utolsó gomb is sorra került, és nyelvem hegyével finoman megcsiklandoztam a hasát a nadrágja dereka felett, felhördült, hirtelen mozdulattal felült, és finoman, de határozottan ismét lefogta a kezeimet.

– Madison – nyögte.

– Igen, Ryan? – súgtam vissza, a vágytól és a hűvös levegőtől meredező mellbimbóimat hozzádörgölve mellkasához. – Mit szeretnél?

– Megőrjítesz – mormolta rekedten. Elengedte a kezemet, és ujjai hegyével finoman végigsimított a gerincem mentén. Az érintéstől megborzongva, felgyorsult lélegzettel hajoltam az ajkaihoz, és finoman megharaptam az alsó ajkát.

– Az volt a célom – leheltem a szájába, majd óvatosan ízlelgetve csókolni kezdtem az ajkait, míg azok válaszra nem mozdultak.

Mézédes, hol lágy, ismerkedő, hol pedig heves csókjaink közben kezeink izgalmas felfedezőutat jártak be egymás testén. Az ing még mindig rajta volt, de végre lefejthettem vállairól a feleslegessé vált ruhadarabot. Ujjaim izmos hátán vándoroltak, szinte pontosan visszaadva az ő mozdulatait, majd egyre lentebb kalandoztak, míg ismét el nem akadtak a nadrágja derekában. Előrecsúsztattam ujjaimat és gyors mozdulattal azt is kigomboltam, míg eszébe nem jutott megakadályozni. Feltérdeltem őt is magammal húzva, és két tenyeremet a farmeranyag alá csúsztatva végigsimítottam a fenekén, ugyanezzel a mozdulattal a nadrágot is letolva róla. Éreztem, hogy ismét megtorpan, de nem hagytam időt neki a gondolkodásra. Finoman meglöktem, hogy eldőljön, és végleg megszabadítottam a nadrágjától, és ha már ott jártam, a zoknijától is, majd szorosan melléfeküdtem, egyik lábamat átvetve a combjain, és élveztem, hogy az alsónadrágjától és az én falatnyi csipkealsómtól eltekintve, tetőtől talpig összeér felhevült bőrünk. Már nem volt ereje tiltakozni. Combommal végigsimítottam, domborodó, kemény ágyékán, mire újabb hörgés hagyta el ajkait, és remegő kezekkel húzott még közelebb magához, a következő mozdulattól pedig már a hátamon feküdtem, és az ő szája indult forró felfedezőútra. Lecsukott szemhéjamtól elindulva leheletkönnyű csókokkal hintette végig az arcomat, a nyakamat, és haladt egyre lentebb a mellkasomon. Ujjai közben oldalam érzékeny bőrén játszadoztak, akárha zongorabillentyűkön futkostak volna. Bizsergető érintéseitől testem minden négyzetcentiméterén libabőrös lettem és akaratlanul is halk sóhaj szakadt fel belőlem. Mindeközben szája elérte ágaskodó mellbimbóimat, és óvatosan a fogai közé véve, nyelvével kényeztette őket.

Ami ezután történt, még nekem is felfoghatatlanul gyors volt.