100 = B. Ú. É. K.!!! :-D

Blogom jubileumi 100. bejegyzésében kívánok 

Minden Kedves Olvasómnak és Barátomnak 

Egészségben és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet!

Pályázat, pályázat, pályázat...

Üdv mindenkinek!

Először is, itt is elújságolom, hátha valaki még nem tudja, az Aranymosó pályázat szerkesztői úgy döntöttek, egyelőre kíváncsiak a művemre, így bekerülhettem a következő fordulóba, melynek keretében már fel is került a Zoe második fejezete az Aranymosás weboldalra.
Nézzetek be, olvassatok, véleményezzetek, értékeljetek. Minden egyes szónak nagyon fogok örülni. :-D

Másodszor, aki kihívást keres így az év utolsó/első napjaiban, az kukkantson be IDE, Hédi ugyanis meghirdette első pályázatát, Újévi fogadalom címmel.
Én személy szerint abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a zsűri tagja lehetek és már nagyon várom a beérkező műveket és az eddig ismeretlen tevékenység által nyújtott élményeket. :-D
Jelentkezzetek bátran! 

A pályázat főtámogatója:

További támogatók:

valamint

Nagy Zsuzska kézműves

Ezen kívül, ha valakit érdekel, Bells legutóbbi pályázatára beküldött novellámhoz megkaptam minden zsűritag véleményét így itt is kiegészítettem az adott bejegyzést.
Ezúton is szívből gratulálok minden helyezettnek! :-)

Mindenkinek jó böngészést, írást, olvasást, éppen mihez van kedve! :-)

Áldott, békés karácsonyt Mindenkinek! :-)

MEGJELENT! Balogh P. Hédi - Napló Light

Üdv mindenkinek Advent második vasárnapján!

Nemrégiben megismerkedtem egy rendkívül tehetséges blogtársammal, Balogh P. Hédivel, aki felkért, hogy meghirdetett pályázata keretében tervezzek borítót a könyvének. Ismerhettek már annyira, hogy tudjátok, meg sem próbáltam ellenállni a kihívásnak. :-D Így ismét kikerült néhány borítóterv a kezem alól.

Íme az eredeti terveim:

És a végleges borító (amit szintén én készítettem):

A Napló Light - Fénylő lelkek című naplóregény a napokban került ki a nyomdából. :-)

Többen nagy lelkesedéssel és szeretettel ügyködtünk és dolgoztunk, hogy igényes, szép kivitelben a kezetekbe foghassátok és olvashassátok ezt a nem mindennapi történetet. Többek között Gyöngyi, aki a szerkesztési munkálatokat végezte, Anna, aki illusztrációival tette még egyedibbé a könyvet (a borítót díszítő festményt kifejezetten a regény ihlette), szerény személyem, vállalva a tördeléssel és a borító elkészítésével járó feladatokat és persze nem utolsó sorban a szerző, aki megajándékozott minket Jazz történetével.

"Te hogyan viselnéd, ha az érettségi évében el kellene szakadnod a szülővárosodtól, 

a megszokott iskoládtól, gyerekkori barátaidtól?
Főhősünk, Jazz elég jól veszi az akadályokat,
annak ellenére is, hogy az új osztályba való beilleszkedés nem a legegyszerűbb, 

ráadásul az idegen városban embert próbáló helyzeteket kell átélnie.
Az sem segít, hogy különleges képességétől nem lesz erősebb, egyszerűen csak mindent másként lát.

Ne valami szokványos naplóra számíts!
Ez a napló éppen olyan rendkívüli, mint a gazdája,
aki bármilyen helyzetben vállalja önmagát, és ebből,
mint ahogy láthatjuk is, sokszor még jó is származhat…"

Ugye, hogy ígéretesen hangzik? Itt elolvashatod az első három fejezetet, Hédinél pedig meg is rendelheted a könyvet, aminek hamarosan a folytatása is megérkezik Napló Light - Buborékvilág címmel.

Jó olvasását!

Bells - Képekbe zárva

Tudom, már régen olvashattatok tőlem újat, de most is csak egy rövidke novellát hoztam, amit Bells pályázatára írtam.

A feladat szerint egy Bellstől kapott kép alapján kellett alkotni. Tartalmi kikötés nem volt, a történet bárhogy kapcsolódhatott a képhez, ennek ellenére, engem igencsak megizzasztott amit kaptam. Most először fordult elő velem, hogy egy kép egyáltalán nem mozgatott meg bennem semmit. Ötletem sem volt, mit írhatnék, de visszalépni nem akartam, így az utolsó utáni pillanatig próbálkoztam, hátha mégis megszáll az ihlet. Nem mondhatnám, hogy ez megtörtént, de azért utolsó éjjel írtam valamit...

Hamarosan felkerül a novella Bells blogjára és megismerhetjük a zsűri véleményét, de addig is, jó olvasást!

Felsőbb hatalom?

Ellenfelem, a megtermett goy harcos nem teketóriázott. Ölni jött, és ha rajta múlik, fog is. Méreteit tekintve jóval túlnőtt rajtam, amit a szarvakkal ékesített hatalmas sisak és a vastag bőr mellvért még ki is hangsúlyozott. Úgy nézhettem ki mellette, mint egy gyerek. De a harctudásom, a küldetéstudatom és az élni akarásom szerencsére vetekedett az övével, így nem mondhattam, hogy teljesen kilátástalan feladattal bíztak meg a szellemek.

B. M. Grapes és a jóslatok :-D

Üdv Mindenkinek!

Jelentem vagyok, sőt mi több, jól vagyok, csak sajnos se ihletem, se időm nincs, így az írás szünetel. :-(
Mindazonáltal amikor mégis volt pár szabad percem, újfent összedobtam néhány borítót Grapesnek.
Remélem, hamarosan a véglegeset is megismerhetjük végre, mert már nagyon olvasnám...

Íme tehát az én újabb rajongói képeim! :-D
Ti melyiket vennétek le a polcról?

ARANYMOSÁS

Sziasztok!

Elkészült a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás versenyének weboldala, ahová Zoe című regényem (nagyon) rövid ajánlója és első részlete az elsők között került fel - hogy ennek örüljek-e vagy ne, azt még nem tudom. :-D

Naponta 3-5 új írást közölnek majd az első Aranymosás során erre érdemesnek talált művek közül, szóval lesz mit olvasni.

Látogassátok meg az oldalt, böngésszetek, olvassatok, véleményezzetek, értékeljetek!

Ki tudja, talán rábukkantok jövendő kedvenc írótokra, de néhány figyelemre méltó szerzőpalántára és olvasmányra biztosan. :-D

Minél többen érdeklődtök egy történet iránt, annál többet kaptok belőle, és nem mellesleg segíthettek, hogy megjelenjen kedvencetek.

Katt ide, és aranymosásra fel!

Artair McKnight - Kristályszép

Íme, újfent hoztam egy borítót (pontosabban egy terv három változatát, de csak egy-egy apró eltérés van köztük). :-)

Bizonyára már többen többen láttátok Arti oldalán...

Cserébe büszke tulajdonosa lehetek egy gyönyörű Ősz Olvasója oklevélnek, amit ezúton is köszönök. :-D

Ígérem, ha lesz ihletem - és főleg időm -, tervezek egy "férfiasabbat" is. :-D

Aranymosás 2-3. forduló + Zoe meglepi :-D

Kicsit le vagyok maradva, tudom, de csak itt. A fordulóra szánt írások akkor születtek, amikor ki volt írva a feladat. Pontosítok: nem akkor születtek, mert már kész művekből emeltem ki és írtam át őket... Ellustultam, így, hogy már nem kötelező. :-P

2. Feladat

"Írj egy max. 100 szavas humoros történetet, szituációt E/3-ban elmesélve, párbeszéd nélkül. Épülhet sci-fi, fantasy elemekre, de nem kötelező."

 

A humorosnak szánt jeleneteket szerintem mindenki felismeri, aki olvasta az eddigi műveimet, még így, E/3-ba átírva is. Nem tudom, megállták volna-e a helyüket, de nekem a mai napig is ez az egyik kedvenc novellám. :-D

A nő dühösen csapott az ébresztőórára, mintha az tehetne róla, hogy fel kellett ébrednie. Fél év alatt körülbelül húsz órát tett tönkre hasonlóképpen. Mára ez már a napi rutin része. Ahogy kikászálódott az ágyból, fogta a kissé gyengélkedő ketyegőt, kimentette belőle a tökéletes erőnlétnek örvendő elemeket és a fürdőbe menet kidobta a szerkezetet a kukába. A húga, aki jó kapcsolatukban bízva nem átallja kifigurázni a hibáit, születésnapjára majd' egy kamionnyi ócska ébresztőórát vett neki. Nála nem is fértek el, anyjáéknál tárolja őket és hétvégenként hoz egy hétre való mennyiséget. Minőségüket tekintve se bírnák sokkal tovább, de nála kifejezetten egyszer használatosak.

A gettóban élni abszolút biztonságos. Múltkor is hazafelé tartott egy fiatal nő, amikor hirtelen tucatnyi suhanc termett előtte és nem éppen udvarias hangnemben, felemlegetve már rég halott fel- és még meg sem született lemenőit, valamint az összes szenteket, arra kérték, adja át az értékeit. Némi csoportterápiát is kilátásba helyeztek, arra az esetre, ha nem tetszene az ötletük. Ekkor jelent meg az egyik házbéli lakó hűséges sleppjével együtt. Azonnal felmérték a helyzetet és teljes mellszélességgel felsorakoztak mögötte. Egyetlen további hangos szó nélkül elkergették a támadóit. Igaz, utána ők vették el a táskáját, de a veszteséget így legalább betudhatta a közös költségbe.

3. Feladat

"Írj egy max 200 szavas párbeszédet egy férfi és egy nő között úgy, hogy sem a megszólítás, sem a szöveg tartalma nem utal a nemre. Az, hogy melyik beszélő kicsoda, csakis a stilisztikából derülhet ki. Narráció sem lehet, CSAK párbeszéd. A szituáció, tartalom mindegy, lehet vita, egy program megbeszélése, munkahelyi beszélgetés, fantasy párbeszéd vagy bármi más. 

Kizárást okozó hiba: Bármely narráció pl a lány bólintott, mondta Anna, megigazította a kontyát stb. Megszólítások: néven, rokoni kapcsolat szerint stb. Nemi sztereotípiák a beszélgetésben: Elmosogattál, drágám? Megyek a fodrászhoz/focizni stb. Külsőre utalás: Csinos a hajad. Hol a páncélod? 

Segítség: figyeld meg, hogyan beszél a környezeted! A nők és a férfiak másképp használják a nyelvet. Nem az a lényeg, mit mondanak, hanem az, HOGYAN. Érdemes a nemi szerepektől semleges témát keresni"

A férfi-női párbeszédek meglepetések, ugyanis a Zoéból vettem őket - persze ezeket is átalakítottam kicsit, hogy megfeleljenek a kiírásnak. Remélem, tetszeni fognak és kellőképpen felcsigázzák az érdeklődéseteket. :-)

– Ne őrülj meg! Meg akarsz halni?

– Miről beszélsz?

– Nem láttál még hurrikánt?! Ha nem kerülünk biztos helyre fél órán belül, nekünk annyi. Menjünk vissza.

– Én oda vissza nem megyek!

– Légy oly szíves, és ezúttal ne üss le! Ha nem akarsz a vihar áldozatainak a listáján szerepelni, gyere velem!

– Na persze! A bent történtek után miért is ne bíznék az első idegenben, aki az utamba kerül. Még a nevedet sem tudom!

– Ó, elnézést, megfeledkeztem az alapvető illemszabályokról! Talán elnézed nekem, hogy a körülményekre való tekintettel jelenleg nem az etikett foglalkoztat!

– Te mit szeretsz csinálni, ha épp nem dolgozol?

– Két dolgot imádok: a filmeket és fényképezni. Mindig is fotóriporter akartam lenni. Mi van? Miért nézel így rám?

– Nem tudom… Inkább aktív pihenés pártinak gondoltalak. Szörfözés, lovaglás, falmászás…

– Néha punnyadni is kell, a fotózás pedig nagyon is aktív kikapcsolódás. Nem holmi műtermi képekre gondoltam. Ha van egy kis szabadidőm, fogom magam és megyek amerre látok. Egy kis sziklamászás sem akadály, ha az áhított téma és közém áll.

– Így már stimmel. Már azt hittem csődöt mondott az emberismeretem.

Kiderül számotokra, hol beszél nő és hol férfi? Érdekelne... :-D

Zoe részlet

Sziasztok!

Ahogy azt néhány napja ígértem, hoztam az új Zoe részletet. A megfelelő oldalon olvashatjátok folytatólagosan.
Az első fejezet első felét töltöttem fel, ami kicsivel több, mint amit az Aranymosó megkapott! :-)

Jó olvasást és várom a véleményeket! :-D

Soron kívül

Sziasztok!

Ezt muszáj megmutatnom nektek...
Soron kívül hoztam egy borítót, egy újabbat a Zoéhoz.

Mióta újra belevetettem magam Zoe történetébe és átírtam, finomítottam rajta, kicsit kipofoztam, azóta megint nem tudok tőle szabadulni. Egy ideig, azt hiszem, még ő fogja uralni a gondolataimat. :-)
Szóval, ahogy az nálam lenni szokott, nem csak a szavak állóvizét kavarta fel az fejemben, de a képi fantáziámat is újfent megmozgatta. Ennek eredményeképpen született meg a harmadik Zoe borítóm:

Katarinának és Artairnak

Ez aztán az aktivitás! Gyerekek, nem kellett volna... Alig bírtam moderálni a rengeteg hozzászólást! :-P

Na, sebaj! Két hűséges és érdeklődő olvasóm kedvéért, mivel mindketten ugyanazt a két lehetőséget választották, félig meddig mindkettőt teljesítem. :-D

Pontosabban az egyiket félig, ami már meg is történt, ugyanis a Zoe oldalon már a javított, átdolgozott előszó van fent, ami hosszabb is, jobb is, mint a régi volt. :-D Ez ugyan szó szerint véve nem új részlet, de elég sok változás történt benne. :-D

De, hogy ne tűnjek hálátlannak, ezennel ünnepélyesen megígérem Atrairnak és Katarinának, hogy még a napokban hozok egy új részletet is. :-D

És a másik választható/választott opció, az Aranymosás 1. fordulójára írt szösszeneteim, és egy kis magyarázat. :-D

A feladat: "Írj egy 100 szavas szerelmes levélrészletet. Ne vicceld el! Érezze a címzett, hogy belé valóban szerelmes az író."

Az elsőt azonnal megírtam, amikor kikerült a FB-ra a feladat. Az valóban zsigerből jött, olyan gyorsan, mint maga a szerelem, aminek szól, de mire rászántam magam, hogy feltegyem, addigra már volt egy szinte megszólalásig hasonló, így passzoltam.

Íme:

Gyűlölöm, hogy szemed káprázatos zöldje elkábított és engedtem, hogy hamis érzelmeid igaz mása birtokba vegye a szívemet. Gyűlölöm, hogy a veled töltött hónap volt életem legszebbje, amit azóta senki és semmi nem tudott felülmúlni. Gyűlölöm, hogy lecseréltél, akár egy használt autót, a fájdalmat, amit éreztem és hogy kifacsart szívem ezek után is érted dobogott. Gyűlölöm, hogy azt a másikat jobban szeretted nálam, ez mégsem volt elég. Gyűlölöm, hogy az életet és a boldogságot, amit megtalálni véltél, egyszerűen eldobtad magadtól és feladtad a küzdelmet. Gyűlölöm, hogy ez jobban fájt, mint a szakítás. De legfőképp azt gyűlölöm, hogy téged mégsem tudlak gyűlölni.

A másodikért már meg kellett küzdenem, jóval tovább érlelgettem, melengettem, míg sikerült olyanra formálnom, amivel már meg voltam elégedve, megint csak azt kell írnom, mint az érzést, amiről szól. :-)

A vívódást mutatja, hogy ebből két verzióm is van. 

Tizenegy év... Nem hittem, hogy eljutunk idáig. Most már bevallhatom, féltem a magánytól, de éppúgy megrémisztett közeledésed is. Lelkem minden rezdülésével meg akartam felelni, azt és úgy tenni, ahogy hitem szerint elvártad tőlem. Már tudom, hiábavaló volt küzdelmem, mert nem létező elvárásoknak lehetetlen megfelelni. Hiszen te soha nem szabtál feltételeket, nem kértél, csak elfogadtál. Kitartottál bizonytalanságom közepette, vártál rám, mikor még magam sem tudtam, érdemes-e, s még ma is változatlanul mellettem állsz. Nekem több idő kellett, talán túl sok is, de tudnod kell, neked köszönhetem, hogy végül sikerült. Mert megtanítottál rá – élni, újra bízni... és igen, erre is: szeretlek.

Túlcsordul a szívem, ahányszor lányaink szemébe nézek, mert bennük is látlak Téged. Téged, aki szerettél akkor is, mikor viszonzást nem remélhettél, kitartottál bizonytalanságom közepette, vártál rám, mikor még magam sem tudtam, érdemes-e, s még ma is változatlanul mellettem állsz. Megtanítottál túlélni, újra bízni és érezni. Mindig azt kaptam tőled, amire épp szükségem volt – vigaszt, támaszt, biztonságot, szeretet – miáltal egyszerűen nélkülözhetetlen lettél számomra. Te lettél a forrón melengető nap, a cirógató fuvallat, az enyhet adó árny, a kápráztató szivárvány... Minden, ami nem csupán élhetővé teszi a létezést, hanem megadja azt a pluszt, hogy akarjak is élni. Mert Érted megéri.

A harmadik jóformán brahiból készült, mert meguntam, hogy bármi eszembe jut, mire felraktam volna, volt legalább három hasonló. :-S Ennyire sablonos lennék?! Hát elkezdtem játszani... Az eredményt olvashattátok a FB-on is:

Szívem vad dobszólóval, őrült, féktelen vágtával
Zengi érzelmeim igaz voltát, szenvedélyem mély tüzét.
Engedd hát, hogy elérjen hozzád e forró fuvallat, s a
Remény szivárványa felragyogjon, elűzve a szürkeséget,
Erósz által s általad, monoton létem csillagmentes mennyboltjáról.
Te vagy a minden, az álom és a valóság, a könny és a mosoly,
Létezésem egyetlen forrása, a jövőm kulcsa, bűneim megváltása,
Elmém lázas látomása, mely még a halált is szépre váltja.
Kellesz nekem!

Mára ennyi volt!

De hamarosan hozom, amit megígértem. :-D

Szép estét mindenkinek!

Választhattok

Üdv megint! :-)

Törtem a fejem, tanakodtam, hogy mit hozzak nektek, de nem tudok dönteni...
Úgyhogy egy kérdést hoztam:

Mit kértek?

Választék:
1. Borítótervek egy rendkívüli naplóregényhez
2. Az Aranymosás 1. feladatára írt 100 szavas szerelmetes szösszenetek
3. Részlet a Zoéból

Holnap este mindenképp jövök valamelyikkel, de ha akarjátok, tőletek függ, mi lesz terítéken. :-)

Szép estét!

Aranymosás

Hali!

Hoztam a beígért érdekességet. :-)

Biztos sokan tudjátok, hogy a Könyvmolyképző elindított egy amolyan netes tehetségkutató versenyt a FB-on, az Aranymosást. Nos, én is indulok a megmérettetésen, mert úgy vagyok vele, ha nyerni nem is nyerek, a feladatok révén sokat tanulhatok, de ha másra nem is jó, agytornának tökéléletes. Nem mellesleg, ilyen ihletszegény és lusta időszakaimban is rávesz, hogy ha csak egy picit is, de írjak. :-P

Szóval a napokban beindult a gépezet a 0. (próba)fordulóval.

Akik ismernek, vagyis akiknek készítettem már pl. borítót :-D, tudják, ha valamire rákattanok, nem tudok leállni. Így volt ez most is. nekiálltam a feladat teljesítésének, és kapásból megírtam több verziót. Másnap elolvastam, és a szerintem leginkább megfelelőt tovább cincáltam. Harmadnap megint újabbat írtam és így tovább... :-D

Így aztán született pár rövidke jelenet, amiket most ti elolvashattok, úgy, ahogy megalkottam őket, a készítés és változtatások sorrendjében. Megfigyelhetitek hogy néhol csupán a szavakkal játszottam módosításkor vagy mondatokat írtam át, illetve hogy egyes szavak, kifejezések megragadtak bennem, amit aztán továbbvittem egyik-másik leírásba. :-D

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy ha van kedvetek, pontozzátok őket. 0-5-ig a hatást, a stilisztikát és a feladatkiírásnak való megfelelést.

A feladat a következő volt:

„Írj egy max. 100 szavas leírást egy emberről, aki félelmet kelt, anélkül, hogy használnád a 'félelmetes, rémisztő, ijesztő, baljós, kegyetlen, pszichopata, elmebeteg' szavakat. ...

 Nem kell konkrét embernek lennie (pl Józsi bácsi), de az egyszerűbb ám. (viszont ember fajú legyen, ne vérfarkas stb) ... EMBERRŐL írjatok, és elsősorban LEÍRÁSt. (minimális cselekmény lehet).”

Akár meg is számolhatjátok, mindegyik pontosan 100 szó. :-D

Jó szórakozást! :-P

1. 

Ez a nő apró termete, fekete, hullámos haja és rózsás babaarca ellenére ördögibb volt, mint bárki, akivel valaha találkoztam. Az egész megjelenése bénítólag hatott rám, s az elmém már azelőtt feladta a küzdelmet, mielőtt a testemet támadás érte volna. Kivert a víz, amikor átható kék tekintete az enyémbe fúródott. A pillantása vágott, akár a borotvapenge, írisze úgy csillogott a sötétben, mint jégcsap a napsütésben. Felém hömpölygő gyűlölete letaglózott. Teste, mint egy felajzott íj húrja – a vékony ruha alatt tisztán kivehető volt, ahogy izmai megfeszültek. Ujjai karmokként meggörbülve várták, hogy megsebezhessenek. Szinte fizikai fájdalmat okozott elviselnem már a látványát is.

2.

Apró termete, fekete, hullámos haja, rózsás babaarca ellenére ebben a pillanatban hátborzongatóbb volt, mint bárki, akivel valaha találkoztam. Az egész megjelenése bénítólag hatott rám, s az elmém már azelőtt feladta a küzdelmet, mielőtt a testemet támadás érte volna. Kivert a víz bosszúszomjtól eltorzult arckifejezése láttán. Pillantása vágott, akár a borotvapenge, írisze úgy csillogott a sötétben, mint jégcsap a napsütésben. Felém hömpölygő gyűlölete letaglózott. Teste, mint egy felajzott íj húrja – a vékony ruha alatt tisztán kivehető volt, ahogy izmai megfeszültek. Finom kezén kidagadtak az inak, amikor ökölbe szorította szépen manikűrözött ujjait. Szinte fizikai fájdalmat okozott elviselnem már a látványát is.

3.

Apró termete, fekete, hullámos haja és rózsás babaarca ellenére ebben a pillanatban hátborzongatóbb volt, mint bárki, akivel valaha találkoztam. Kivert a víz bosszúszomjtól eltorzult arckifejezése láttán. Pillantása vágott, akár a borotvapenge, írisze úgy csillogott a sötétben, mint jégcsap a napsütésben. Felém hömpölygő gyűlölete letaglózott. Teste, mint egy felajzott íj húrja – a vékony ruha alatt tisztán kivehető volt, ahogy izmai megfeszültek. Ökölbe szorított kézfején kidagadtak az inak, s egész lénye forrt a kitörni készülő indulattól. Hirtelen, mintha végleg megbomlott volna az elméje, hátravetett fejjel üvölteni kezdett, s szépen manikűrözött körmeivel véres nyomokat szántott könnyáztatta arcán, majd őrjöngve felém vetette magát.

4.

A megszokott alkoholbűz elárulta indulatai mozgatórugóját, de ez mégis más volt. Nem a már ismert keserűség homályosította el látását, hanem a vak gyűlölet. Mindig mosolytalan arcán ajkai most felfelé görbültek, de ebben nem volt semmi köszönet. A szokatlan igénybevételtől egy izom lüktetve rángott a bal szeme alatt. Szinte érezni véltem, hogy egyre közeledő léptei alatt megremeg a föld. Éles fájdalom emléke rántotta görcsbe a gyomrom, látva a nadrágszíjat kioldó mocskos ujjakat, amikor azonban a gyűlölet mellett kéjvágy szikrázott fel az avarbarna szemekben, tudtam, ezúttal nem az övcsat lesz a fegyver. A cipzár sercenése a téboly határára taszította menekülni vágyó tudatomat.

5.

A nyüszítő hang hatására, mint egy rosszul összerakott robot, a férfi hirtelen összefüggéstelen szóáradatot zúdított kis túszára, majd felvéve a földre helyezett vadászkést, érzelemmentesen, jajszó nélkül a saját combjába vágta. Vére erős sugárban spriccelt a kislány ruhájára, azonnal vörösre festve azt. Suzy velőtrázó sikolyától összecsikordultak a fogaim, de a férfinak szeme sem rebbent. Úgy meredt a sokkhatástól rángatózó kislányra, mintha hirtelen az összes érzéke működésképtelenné vált volna. Az imént elég volt egyetlen nyüszögő hang, hogy a szívélyes csevej vérontássá váljon, most meg akárha süket lenne. Vajon mi kell ahhoz, hogy a pasas végérvényesen bekattanjon és a lány legyen dühöngése célpontja?!

6.

Cipőm sarka egyre gyorsuló ütemben kopogott a járda repedezett kövezetén. Még nem láttam és nem hallottam semmit, ami riadalomra adott volna okot, de a bőrömön már éreztem a veszélyt. Amikor az idegen léptek zaja eljutott hozzám, szinte megkönnyebbültem. Lesve hátrapillantottam, de akár szembe is fordulhattam volna vele. Meg sem próbált rejtve maradni, világos öltözéke jelzőfényként virított az éjszakában. Rezzenéstelenül fogadta kíváncsiskodásomat. Hűvös volt és közönyös. A zöld szemek élettelen smaragdként csillantak az utcai lámpa fényében. Arckifejezése semmilyen érzelmet nem tükrözött, mégis meghűlt bennem a vér. Tekintete egyetlen üzenetet sugárzott felém, akárha egyenesen a fejemben hallottam volna a hangját: szenvedni fogsz!

7.

Csupán egyetlen ember létezik, aki el tudja érni, hogy eluralkodjon rajtam a pánik és az agyam vészjeleket küldjön testem minden egyes neuronjának. Nincs olyan nap, hogy ne kellene megküzdenem vele, elviselnem a tébolyt és a vak rémületet a tekintetében, miközben könnymaszatos arcát sikálja elszántan, hogy nyoma se maradjon gyengeségének. Remegő kezei minden reggel végigszántják kócos fürtjeit, mielőtt kétségbeesett rohanásba kezd, versenyfutásba az idővel, hogy kapjon egy kis haladékot – csak még néhány hetet, napot, órát – annak ellenére, hogy szíve szerint feladná a harcot.

A vekker hangja élesen rikolt bele a csendes félhomályba, s nekem ismét szembe kell néznem önmagammal.

8.

Nem volt csúnya, sem ápolatlan, divatos farmerja és lezser, láthatóan drága inge pénztárcája vaskosságát is sejtette. Igencsak felpezsdült volna tőle a vérem, ha... ha előkelő Don Juan-álarcán nem süt át a gátlástalanság. Az avarbarna szemeket a vadászat izgalma élénkítette, szinte perzselt a pillantása. Mindehhez ott volt az a sunyi testtartás – akaratlanul is azon kezdtem gondolkodni, mi rejtegetnivalója lehet. Kéjvágy és türelmetlenség vibrált körülötte, szinte kézzelfoghatóvá téve gerjedelmét. Elutasítóan félrenéztem. Amikor ismét a látóterembe került, önkéntelenül felsikkantottam. Az érdeklődést sötéten gomolygó megvetés és gyűlölet váltotta fel az arcán, és az egyik szeme ideges rángásba kezdett, akár egy emberi pokolgép visszaszámlálója...

9.

Nem volt csúnya, sem ápolatlan, divatos farmerja és lezser, láthatóan drága inge pénztárcája vaskosságát sejtette. Biztos felpezsdült volna tőle a vérem, ha Don Juan-álarcán nem süt át a gátlástalanság. Az avarbarna szemekben a vadászat izgalma keveredett magabízó arroganciával. Mindehhez ott volt az a sunyi testtartás – akaratlanul is azon kezdtem gondolkodni, milyen sötét rejtegetnivalója lehet. Kéjvágy és türelmetlenség vibrált körülötte, szinte kézzelfoghatóvá téve gerjedelmét. Elutasítóan félrenéztem. Amikor ismét a látóterembe került, önkéntelen pánikreakció lett úrrá rajtam. Az érdeklődő, csábítónak szánt mosolyt sötéten gomolygó megvetés és gyűlölet váltotta fel és az egyik szeme ideges rángásba kezdett, akár egy emberi pokolgép visszaszámlálója.

Itt vagyok, ragyogok...

Halihó, üdv Mindenkinek!

Régen voltam, de megvan az oka... mint mindig. Mostanában nem írtam. :-(
De hamarosan hozok egy kis érdekességet és néhány újabb borítótervet is megosztok veletek. :-D

Addig is, érdekelne, hogy kit érdekelne egy kis részlet a Zoéból... :-D Ha kíváncsiak vagytok rá, írjatok hsz-t. Egyetlen szó is elég... :-D

Arany János nyomdokaiban

Íme, a tegnap beígért pályázati novella, amelyet Natty júliusi kispályázatára írtam.

Mint azt előző bejegyzésemben is írtam, ennek a novellának a megírása igen különleges feladat volt számomra, amolyan igaz kihívás. A kiírás szerint ugyanis Arany János négy költeménye közül kellett választani egyet, és azt átültetni prózába, nem hagyva ki semmit, de mintegy a balladai homályt kihasználva, kiegészítve azt saját elképzeléseinkkel, eddig ismeretlen részletekkel, háttér információkkal. Kritérium volt, hogy nem idézhetünk a műből, tehát mindent saját szavakkal kellett megfogalmaznunk, alcímet kellett kitalálnunk hozzá és volt egy jelenet, amit mindenképpen bele kellett szőnünk – nevesül, hogy valaki sírjon a novellában –, akár szerepelt ilyen az eredeti műben, akár nem.

A zsűrizésnél vizsgálták az alcímet, a történeti és hangulati hűséget, a kiegészítéseket és az esetleges logikai buktatókat, a sírós jelenet illeszkedését, valamint a helyesírást.

A választható művek a következők voltak:
Tetemrehívás
Tengeri-hántás
Híd-avatás
Kép-mutogató

Én a harmadik mellett döntöttem.

Nos, nagy izgalommal láttam neki a munkának, mely izgalom abból is származott, hogy csupán a határidő lejárta előtti napon tudtam rá időt szakítani. A rendelkezésemre álló rövid idő ellenére nem született olyan rossz pályamű, ugyanis ismét második helyezést értem el! :-D

Remélem legalább olyan érdeklődéssel fogjátok olvasni, amilyen lelkesedéssel én írtam!

Jó olvasást!

Híd-avatás

avagy a Folyó mindent visz

Reményekkel telve léptem be a hatalmas udvarházba, biztos voltam a sikerben, pedig az üresen kongó döndülés, amellyel bezárult mögöttem a kétszárnyú ajtó, előre jelezte jövőm kilátástalanságát. Én azonban nem vettem tudomást a jelekről, vak voltam mindenre, ami ellentmondott szívem vágyának vagy meghiúsíthatta boldogságomat. Ennek megfelelően teljesen váratlanul, tüzes arculcsapásként ért a hír, hogy az uraság, értesülve leánya érzelmeiről és terveiről, elküldte őt Pozsonyba, rokonokhoz. Mindezt a komorna mesélte el, amíg a könyvtárszobába vezetett, vállalva a nem csekély kockázatot, hogy magára haragítja gazdáját. Jókedvem úgy illant el, akár a kéményből felszálló füst. Tudtam, nincs tovább, de immár nem térhettem ki a találkozás elől. Összeszedtem minden megmaradt büszkeségemet, kihúztam magam és csendesen beléptem a tágas, faburkolatú helyiségbe.

A gróf úr az ajtónak háttal állt, mintha ezzel is azt akarta volna érzékeltetni, arra sem vagyok méltó, hogy illően fogadjon. Dacosan felszegett fejjel megálltam néhány lépésre tőle, és csak azért se szólaltam meg. Végül kénytelen volt felém fordulni.

– Gróf úr – köszöntöttem enyhe főhajtással.

– Fiú, ülj csak le – intett nagyvonalúan az egyik bőrszék felé, köszönésem viszonzása gyanánt.

– Köszönöm, inkább állnék.

Ekkor mutatott először és utoljára érdeklődést irántam. Fürkésző tekintete szúrósan végigfutott öltözékemen, pillanatnyi ideig megpihenve sáros csizmámon. Látható rosszallása már csak azért is érzékenyen érintett, mivel éppen az árvíz sújtotta területeket jártam végig, keresve a lehetőséget, hogy a rászorulók segítségére lehessek. Szigorú pillantása végül az arcomon állapodott meg.

– Tudomásom van bizonyos tervekről, melyeket a lányommal titokban szőttetek – kezdett bele minden bevezető nélkül. – Gondolom tisztában vagy vele, hogy teljességgel lehetetlen amit kívántok.

– Gróf úr, engedje meg, hogy…

– Nem engedek meg semmit! – csattant erélyesen a hangja. – Nem, amíg nem rendelkezel olyan mértékű vagyonnal, ami biztosíthatja, hogy a lányom megkapja mindazt a kényelmet, amelyet megszokott. Nem, amíg nem biztosítasz afelől, hogy nem csupán a hozománya miatt áhítod annyira ezt a frigyet. Mindezek okán kizárólag vagyonos emberhez vagyok hajlandó hozzáadni a lányomat, és ha emlékezetem nem csal, te nem vagy az. Leányom kedvéért azonban hajlandó vagy egy egyezségre. Egy hónapot kapsz, hogy teljesítsd a feltételeket, ellenkező esetben nem találkozhattok többet, és Mária ahhoz fog hozzámenni, akit én kijelölök számára. Azt hiszem, világos voltam. Távozhatsz!

Se egy szó, hogy meggyőzzem, se egy kérdés Máriám hogyléte felől – ennyit sem engedett. Utasított és parancsolt, ahogy megszokta, és ezzel megpecsételte a sorsomat.

Hiába próbáltam bármit, amit tisztességem engedett – holmi büszkeséggel ekkor már mit sem törődtem, úri passzió az – ami keveset sikerült összegyűjtenem, azt még nagy jóindulattal se nevezhette volna senki vagyonnak. Dolgoztam éjjel, dolgoztam nappal, könyveltem gazdaságnak, végeztem kulimunkát, a pénzem azonban nem gyarapodott számottevően. El kellett fogadnom a tényt, hogy becsületes munkával, ily rövid idő alatt nem lehet vagyonra szert tenni – tán hosszabb idő elteltével sem.

Más módszert kellett hát keresnem.

***

Elgondolkozva forgattam az ujjaim között egy ezüst érmét. Egy nap híján egy hónap telt el az ultimátum óta, melyet az uraság adott. Ha most veszítek, oda minden reményem, de ha meg sem próbálom, akkor is. Rajta hát!

– Dupla vagy semmi! – mondtam ki fennhangon végső döntésem, miközben az összes pénzt egyetlen kupacba sepertem.

– Mindet, fiam? – suttogta mögöttem egy idős úr megütközve.

Hátra se néztem, úgy vetettem oda színlelt hetykeséggel: – Játszani csak nagyban érdemes!

Pillantásom, szavaimnak ellentmondva, könyörgőn tapadt az osztó kezére, szinte szuggerálva azt. Hiába rejtettem az asztal alá, s szorítottam ökölbe kezeimet, ujjaim remegését palástolandó, a homlokomon gyöngyöző izzadtság elárulta izgalmamat. Az idegtépő várakozás közben már éppen kezdtem megbánni meggondolatlan tettemet, de az osztó keze mozdult, a tét maradt. Nincs visszaút.

Árgus szemekkel figyeltem a felfedett lapokat és még mielőtt elhangzott volna a gyilkos mondat, már tudtam, hogy mindennek vége.

– A Bank nyert! A Bank mindent visz!

Kábán, reményvesztetten álltam fel az asztaltól, szinte meg se hallva a rosszalló, sajnálkozó felkiáltásokat. Azt se néztem, merre megyek, nem is érdekelt. Nem mindegy most már?! Nem érdekelt sem hideg, sem eső, tán még az se érdekelt volna, ha gyermekfej nagyságú jégdarabok potyognak az égből, csak mentem, amerre a lábaim vittek. Éreztem én, hogy a felöltőm egyre nehezebb, hogy hideg víz folyik a hajamból ingem gallérja alá, de törődnöm vele nem volt érdemes. Egyetlen érzelmet azért kiváltott belőlem az időjárás, mégpedig a hála melengető érzését. Kizárólag köszönettel tartoztam azért, hogy a teremtő nem nehezítette szívemet ragyogó napsütéssel, csillagfényes, langy éjszakával, a tavasz illatát hordozó játszi szellővel. A bőséges égi áldás, nem csak arra volt jó, hogy hűsítette indulatoktól felhevült testemet, s borogatásként enyhítette fejem zsongását, de arról is bizonysággal szolgált, hogy az Úr együttérzése az enyém, s ez bizony joggal ébresztett bennem hálás alázatot.

Gondolataim azonban rögvest vissza is tértek eredeti medrükbe, s egyre csak kedvesem körül jártak. Már gazdag lennék, ha mellém pártolt volna a szerencse, s a szép Mária keze is enyém lehetne. Szerelmét bírom, ezt tudtam jól, de mit érek vele, ha apja zord szíve nem enged a szerelmesek óhajának?! Csak vagyonos embernek adja lányát – no hiszen! Boldogságot pénzen nem vehet, de a gróf úr ezt nem érti, nem fogja fel, s talán nem is akarja. Mária számomra örökre elveszett.

Figyelmemet halk csobogás terelte vissza a jelenbe. Az új híd, a Szent-Margit híd nyúlt el előttem hosszan, tiszteletet ébresztő méreteivel, átívelve a folyó mindkét ága felett. Ez a sors keze! Mi más vezetett volna életem legsötétebb órájában a Duna legújabb ékességéhez?! Milyen ironikus. 1876. április havának utolsó napjai egyeseknek a kezdetet, másoknak a véget jelentik – kár, hogy én az utóbbiak közé tartozom. Lassan lépdeltem tovább a hídon a víz neszeit és az avatási zászlók csapkodását hallgatva. Nem is olyan rossz gyászzene ez.

A legmagasabb ponton álltam meg, s áthajolva a korláton megszemléltem az alant feketén fodrozódó víztömeget. Kétségbeesésem ellenére is csodálattal töltött el a tudat, hogy a lágyan, csöndesen hullámzó folyó nemrég milyen hatalmas károk okozója volt, s a gondolat, hogy ez a hihetetlen erő, most véget vethet a szenvedéseimnek. A közeli harangok, mintegy helyeselve tervemet, épp elütötték az éjfélt, csengő-bongó, ércesen zengő hangjukkal csatlakozva a természet kórusához. Ahogy a hangok szertefoszlottak a távolban, az eső is elállt, s így teljesen zavartalanná vált csendes magányom.

Tekintetemet képtelen voltam elszakítani a háborgó mélységet rejtő nyugodt vízfelszínről, melyben égi csillagok milliárdja tükröződött egy-egy pillanatra elhomályosulva, majd újfent élesen szikrázva. Azonnal magam előtt láttam Máriámat, kinek rózsás arcában hasonló csillogással világlott éjkék szeme, s az érzelmek árja újfent magával rántott. Vajon Ő mit érez most? Vajon sejti-e, miféle megpróbáltatásokon vagyok túl, s hogy ezek mit sem változtattak érzelmeimen. És vajon mit gondol majd, ha értesül halálomról? Hagyja-e, hogy atyja véleménye befolyásolja, rám süti-e a gyenge jellem bélyegét, vagy megérti, hogy tettemet csakis az iránta táplált heves szerelem, és az elvesztése felett érzett kétségbeesés vezérelte? Szépséges képmása ott hullámzott előttem csillag-glória által övezve, s én fájó szívvel elrebeghettem szerelmes szavaimat, s a búcsút, melyet Ő már nem hallhatott.

E káprázat által elvakítva először észre se vettem, hogy a víztükör néhol megváltozott. Csak akkor riadtam fel kábulatomból, amikor egy sejtelmes emberi alak bukkant fel a habokból, majd még egy, és sorban a többi. Elképedve ráztam a fejem, hogy bánat sújtotta elmém kitisztuljon, de a látomás csak nem szűnt. Egymás után váltak ki a sötétségből, egy fiatal lány itt, egy siheder ott, egy ősz szakállú aggastyán amott. Megdermedve figyeltem a jelenséget, lábaim gyökeret vertek a híd kövezetében. S ha a látottak nem riasztottak volna meg eléggé, hamarosan hangos kurjantások társultak mellé.

– Ím, megint egy új híd!

– Avassunk hidat!

– Hídavatás! A legjobb vigasság!

Ilyen és ehhez hasonló rikoltások hangzottak lassan minden irányból, én pedig kezdtem azt hinni, hogy szerelmem elvesztésének ténye teljesen megzavarta a tudatomat, s most élőholtakat vizionálok.

– Kezdje a gerle-pár! – kiáltotta hirtelen egyikük, mire valóban előlépett a sokadalomból egy fiatal pár, talpig fehérben. Egymást egy pillanatra sem engedve a hídkorlát fölé lebegtek.

A torkom kiszáradt, a szívem lüktetett és szúrt, mert immár tudtam – vagy legalábbis tudni véltem –, mi történik hitetlenkedő szemeim előtt. S valóban, a szerelmesek nem rettenve sem a magasságtól, sem a mélységtől, csak a másikat látva, elsuttogták utolsó szavaikat: „együtt mindörökre, együtt a síron túl is”, és nem lazuló szoros ölelésben alávetették magukat az áradatba.

Végre magamhoz tértem kissé, s bár a szellemalakoknak eszük ágában sem volt szertefoszlani, a korláthoz rohantam. Ujjaim karmokként görbültek a hideg kőre, tekintetem őrjöngve kutatta a lenti sötétséget, de a párt sehol nem láttam az egyre sorjázó árnyalakok kavalkádjában.

Mintha ott sem lennék, egy idősebb nő közvetlenül mellettem vált ki a tömegből, s követte az imént látott példát. Az események felgyorsultak körülöttem, fejemet kapkodva hallgattam panaszkiáltásaikat, s néztem végig, ahogy egymás után a vízbe ugrottak, mint egykor hajdanán tehették.

– Vagyonom kicsalták, mentem becsületem!

– Elveszett a becsületem, vesszen hát az életem is!

– Szegénységben születtem, ínségben halok meg!

A hídon lévők nem gátolták társaikat, mosolyogva figyelték mint játsszák újra halálukat, néha még fel is hívták egymás figyelmét egy-egy különleges esetre, mintha már sokadszor látták volna mindezt – s valószínűleg így is lehetett.

Egy velem egykorúnak tetsző férfi odalépett hozzám, s követte pillantásomat, mely éppen egy előkelő hölgyön állapodott meg, aki „egyhangú az élet” felkiáltással tűnt el a hullámok között.

– Veled mi történt?

Néztem én mindenfelé, vajon kihez szólhatott, de a fakóbarna szemek nem hagytak kétséget a kérdezett személye felől. Válaszoljak vagy fussak el? S ha futnék is, hová vezetne utam? Elmeséltem hát életem, s legfőképp szerelmem gyászos történetét, addig sem láttam az öngyilkos ugrások sorát. Mire a végére értem, népes hallgatóságom akadt, s utolsó szavam elhaltával számos együtt érző gesztus volt jutalmam. Akár meggyötört képzeletem játszott velem, akár a valóságot éltem át éppen, beszéd közben ellenérzéseim mind elillantak, s szinte el is felejtettem, kiknek a társaságát élvezem éppen, s afféle emberi gesztusként viszonoztam a kérdést.

– Ó, dőreség, mint mindünkkel – felelte könnyedén. – Játszottam a lutrin, s nyertem! – tette hozzá nagy vidáman.

Elképedtem. Tán úgy gondolja értem amit ő, s egyetértek, hogy ez bizony a legjobb ok a halálra?! Ellenvetésem nem váratott magára.

– S ez ürügy az öngyilkosságra?! Az én életem éppen ez mentené meg, s te emiatt ugrottál?! Vesszek meg, ha értem cselekedeted indokát!

Kacagva hallgatta kifakadásom, s immár bízvást gondolhattam, életében is nagy mókamester lehetett. Kár, hogy én ezek szerint nem értem a vicceket.

– Négyes találat, quaternó, bizony ám! – dicsekedett aztán. Végül megkönyörült rajtam, s elárulta, mi hajtotta halálba. – Bár nyertem, soha kézhez nem kaptam nyereményem, mert a szelvényt balga mód elvesztettem. Édesanyám beleroppant, mikor tudomást szerzett róla, édesapám kitagadott, s útilaput kötött a talpamra. Mentem is én amerre láttam, s a folyó volt, mit megtaláltam.

Értettem már. Én ne értettem volna? Még akkor is értőn bólogattam, amikor felém intve, elmaradhatatlan mosollyal az ajkán, ő is a vízbe vetette magát.

– Én hiába voltam gazdag, s volt birtokom, voltak lovaim, szolgáim számosan, a szeretett nőt nem tarthatta életben sem a kényelem, sem az arany!

Jómódú uraság okított ekképpen, majd ő is ugrott, udvarias főhajtás kíséretében.

Figyelmem egy hangosan csörtető alak vonta magára, aki karját magasba lendítve, vigyorogva közeledett a híd széléhez, s odaérve így kiáltott: – Én legyőztem Napóleont!

– Ez az ember bolond! – legyintettek többen is.

Nevetés harsant amerre járt, s nem hagyták, hogy kegyelettel átélje a sokadik halált. Egy suhanc a hátára kapaszkodott, s röhögve vele ugrott: – Várjon ám a mester féllábon állva, míg vissza nem térek szalutálva!

Kigúnyolták, de én már tudtam, itt mindenkinek története van, s az bármily furcsán hangzik is egy idegennek, bizonnyal tragikus a főszereplőnek.

– Mást vett el, kire én vártam hűséges szerelemmel! – kiáltotta egy szőke lány.

– Én nem vártam, s ugyanúgy megjártam! – hangzott a felelet egy barnától.

S érkeztek sorban, jöttek csoportosan, táncolva, s komótosan. Ki kart karba öltve, ki magányosan, de céljuk egy volt, újra alámerülni az emlékekben, s a folyóban. A sornak vége sose szakadt, ahányan leugrottak, kétszer annyian emelkedtek fel, hogy a szomorú-vidám szertartásban részük lehessen. A Duna egyre ontotta magából a szerencsétlen sorsú vízbefúltakat, s én úgy éreztem, ennyit már nem fog fel az agy. Hiába jöttek, meséltek, mentek, én nem láttam, s nem hallottam többé őket.

Csak a vizet néztem, a fodrozódó hullámokat, míg azok is teljesen el nem homályosultak előttem. Utolsó, gyenge ellenvetésként még felsejlett fejemben egy értelmes szó – a Mindent jelentő szó – a szinte áttörhetetlen kábulaton át: Mária. A hőn szeretett személy neve visszarántott ugyan a bódulatból, de csupán egy pillanatra. Egyetlen tiszta pillanatra, ami elég volt, hogy rádöbbenjek, soha többé nem láthatom Őt. A veszteség elemi erővel tört rám újra, s rá kellett jönnöm, a nedvesség az arcomon még nem az áhított halál előjele, hanem az érte ejtett forró könnyek nyoma. Bőrömet marták a számomra eleddig ismeretlen sós könnyek, de mire ez a szokatlan érzés eljutott a tudatomig, az örvényló folyó vissza is vette felettem a hatalmat. Az alattam hömpölygő sötét tömeg ereje már fogva tartott, s nem engedett, vonzása oly hatalmas volt, mely ellen harcolni hasztalan. Ezúttal valóban mindennek vége! A tét maradt, már nincs visszaút! A Folyó mindent visz!

Kivonat a zsűritagok véleményéből:

Natty:
„Meg kell, hogy mondjam, nekem nagyon, de nagyon tetszett a cím, főleg a benne rejlő kettős jelentés miatt. … Az ’avagy’-ot egyébként el lehetne hagyni, zavaró még akkor is, hogyha alcímről van szó, A folyó mindent visz remek cím.”
„Sok szempontból páratlan művet teremtettél, nagyon-nagyon örültem neki, hogy ezt a balladát választottad, az meg, hogy az egyik hídavató szempontjából látjuk a történteket – megtudjuk, pontosan mi vitte rá, hogyan érezte magát -, csak hab a tortán. … A legjobban lefestett a főhős lelki összeroppanása volt, az, ahogy ábrázoltad, hogy a folyóba ugrás ennyi öngyilkos után milyen vonzerővel bír, és hogyan el tudja borítani az elmét. Számomra teljes volt a kép, semmi sem maradt ki, megállja a helyét ez az írás, élvezetes volt olvasni.”
„Kiegészítetted az okkal, amit Arany pár szóban foglalt össze. Tetszett ez a megoldás, kíváncsi voltam rá, mi viszi rá ezeket az embereket, hogy tényleg leugorjanak … Tökéletesen felvezetted az egymásra torlódó eseményeket, amik a végpusztulás felé vitték a főhőst. … Én azért még hiányoltam valami kis pluszt, mert az elején annyit kaptunk, hogy vártam, mikor jön még valami, de aztán rátértél az eredeti szálra...”
„...a szerkezet is rendben volt, az elején mindent bemutattál, amit csak tudnunk kellett, ismerkedtünk a főhőssel, aztán fokozatosan jutottunk el a tetőpontig. Semmi logikai buktatót nem találtam, hacsak az nem volt kissé paradox, hogy arra nem gondol a fiú, hogy a szerelmének hogyan fog esni a halálhíre...”
„Mind közül ez tetszett a legjobban [sírós jelenet], mert ez volt a legmegindítóbb, amikor az ember igazán érti, miért sír a karakter. Könnyen magam elé tudtam képzelni, ahogyan áll a hídon, nézi a folyót, és addig őrlődik, míg döntésre nem jut. Emlékezetes jelenet lett.”
„A hangulat ahogyan kell, alászállt a hídavatás kezdetéig, amikor hátborzongatóvá vált az egész, kiélezted azt, hogy az ember el se hinné, hogy tényleg leugranak, és hogy még kicsivel haláluk előtted hogy hívják ki a sorsot nevetve, gúnyolódva a megsemmisüléssel. Elég megrendítő volt olvasni, gyönyörűen visszaadtad a hangulatot.”

Anna:
„A címed inkább a hangulata miatt nem tetszik. Olyan mintha egy mai mozifilmet hirdetne. ...úgy gondolom, frappánsabb címet is választhattál volna.”
„Úgy vélem, a balladát szépen ötvöztet a saját ötleteiddel és kerek történetté fűzted.”
„A történeted nagyon jó, elhittem neked, hogy ez a szegény fiú valóban így járt. Mindent megindokoltál, a szereplők a társadalomban betöltött szerepükhöz illően viselkedtek. Gondolom, kicsit utána jártál a történelmi eseményeknek. Ügyes vagy, ez hitelt ad a novelládnak.”
„Csak a legvégén sír a főhős, szinte öntudatlanul már. A sok vízió, a szörnyű gondolatok, a kábultság, a végső kétségbeesés annyira a hatalmába kerítik őt, hogy a könnyek már visszatarthatatlanul, a gondolatoknál is mélyebbről törnek elő belőle.”
„Kicsit furcsálltam, hogy az öngyilkos fiú meséli el a történetét. Írhattál volna róla úgy is, hogy nem bújsz bele a bőrébe (nem E/1-ben), anélkül is hűen vissza lehet adni a gondolatait és érzéseit. A mondataidat kicsit túldíszítetted, kevesebb jelző, pontosítás és részletezés nélkül talán kicsit átérezhetőbb lett volna a történeted (így igencsak költői léleknek tűnt a főhős, persze, lehet, hogy az is volt). És a fiú miért tegezi a lutris úriembert?”
„Úgy találtam, nem volt hibád. Csak egy mondatodnak volt furcsa íze: 'Se egy szó, hogy meggyőzzem, se egy kérdés Máriám hogyléte felől – ennyit sem engedett.' A szerkezete sem túl magyaros és a „se” szó helyett én 'sem'-et használtam volna.”

Melia:
„Én eddig úgy tudtam az ABBA számból, hogy a győztes visz mindent.”
„Teljesen illeszkedett a ballada a novellához. Nem is nagyon szólt másról.”
„Csak az okkal bővítetted ki, amit én egy kicsit kevésnek éreztem.”
„Minden kérdésre választ kaptunk. Bár az utolsó két mondatot olyan feleslegesnek és erőltetettnek érzem.”
„Számomra teljesen elfogadható volt, hogy a végén sírt a pasi. Úgy tűnik, ő is megbánta, hogy a halált választotta az élet helyett.”
„A hangulat hasonló volt. Mindkettőben ott van a kétségbeesés. ”

Itt jegyezném meg, hogy nem szándékosan részletesebbek a pozitív kritikák, mint a negatívak, egyesek egyszerűen ilyen tömören nyilatkoztak. :-)