2010. augusztus 2., hétfő

Életeken át – Bevezető


A "jóváhagyás" megérkezett, így elsőként jöjjön a bevezető, amit már legtöbben ismertek. Viszont, történt azóta egy kis változtatás benne! Hogy játsszunk is egy kicsit, aki megírja, hogy mit változtattam a történetben (két dolgot, tehát két nyertes is lehet), az hamarabb olvashatja a következő részt! Csak szólok, hogy nem érdemes visszakeresni a novellák között, mert ott is lecseréltem! :-D



Egységes egész



A földön feküdtem a szobám közepén és a plafont bámultam. A repedéseket vizsgálgatva, idegességem okán tűnődtem. Holnap szeptember huszonegyedike. A tizennyolcadik születésnapom. Hivatalosan is átlépek a felnőttek világába. Holnap ilyenkor már nem tinédzser leszek, hanem egy fiatal nő, aki előtt számtalan lehetőség áll. Választás elé kerülök, hogyan tovább. De vajon azért vagyok ennyire feszült, mert türelmetlenül várom a „nagy” fordulópontot, vagy, mert szeretném még kicsit elodázni? És, ha már ezt sem tudom eldönteni, hogy fogok dönteni a fontosabb dolgokban? Persze, nem tudom, miért frusztrál ez ennyire, hiszen nem én vagyok az első ember, aki válaszút elé kerül. Mégis…

– Renáta! Vacsora! – szakította félbe merengésemet nevelőanyám katonásan harsogó hangja.

Azonnal reagáltam, és megindultam lefelé a lépcsőn, de a gondolataim visszatértek az előbbi mederbe. …valahogy nyugtalan vagyok. Mintha nem állnék készen. Ez nevetséges! Mintha élet-halál kérdésében kellene döntenem! Pedig „csak” arról van szó, hogy két lehetőségem is adódott nagy hirtelen, hogy elhagyjam rémálmaim helyszínét. Itt van ugye Milán. Ő olyan szeretni való, olyan kedves. De félek, hogy unatkozni fogok mellette. De választhatom Imrét is. Vele biztosan jól szórakoznék. Izgalmas, vagány srác, ráadásul még izmos és jóképű is… Minden lány érte rajong, de ő mégis engem választana. Egyszóval fejedelmi pasi, na. Hogy nem szeretem őket? Ugyan, mi a szerelem? Luxus. A Sárának köszönhetően elszenvedett kínokért ugyan valamelyest kárpótol három barátnőm jelenléte, ennek ellenére muszáj elmennem innen! Talán, ha Sára férje, Rezső élne még, más lenne a helyzet, és nem kellene elkapkodnom ennyire a döntést, de így… Ez a két fiú lehet a belépőm egy régóta vágyott, „normális” életbe. Pontosabban egyikük.

Leültem az asztalhoz három „testvérem” mellé és oda sem figyelve kanalazni kezdtem a levest. A forróság olyan váratlanul ért, hogy azzal a lendülettel köptem is vissza a tányérba és kaptam a vizes pohár felé. Persze kiborítottam.

– Szép volt, kisasszony! Úgy látom, ma sem akarsz vacsorázni! De tudod, mit? Nem is árt neked egy kis koplalás.

Szótlanul felálltam és indultam volna vissza a szobámba, de Sára ujjai bilincsként kulcsolódtak a csuklómra.

– Hová, hová? Szépen visszaülsz a helyedre. Megvárod, míg befejezzük és utána letakarítod az asztalt.

Visszaültem. Miután eleget tettem a kötelességemnek, felsétáltam az emeleti fürdőbe. Lezuhanyoztam, pizsamába bújtam és visszahúzódtam szobám magányába. Azaz, csak szerettem volna.

– Hoztam neked egy szendvicset – várt az egyetlen széken ülve Emese, az egyik sorstársam.

Megráztam a fejem és a karján lévő kötésre mutattam.

– Igen, tudom, hogy mit tesz Sára, ha rájön. De akkor is enned kell. Második napja nem eszel egy falatot sem, mert mindig talál valami okot, hogy megbüntessen. Tudja, hogy hamarosan elmész, és még ki akarja élvezni az utolsó pillanatokat, amíg uralkodhat feletted… – közben ellentmondást nem tűrően felém nyújtotta a tányért.

Tessék. Már mindenki készpénznek veszi, hogy megmenekülök innen. Csak én érzem úgy, hogy még a levegőben lógok… Hogy bizonytalan a jövőm…

Az ajtó hangos csattanással a falnak vágódott.

– Emese! Nem tanultál az eddigiekből? Megtiltottam, hogy enni hozz neki! – Már lendült a karja, hogy a piszkavassal lesújthasson, de levegőbe dermedt a mozdulat.

Alexandra, a másik „testvérem”, állt a háta mögött és valami fekete tárgyat fogott, szorosan Sára hátának nyomva azt. Meredten néztem a kezében tartott fegyverre, majd kérdő pillantást vetettem rá.

– Csabától kaptam – válaszolt egy lezser vállrándítással, majd a pisztoly csövével megbökte nevelőanyánk hátát. – Most pedig békén hagysz minket. Ha nem akarod, hogy elsüljön a kezemben ez a vacak, akkor szépen, lassan kihátrálsz velem a folyosóra, bemész a szobádba és magadra zárod az ajtót.

Síri csend. Semmi válasz. Még a légvételeit sem hallottam.

– Na, nem voltam elég világos? – csattant harcra készen Szandra hangja.

Sára szemhéja megrebbent, majd óvatosan lépett egyet hátra. És még egyet, majd megint, míg ki nem ért az ajtón. Továbbra is Szandi arcán tartottam a szemem és csak akkor fújtam ki a mindaddig benntartott levegőt, amikor felém fordult és leengedte pisztolyt tartó kezét.

– Jó étvágyat – válaszolta hálás pillantásomra mosolyogva, majd ő is elhagyta a szobát.

Emese még maradt, amíg meggyőződött róla, hogy az utolsó morzsáig megeszem, amit hozott. Amikor kiürült a tányér, anyáskodó mozdulattal megpaskolta a karomat, és magamra hagyott. Már éppen le akartam feküdni, amikor ismét résnyire nyílt az ajtó és a nyílásban megjelent Nadin.

– Bocsi a zavarásért. Minden rendben? … Holnap elmész, ugye? – Bólintottam. – Csak azt akartam mondani, hogy remélem, jól meggondoltad… és hogy jobb sorod lesz ott, ahova mész… meg azt is, hogy azért még találkozunk… – és már ott sem volt.

Végre egyedül. Ismét elterültem a földön és elmerültem a gondolataimban. Nem voltam egy angyal, de azért ördög sem. Voltak rossz döntéseim, és még rosszabbak. De mindig igyekeztem helyrehozni a hibáimat, vagy ha nem lehetett, hát vállaltam a következményeket. Ha mérlegre kellene tennem eddigi cselekedeteimet, azt hiszem, egyformán jutna mindkét oldali serpenyőbe. Nem billenne se pozitív, se negatív irányba a mérleg nyelve. De most nehéz a döntés. Túl nagy a tét.

A plafont bámultam. A lemenő nap utolsó sugarai még bevilágítottak az ablakon. Egyetlen, határozott vonal mentén összecsapott a fény és az árnyék. Mintha átlósan kettéosztották volna a mennyezetet. Az egyik felét még megvilágította a kósza fénycsóva, míg a másik oldalt már elnyelte a sötétség. Pont középen feküdtem. Homályba burkolózó bal oldalam érzéketlenné vált a hidegtől. Nem éreztem a tenyerem alatt a padló repedéseit. A jobb karomon ellenben még érzékeltem a bágyadt napsugár langymelegét. Furcsa volt. A testem kettészakadt és bár mindkét fél hozzám tartozott, így, külön-külön, egyiket sem éreztem magaménak.

Nem tudom, mikor aludtam el, de ez a furcsa érzés az álmok birodalmába is követett. Egy tisztáson álltam. Tőlem jobbra fényesen tűzött a nap, lágy szellő fodrozta a zöldellő fűtengert. Átellenben vihar készülődött, éjsötét felhőtakaróval fosztva meg a kopár földet az éltető napfénytől. Akárha valami láthatatlan határvonalon álltam volna, bőrömön éreztem a két világ közti különbséget, éppúgy, mint elalvás előtt. Hiába próbáltam elmozdulni valamelyik irányba, nem ment. Mintha gyökeret eresztettem volna. Aztán rájöttem miért. Mert önállóan egyiknek sincs értelme. Nem is léteznek egymás nélkül. Mint a hideg és a meleg, a fény és az árnyék, a jó és a rossz… Egymás ellentéteként, egymást kiegészítve alkotnak egységes egészet. Még alvás közben felfogtam álmom jelentését… De csak nem gyúrhatom össze a két fiút?!


Vidám madárcsicsergésre ébredtem.

– Boldog harmincadik születésnapot, drágám – hallottam a halk suttogást, közvetlenül a fülemnél.

– Hmm, jó reggelt, Viktor! Olyan furcsát álmodtam – jeleltem férjemnek, álomittasan.

Folytatása következik...

12 megjegyzés:

  1. Szerintem a nevekkel ment itt a komoly variálás, és valamiért úgy emlékszem, hogy a régebbi változatban Sára egy testvér volt. Meg nekem a férj neve is gyanús. Mintha nem Viktor lett volna.

    VálaszTörlés
  2. Langyos, de az említett két szereplő (és név) változatlan. :-)

    VálaszTörlés
  3. Az első szó, ami olvasás közben eszembe jutott, a hátborzongató. Több okból is. Egyrészt mert a leírás tökéletes, hiteles, abszolút hihető, másrészt mert nem kell nagyon messzire visszamennem a saját múltamban, hogy hasonló emlékekre leljek. Picit összezavarodtam: most akkor közkinccsé teszed itt ezt a történetet, vagy kiadatnád, és ezért nem lehet? Valahol eltévedtem egy kicsit az információk dzsungelében. Lenyűgöző, amit írtál, én elolvasnám, akár így, akár úgy.
    Üdv:
    Katarina

    VálaszTörlés
  4. Szia Katarina!
    Írhatom én erre a hsz-re, hogy örülök, hogy tetszik? :-S Inkább úgy fogalmazok, hogy örülök, hogy hihetőnek, hitelesnek és érdekesnek találod.
    De ez nem AZ a sztori! Amire te gondolsz, az a Zoe... :-) Ez csak egy (előreláthatólag) 5 részes történet lesz. Jelen rész eredetileg egy önálló, rövidke novellának készült egy furcsa hangulatomban, de mivel többen jelezték, hogy kifejtésre érdemes, így amikor jött az ihlet, folytattam. Remélem, azért ezt is nyomon követed majd. :-)

    VálaszTörlés
  5. Ö, hát lehet, hogy hülyeséget mondok, de a múltkor is úgy kezdődött, hogy a padlón feküdt?
    A nevekkel tuti van valami, mert a Viktor az 100 %. Nem tudom, miért, megjegyeztem, de volt Imre meg Rezső?

    VálaszTörlés
  6. Igen, a padlón feküdt... :-)
    De... "dobpergés" Nyertél! Az Imre és a Rezső nem volt az eredetiben! :-D Küldöm a következő részt mailen... :-)
    Ha esetleg valaki más azt is megmondja, "mi volt helyettük", neki is elküldöm. Egyébként csütörtök este kerül fel ide...

    VálaszTörlés
  7. Fejbe lövöm magam!!!
    Semmi szándékosság nem volt abban, hogy mindkettőt én találjam meg, és másoknak ne hagyjak esélyt.
    Hála Istennek (hmm), nem emlékszem az eredeti nevükre.
    És látod, mindenki azt mondja, hogy mi jogászok magolunk. Magol a halál, csak egszerűen megmaradnak a dolgok.
    Várom Emilkét ^^

    VálaszTörlés
  8. Nehogy! Nem ér annyit az egész! :-D Csak kíváncsi voltam, hogy emlékszik-e valaki... ;-) Csütörtök amúgy sincs már olyan messze! :-D
    Tényleg jó a memóriád! :-)
    Viszont a mailt azonnal elküldtem... :-/ De akkor elküldöm a másik címemről is, hátha az gyorsabb. :-)

    VálaszTörlés
  9. Diara, ezúton szeretném Neked is átadni a díjat, amit Szilvitől kaptam :) A díjjal kapcsolatos tudnivalókról nálam lehet tájékozódni, a könyves oldalon ;)

    VálaszTörlés
  10. Szia Matt! Köszönöm, hogy gondoltál rám, de, gondolom nem zaklat fel túlzottan :-D, ha nem fogadom el és megszakítom a láncot...
    Szeretném tartani magam a Szavakat a díjak helyett kampányhoz. :-)
    De a 10-es toplistámat szívesen megosztanám veletek, ha tudnám. :-) De nem tudom, mert vagy lehetetlen 10 könyvet felsorolni... Vagy nincs annyi, vagy sokkal több - attól függ, honnan nézzük! :-D
    1. Vavyan Fable összes (ez már eleve 40 könyv)
    2. L. L. L. könyvei, amiket olvastam (Lőrincz L. László, Leslie L. Lawrence, Frank Cockney=rengeteg könyv)
    3. Laurell K. Hamilton: Anita Blake sorozat 1-7. (nem szándékozom tovább olvasni
    4. Stephenie Meyer: Twilight saga (nekem mind a 4 tetszett és mind másért)
    5. Marc Lévy: Mint a mennyben (egy gyönyörű életfilozófia bújik meg a sorok közt)
    6. Lakner Artúr: Édes mostoha (Ifjúságom nagy kedvence, amit nagymamaként is imádni fogok)

    Ez akkor most mennyi? :-D

    VálaszTörlés
  11. Ebben a felsorolásban egy dolog tetszik, egy meg nem.
    Klassz, hogy ennyi magyar írót bevettél :)
    Igazából csak hármat, de ahogy már Görgey Etelka (Raana Raas) is megmondta, széles e hazában csak két író tud érvényesülni, és azt a kettőt Te felsoroltad.
    Grapes

    VálaszTörlés
  12. Ezzel nem teljesen értek egyet, bár nem áll messze az igazságtól. Ők az én személyes kedvenceim, ezért csak őket írtam, de azért volt/van még olyan magyar író, aki temérdek kiadott könyvet és hatalmas olvasóközönséget tudhat maga mögött. Martha Tailor, Evelyn Mars, Rejtő Jenő, Wass Albert (bár ő több okból is kilóg a sorból), hogy csak néhányat említsek. Igaz, jelenleg tényleg VF és LLL van a csúcson.
    Na, de majd jössz Te, meg Spirit, Benina és Darawona és megváltozik a helyzet! :-D

    VálaszTörlés